2016. december 9., péntek

Metróhelyzetről röviden


A pesti metróról mindenkinek megvan a saját tapasztalata. Mi, főképp a budai túrák alkalmával vesszük rendszeresen igénybe, és legegyszerűbben elmondani jelenlegi állapotát blogbejegyzésben nem lehetett. Ehhez már videó kellett.

2016. december 6., kedd

Amikor szembe jön veled az erdőben a Mikulás...


December hatodika van, mi másról is írhatnánk ilyenkor, mint a Mikulásról, akivel - bármilyen meglepő is -, olykor az erdő közepén is találkozhatunk. Vagy éppen nyitóképünkön. Igen, ott van, elbújva... :)

Tavaly kicsit lehúzóan írtam a nagykarácsonyi Mikulás-bizniszről, azóta sem jártam arra, nincs is nagyon más véleményem róla, idén azonban valami sokkal pozitívabb posztot szerettem volna megejteni ezen a napon. 

2016. november 20., vasárnap

Tudta? Gyalogló világnap volt októberben!


Eddig nem is tudtam róla, de októberben volt a gyalogló világnap. Mindettől függetlenül októberben jómagam is felpörgettem túrázótevékenységemet, közeledik az év vége, és hó elején még jelentős mennyiségű pecsét hiányzott a benevezett kupáim teljesítéséhez.

A pörgős október felvezetéseként közel két év kihagyást követően szeptember végén végre sikerült összeszervezni András barátommal, hogy újabb két etapot teljesítsünk az Országos Kéktúra végeláthatatlannak tűnő távjából. Ideje volt már, hiszen legutóbb a 2014. október 23-ai hosszú hétvégén vágtunk neki a kék jelzésnek. A kétnapos börzsönyi kiruccanás után már csak egy cserháti szakasz maradt az ország keleti részén. És ez a Becske és Nógrád közti, Cserhátból a Börzsönybe áthajló 60 kilométer egyelőre továbbra is várat még magára.

2016. november 8., kedd

Egy a millióhoz: Amikor egy repülő húz el a Nap előtt - A hét fotója (3.)


Igazából ez most nem is a hét fotója, talán kijelenthetjük, hogy október egyik legjobban sikerült felvételét láthatjuk.

Komka Péter munkájához van szerencsénk ismételten, mely még október 28-án jelent meg az MTI rendszerében, s a Singapore Airlines Airbus A380-asa látható rajta, amint áthúz a Nap előtt. A kép természetesen Salgótarjánban készült, mint oly sok más Komka-alkotás.

2016. november 6., vasárnap

Lángok Budapesten - Az ötvenhatos évforduló margójára (Fotók+Vélemény)


November negyedike az '56-os forradalom vérbefojtásának gyásznapja, ennek apropóján az ország több pontján is megemlékezéseket tartottak.

November 4-e akkor vasárnapra esett. "Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével." - Mai napig beleborzongok, főleg, ha nem csak olvasom az idézetet, hanem az eredeti beszédet hallom, ami itt is elérhető például.

2016. november 4., péntek

Túrák és temetők: 3+1 nem mindennapi helyszín


Mindenszentek és halottak napja kapcsán egy picit bizarr túraélményeket fogunk bemutatni: például mikor egy túraútvonal konkrétan áthalad egy temetőn. Vagy mikor egyszerűen csak egy temetőbe botlunk az erdő közepén. Mert ilyenre is akad példa.

És rövid szerkesztői üzenetként azt is meg kell említenem, hogy jelen poszt alapját, magját, jó 60-70 százalékát az az írás képezi, ami a blog történetének első, soha, sehol meg nem jelent próbaposztja volt. Mikor még csak tervezgettem, hogy kéne valami ilyesmi blogot csinálni, s mikor még csak word-dokumentumban született meg egy-két írás, hogy aztán átküldjem András barátomnak, véleményezésre. Mintha ma lett volna, pedig 2014 őszét írtuk akkor.

2016. október 31., hétfő

A Solway Firth-i űrhajós rejtélye: Amikor egy asztronauta jelenik meg a családi képen


A Fekete lovag műhold után jöjjön egy újabb rejtélyes kép, amely legalább akkora figyelmet kapott, mint az állítólagos fejünk felett tartózkodó idegen objektum. Összehasonlítva az előbbivel, eme fotográfia keletkezésének története jóval hétköznapibb, ám nem kevésbé szolgál ámuló borzongással és további vitatémával az ufóvadászok és a szkeptikusok között.

Tavalyi Fekete lovag műholdról szóló bejegyzésünk láthatóan nagy sikert aratott olvasóink körében. Nagyon szépen köszönjük, nem is vártunk ilyen lelkes fogadtatást, csupán rendszeres csillagászati rovatunkat szerettük volna egy kicsit színesíteni. :)

2016. október 23., vasárnap

Köd a Mecsekben - A hét fotója (2.)


Október 23-a van, ráadásul a forradalom hatvanadik évfordulója, mi azonban ma kicsit mással foglalkozunk.
Mivel október 23-án minden bizonnyal mindenhol októberhuszonharmadikás képek lesznek láthatóak - amúgy nagyon helyesen, hiszen hatvanadik évford

Megláttam ezt a két fotót, s úgy döntöttem, ha ma úgy is minden a forradalomról fog szólni, mi egy abszolút nem októberhuszonharmadikás képpel fogunk támadni.

2016. október 17., hétfő

Támad a migráns, hódít a természet: Új kihívás előtt a határkerítés


A magyar-horvát határon egy éve zárult le a zöldhatár, a természet pedig máris a tereptárgy vizuális átformálásába kezdett.

Egészen mással akartam foglalkozni, a mai napon, a téma évfordulója, s a hozzá tartozó képek valahogy adták magukat. Meg aztán... Egy hónappal ezelőtt láttam a hegyekben valamit, amit hasonló módon visszahódított a természet. Meglátjuk, mi lesz pár év múlva a kerítéssel.

2016. október 13., csütörtök

Esti tünti, Parlamenttel


Érdekes dolog, de lényegében egy tüntetés kellett ahhoz, hogy rájöjjek, milyen szépen is néz ki most a Parlament, esti díszkivilágításában.

A Kossuth tér nem éppen az a pontja Budapestnek, ahol naponta megfordulok, a faltól falig történt megújítása óta meg még nem is nagyon volt szerencsém hozzá éjszaka. A tér fátlanításával persze továbbra sem fogok egyetérteni, inkább legyen zöld egy belvárosi közösségi felület, minthogy azért vágjunk ki fákat, mert nem tud elég hangsúlyos lenni egy épület. Valahogy egy épület elé belógó fával is együtt tudok élni, még ha nem is lesz tőle tökéletes a fotó.

2016. szeptember 21., szerda

Bolygót a csillagnak! Egy újabb világsztár, aki a Naprendszerben kering


Bár még nincsen  hó vége, csillagászati rovatunk ismét életjelet ad magáról, még mielőtt teljesen megavasodik a szeptember első napjaiban kiadott bolygóelnevezős hír. Így ma a Freddie Mercury bolygóról fogunk mesélni.

Ha az égboltra nézünk, elég kicsi lesz az esélye, hogy megpillantsuk, pedig nincs is olyan messze. Az eddig egyszerűen csak 17473-as aszteroidaként nyilvántartott égitest a Mars és a Jupiter közti kisbolygóövben kering rengeteg apró társával egyetemben. Szeptember óta azonban már a legendás Queen együttes még legendásabb énekesének, Freddie Mercurynak nevét viseli, melyet az énekes születésének 70. évfordulója alkalmából kapott meg.

2016. szeptember 18., vasárnap

Ezért sem normális az időjárás - A hét fotója (1.)


Búcsúzunk az extrém nyári időjárástól így szeptemberben, s egyben a 2016-os nyártól is, mivel mással, mint egy nem mindennapi fotóval.

2016. szeptember 7., szerda

Teljesült egy álom: Sör folyik a szökőkútból Szlovéniában!


Bombasztikus hírre bukkantunk, és az is biztos, hogy a sörkedvelők máris azt keresik a térképen, merre is található Zalec városa. A település vezetése ugyanis nagyot lépett: megnyitották Európa első sörszökőkútját, a Zöld Aranyat!

A projekt azért még messze van a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ingyen sörre vonatkozó projektjétől, és a polgármester leírása szerint klasszikus szökőkútnak sem tekinthetjük a létesítményt, de a papír legalább mindent elbír. "Nem ingyen sörről van szó, amelyből kényük kedvükre fogyaszthatnak az idelátogatók" - nyilatkozta Zalec polgármestere, Janko Kos.

2016. szeptember 5., hétfő

Mikroműanyagok veszélyeztetik az egészségünket? Meglepő eredmények születtek

 
Svéd kutatók kutattak egy keveset, és elszomorító eredményekre jutottak: baj van a halak ízlésvilágával, túlságosan rákaptak mostanság a műanyagra. Amivel több probléma is akad. Elsősorban az, hogy annak a műanyagnak baromira nem kéne ott lennie, ahol a halak úszkálnak. De lássuk a részleteket!

A Science lapban megjelent tanulmány végkövetkeztetése zanzásítva, hogy a fiatal halak éppen úgy rászoknak a tengerekben található műanyagrészecskék fogyasztására, ahogyan a tinédzserek is teszik ezt a gyorséttermi kajákkal. "A polisztirol magas koncentrációja hatására a sügérlárváknak jobban ízlenek a műanyagrészecskék, mint a természetes táplálék. A műanyag miatt azonban a fiatal halak kisebbek, lassabbak és emiatt nagyobb veszélyt jelentenek rájuk a ragadozók" - tudósít a Scince nyomán a BBC News hírének szemlézésével az MTI.

2016. augusztus 31., szerda

Dél Keresztje: Egy csillagkép nem mindennapi felhasználása


Egy különleges iránytűről lesz szó augusztusi csillagászati témájú írásunkban, mely olyannyira jellegzetes alakzat az éjszakai égbolton, hogy még nemzeti jelkép részévé is vált egyes országokban.

Cseppet rendhagyó lesz mai posztunk, a csillagászattal ugyanis csak részben fog foglalkozni. Másrészt meg András barátomat szabadságoltam egy kicsit, úgyhogy műkedvelő csillagászunk helyett most először én jegyzem ezt a rovatot is.

2016. augusztus 20., szombat

Hogy kapcsolódik össze egy világnap, egy nemzeti ünnep és a Facebook? Megmutatjuk!

 
Augusztus 19-én volt a fotózás világnapja, meg egyes helyeken ez az a nap, mikor az önkormányzatok éves költségvetési keretük egy kisebb adagját tűzijáték képében elpufogtatják. Kiváló alkalom tehát ez arra is, hogy frissítsünk egyet a blogon. Figyelem, tökéletlen (mondhatni tök életlen - höhöhö) mobilos fotók érkeznek a jeles alkalmakból.

2016. július 31., vasárnap

A nagy "Holdra szállás kamu" - Valóban jártunk a Holdon? (Második rész)


Bejegyzésünk első részében mikroszkóp alá vettünk néhányat a legnépszerűbb érvekből, melyeket a Holdra szállás tagadói előszeretettel hangoztatnak. Mindezen érveket megvizsgáltuk a tudomány szempontjából és levonhattuk azt a következtetést, hogy, bár ezek az észrevételek elsőre tényleg gyanússá teszik a Holdra szállást, mégis mindegyiknek van tudományos alapja.


Viszont van egy érv, melyet megéri külön bejegyzésben kivesézni.  Az első Holdra szállás 1969-ben történt, az utolsó 1972-ben. Most van 2016. Miért nem járt több, mint negyven éve ember a Holdon, ha egyszer már eljutottunk oda? Folytassuk hát!

2016. június 12., vasárnap

Íme a fotó, amin valami nagyon csúnyát találtunk


Jöjjön most Mac Bácsi Panaszládája. Nem áll szándékomban folyton mindenért morogni, de vannak dolgok, melyek mindig kiverik nálam a biztosítékot. Ilyen ez a mai történet is.

Nyitóképünkön kivételesen egy rakat politikust láthattok, ők most mind annak örülnek, hogy végre teljesen elkészült, s ők most végre átadhatják a Budapest-Esztergom vasútvonal, valamint a 10-es út teljes új szakaszait, valamint az ezekhez kapcsolható egyéb beruházásokat.

2016. június 8., szerda

Hahó emberek, BKK! Mintha megállt volna az idő a Határ úton


Minap épp arra jártam, és a 66-os busz indulásáig volt egy kevés időm, úgyhogy lőttem néhány képet a megújult buszvégállomásról, hiszen igazából már vagy két hónapja terveztem ezt.

Egyszerű átutazóként is feltűnhet bárkinek, hogy a nagy csinnadrattával beharangozott csomópont-rekonstrukcióval valami nagyon-nagyon NAGYON nincs rendben. Jó egy évvel ezelőtt mi is megénekeltük itt és itt, hogy bontani kezdték a mára lepukkant bódésort, minden szépnek és jónak tűnt, hangzatos ígéretekkel és pofás látványtervekkel volt tele a padlás is.

2016. május 25., szerda

Íme néhány lenyűgöző viharfotó keddről


Legalább nem az Ukrán Front érkezett, bár ez a keddi hideg típusú is okozott pusztítást az országban.

A keddi napom az észak-déli irányú rohangálászással telt a városban, így arra se volt még lehetőségem, hogy megnézzem, a ház körül minden egyben van-e, illetve rohad-e már az eper a kertben, a tegnapi özönvizet követően. Bár a májusi eső aranyat ér, ezt a mondást még akkortájt találták ki, mikor a májusi esők is normálisak voltak, s nem ilyen istencsapása-félék.

2016. május 15., vasárnap

Ezrek fogadták Ukrajna büszkeségét: Eurovízió? Ugyan, dehogy


"Több ezer ausztrál fogadta Ukrajna <<büszkeségét>>", olvasható az MTI tudósításában. Alig egy nappal az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét követően finoman szólva is érdekes hír, tekintve, hogy Ausztrália majdnem megnyerte az eseményt, Ukrajna a nézői szavazatoknak köszönhetően került az élre. De ha nem erről, akkor miről lehet szó?

Hát egészen másról, mégpedig a világ legnagyobb teherszállító repülőgépének legutóbbi útjáról szól a hír. S ha erről a távirati iroda is hírt ad, az egyrészt jelentheti, hogy ezen a szürke vasárnapon ennyire nincs semmilyen hír a világban, illetve arra is utalhat, hogy ez a gép tényleg nem lehet piskóta.

2016. április 30., szombat

A nagy "Holdra szállás kamu" - Valóban jártunk a Holdon?


A csillagászati témájú tudományos cikkeket olvasgatva óhatatlan, hogy belefussunk a fenti kérdésbe, vagy ami még megdöbbentőbb - legalábbis számunkra –, olyan cikkekbe, melyek tudományosan próbálják igazolni, hogy a Holdon nem járt és soha nem is fog járni emberi lény. Épp ezért a témában jó pár összeesküvés-elmélet született, kezdve azzal, miképpen és miért építette föl az Amerikai Egyesült Államok azt a tudatos megtévesztő propagandát, amit ma Apolló-program néven ismerünk. Ha ez pusztán hit kérdése lenne, a mi cikkünk sem születne meg. Véleményünk szerint mindenki abban hisz (vagy nem hisz), amiben akar. Ám, ha valaki tudományos tényekből ragad ki részleteket, vagy ferdíti el azokat, csak azért, hogy vélt állítását bizonyítsa, arra bizony a Medvetalp dühe zúdul. J

2016. április 29., péntek

Fekete-hegyek 25: Túra a Budai-hegység eldugottabb részein

Tíz és több kilométeres teljesítménytúrák tavaszra, nyárra 



Folytatjuk túraajánló sorozatunkat, ezúttal ismét a Budai-hegységbe invitálva mindenkit. Bevallom, először a Zugliget 10-es túráról akartam írni, mivel a tíz kilométer nem egy megerőltető valami, meg egy nagyon jó kis másnapos történet is kapcsolódik hozzá, aztán mégis másként döntöttem.

Az Ösvénytaposó Baráti Társaságról már említést tettem, lehet nem is egyszer, ők jegyzik a Reguly Antal túrát is. Másik rendezvényük a Fekete-hegyek 40, 25, illetve a Zugliget 25, 10. Ez egy túra, csak van olyan résztávja, mely nem igen mozdul ki a Zugligetből, a Fekete-hegyeket meg még annyira sem érinti, szóval ezért a két név.

2016. április 28., csütörtök

TeSzedd! Ismét hadat üzen Magyarország legnagyobb önkéntes mozgalma


Ismét lehet szemetet szedni - mármint azt sajnos mindig lehetne szedni, de most a TeSzedd! mozgalom eseményére gondolok, mely a rövid ünnepi hétvége ellenére idén már négynapos lesz.

Tankötelességi korba lép idén a TeSzedd! mozgalom, a hatéves évfordulót már négynapos szemétszedési akcióval fogják ünnepelni. Ez az a dolog, amikor önkéntesek - baráti társaságok, munkahelyi közösségek, családok, diákok - kitakarítják az országot. Mára odáig jutott az ügy, hogy a Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint ez az ország legnagyobb önkéntes mozgalma.

Hoppá! Mi történt éjjel a Lánchíddal?


Egy éjszakára új köntösbe bújtatták Budapest legöregebb hídját.

Nyakunkon az olimpia, már száz napon belül járunk, és kezdődik az emberiség egyik legnagyszerűbb sporteseménye. Ennek apropóján szerda este speciális, a brazil zászló színvilágát idéző díszkivilágítást kapott a Lánchíd, egy éjszaka erejéig.

2016. április 26., kedd

Csodás fotók: Na ilyennel nem szeretnénk találkozni!


Egy cseppet mostanság bolondos az időjárás...

Szombaton kora-nyárias meleg, vasárnap szél-eső-hideg, ma hajnalban meg fagyott az ország egyes pontjain.


2016. április 20., szerda

De ki az a Peti? - A nap kérdésének próbálunk utánajárni


Időről időre születik egy-két rendhagyó posztunk, ez a mai sem lesz ez alól kivétel. Igazából semmi köze a blog fő csapásirányához, egyszerűen arról szól, amiről az elmúlt két hetem szabadideje: a kertimunkáról, meg egy kis nyelvi érdekességről. Remélem azért maradt még valaki, aki továbbolvas.

Szóval elsőként elnézést kell kérjek minden hűséges olvasónktól, akik tűkön ülve várják a friss posztokat (remélem azért ez egy létező kategória lesz), szóval az elmúlt két hétben még arra sem volt energiám, hogy a konzervanyagokat feltúrjam, és kiposztoljam. Igen, most belegondolva lett is volna mit, de sebaj, majd a következő leállásnál.

2016. április 14., csütörtök

Kirándulóidő a hétvégén? Itt egy tipp: Duna menti barangolás és kompozás

Tíz és több kilométeres teljesítménytúrák tavaszra, nyárra



Talán 2014-ben tűnt fel először, hogy van ez a túra. Azon nyomban indultam is volna, hiszen lényegében csak le kell sétálnom a Duna partra. Csakhogy...

Csakhogy a Duna menti barangolás és kompozás névre hallgató túra egy napon rendeződik a méltán híres Gerecse 50-nel, így aztán 2014-ben inkább Gerecséztünk, András barátommal, s csak tavaly néztünk szét a Duna innenső és onnansó oldalán. Figyelem, kedvcsináló poszt következik!

2016. március 31., csütörtök

A gusztustalan lény újra támad: Invázióval sokkolnak

 
Annak, hogy nincsenek normális telek, rengeteg negatív következménye akad, például elszaporodnak a kártevő rovarok, hiszen minden gond nélkül túlélik a hideg(nek mondott) évszakot. Készüljetek a rossz hírre: támadnak a kullancsok! (Nyitóképünk forrása: Wikipédia)

Pedig januárban minden olyan szépnek tűnt, mikor néhány napig, talán egy hétig farkasordító hidegek voltak az országban. A tévében boldog boldogtalan arról nyilatkozott, hogy végre itt a hideg, hiszen ez a normális; végre itt a hideg, elpusztulnak a kártevők, élősködők; s én is azt mondtam, hogy végre itt a hideg, s lefőztem a szezon első, és - mint azóta kiderült - utolsó kocsonyáját.

2016. március 28., hétfő

Fekete lyukak – Az Univerzum megsemmisítői


Amikor először eljutottak hozzánk a gravitációs hullámok észleléséről szóló híradások, azonnal billentyűzetet szerettünk volna ragadni, hogy mi is beszámoljunk erről a hihetetlen volumenű felfedezésről. Aztán vettünk egy mély levegőt...

Ez a felület nem hírportál, nem a legfrissebb híreket osztjuk meg veletek. (Habár néha azok apropóján születnek a blogbejegyzéseink.) Ez a Medvetalpblog, ahol a hétköznapi csodákra szeretnénk ráirányítani a figyelmeteket. Ezért tárgyaljuk most ki a gravitációs hullámokat, a fekete lyukakat a lelassuló időt, vagyis mindent egyszerre, amúgy Medvetalpas kérdezz-felelek formában.

2016. március 27., vasárnap

Állítólag így is spórolunk: Tényleg megéri ez a cécó?


Nincs is jobb annál, mint mikor reggel - jó, módosítok, délelőtt - 10-kor felébredve rájössz, hogy 11 óra van. Igen, már megint itt van a féléves cécó, az óraátállítás. Jó ez? Nem jó? Utánanéztünk.

"A nyári időszámítás (angol rövidítése: DST) széles körben elfogadott rendszer, melyben a helyi időt 1 órával előre állítják az adott időzónához képest" - olvasható a nyári időszámításról szóló Wikipédia-szócikk első mondatában. Elfogadott, de nem kedvelt, már ha csak azt nézzük, hogy mennyi vita övezi az egész rendszert, miközben az is kérdéses, van-e egyáltalán haszna. Hihető érveket pedig mindkét oldal tud mondani, így aztán nehéz eldönteni, hol az igazság.

2016. március 20., vasárnap

Árnyba borult épületek: Egy fontos ügy díszletei


Március 19-én ismét megtartották világszerte a Föld Órája akciót. Az eredetileg Ausztráliából indult kezdeményezés ma már világszerte hódít, s minden évben az utolsó márciusi szombaton tartják.

2016. március 14., hétfő

Geoléptek 7.: Egy grófi kastély rejteke: Gödöllő

Budapestet elhagyva ezúttal Gödöllőre utazunk, hogy a Grassalkovich-kastély parkjában megbújó geoládát megkeressük.
És ha az ember már elmegy Gödöllőre a láda miatt, akkor érdemes kicsit a kastélyban is körülnézni. Mi is így tettünk, s ládászsorozatunk hetedik epizódjában megpróbáljuk kicsit lerántani a leplet a Mária Terézia korabeli kastélyról, s a kor egyik legbefolyásosabb emberéről, Grassalkovich Antalról.

Sóval felszórt úton szánkózás, szökőkútból folyó bor, fényűzés, felemelkedés és bukás: egy főúri családtörténet a XVIII-XIX. századból.

És még egy praktikus észrevétel: a kastély épületében nem lehet se fotózni, se videózni, erre mindenki készüljön föl lelkileg.

(Mac)

2016. március 11., péntek

Reguly Antal emléktúra: Megmutatjuk, hol van a fiatalság forrása

Tíz és több kilométeres teljesítménytúrák tavaszra, nyárra



Leporoljuk ősszel elkezdett túraajánló sorozatunkat, ezúttal tavaszra és nyárra koncentrálva. Kicsit változott a koncepció, eredetileg tíz darab túrát szerettünk volna bemutatni, de kitavaszodott, és nem jutottunk a feléig sem. Úgyhogy most nem mondjuk meg, hány ajánlóval készülünk, lesz amennyi lesz. Továbbá a 10 kilométeres hosszúságot 20 kilométerig bővítjük.

Erre azért volt szükség, mert több olyan túra is van, ami ugyan nem megerőltető, de mondjuk 16 kilométeres távval rendelkezik. Azt már nehéz a tízes keretbe beletuszakolni. És továbbra is maradnánk annál az elvünknél, hogy csak olyan túráról írunk ajánlót, melyen már mi is voltunk.

2016. március 8., kedd

Egy esős nap tapasztalata: Lehet, hogy ezt mégsem kellett volna?

 
Budai Trapp: ez egy 30 kilométeres túra, Piliscsabáról Óbudára, február közepén. Teljesítettem már havas esőben és szikrázó napsütésben is. Most a szakadó esős verzió jött volna. Azonban...

Tavaly óta valami átok üldöz engem, mióta a Téli Mátra túráról menet közben kiszálltam, sok esetben egyszerűen nem klappol valami. 10 perccel a cél zárása után már senki nincs a célban, meg ilyen apróságok. Február 13-án megtörtént, hogy már a rajtban sem találtam senkit.

2016. március 6., vasárnap

10 (+1) csodás fotó Magyarországról: Ilyen volt a február


A hét utolsó napján ezúttal kicsit visszatekintünk februárra, s tesszük mindezt néhány egészen szép fotó segítségével.

2016. március 4., péntek

Extrém program kell? Mutatunk egyet!


Egy héttel ezelőtt azzal zártuk aznapi, hétvégi programajánlós bejegyzésünket, hogy aki ennél is extrémebb dologra vágyik, annak is mutatunk hamarosan valamit. És hogy mi lenne ez a valami? Hát békamentés, az ország különböző pontjain!

A békáknak ugyanis van egy ilyen fura szokása, hogy amint elmúlnak a téli fagyok, és éppen az idő is kicsit csapadékosabb, akkor megindulnak a legközelebbi természetes vízhez, peterakás végett. Ilyentájt ugyanis kimondottan vízhez kötött az életmódjuk. És ezen szokásukban az sem zavarja meg őket, ha az amúgy megszokott élőhelyük és a szaporodásra kiválasztott vízfelület között épp egy forgalmas közút húzódik.

2016. március 2., szerda

Elöntött minket a Koejjó: Csodás fotók, instant bölcselettel leöntve

 
Többször is említettük már, hogy blogunkon szeretünk pozitív híreket megosztani, vagy ha ez épp nem sikerül, akkor a negatívumokban megtalálni azt a pici jót, ami talán mégis örömtelivé tesz minket. Jó, néha ez sem sikerül.

Mára ennek szellemében készültünk két csodálatos fotóval. Nem, sajnos nem saját, de ha sikerül hasonlót produkálnunk, azt is azonnal közzé fogjuk tenni.

2016. február 28., vasárnap

Csinos tudosnők és jóképű tudósok - Avagy amikor a tudomány gyönyörű


Amikor tudósokra gondolunk legtöbbünknek vagy az az idős, ősz hajú, szemüveges professzor jut eszébe, aki egész nap az asztala mögött ül, vagy pedig a fiatal vastag szemüveges kocka, aki a társadalmi életre, a testi egészségre és a higiéniára teljesen fittyet hány.

Mint oly sok esetben, itt is elsősorban sztereotípiák alapján ítélünk. Talán valóban nem sok gyönyörű hölgy, vagy jóképű úr találja meg álmai beteljesülését a kutatómunkában, de a most következő tíz ember ékes bizonyítéka annak, hogy igenis létezik ép testben ép lélek.

2016. február 25., csütörtök

Ezeket sem látni sokáig: Különleges programlehetőségek a hétvégére


A februári természet igazi látványosságokat rejt, főleg egy ilyen csapadékos hónap esetén. Körbenéztünk hát, hogy milyen különlegességeket érdemes mostanság megtekinteni.

Minden esetben a kulcsszó, hogy minél előbb induljunk neki, megnézni, ha érdekel. A vizek idővel ugyanis elapadnak, a virágok meg elnyílnak.

2016. február 22., hétfő

Mit kell tudni a mai napról? Egy mókás elhallás története

 
Hallottátok-e már, milyen nap van ma, azon túl, hogy hétfő? Hát Üszögös Szent Péter napja!

A diszlexia, meg a diszgráfia, azon túl, hogy nem szerencsés probléma, néha kimondottan vicces jeleneteket tud szülni. Olvastam én már promófotózást pornófotózásnak, ami persze nem jelenti azt, hogy az említett problémák valamelyikével küzdenék - legalábbis remélem. Ami február 22-ével kapcsolatban történt, azonban tényleg megmosolyogtató.

2016. február 21., vasárnap

Geoléptek 6.: Állati hősök - Mackó bácsi


Miért jók az állatos köztéri szobrok? Elsődlegesen talán azért, mert minden politikától semlegesek. Egy kutyát, egy kakast ábrázoló szobrot például elég nehéz lenne lekommunistázni. Másrészt meg kimondottan aranyosak tudnak lenni. Szinte bájosak.

Legutóbbi epizódunkban egy matuzsálem masinát mutattunk be, a láda maga amúgy vegyes érzelmeket okozott. Bízunk benne, hogy lesz még izgalmasabb találatunk is a sorozatban, most mégis témát váltunk.

2016. február 19., péntek

Újra feltámadt a Pannon-tenger? Mutatunk néhány érdekes képet


Ezen a héten a távirati iroda hírei között böngészve találtam rá néhány bámulatos képre. Az igazat megvallva, ennél persze sűrűbben szoktam bámulatos képekre találni ott, csak ha mindig ezeket osztanám meg, egy MTI tovaközlő oldallá válna a blog.

A Pannon-beltengerről ugyebár mindenki hallott már. Ha máshonnan nem, akkor geoládakereső videósorozatunk biatorbágyi epizódjából ismerősnek kéne lennie. Ha innen sem, az eléggé elszomorítana minket, ezek szerint kihagytátok ezt a részt.

2016. február 16., kedd

Évfordulóhoz értünk: Nekünk ezért különleges a mai nap


Február 16. Jeles dátum ez, a Medvetalp Blog történetében, egy évvel ezelőtt, ezen a napon jelent meg az első tényleges poszt az oldalon. András barátom noszogatott ma egy kicsit, hogy nem tervezek-e írni egy évfordulós emlékezős valamit. Tervezni épp nem terveztem, de ha már, na jó, akkor emlékezzünk, összegezzünk: mi történt az elmúlt egy évben?

Elolvasva a beköszönő posztot, arra jutottam, hogy egy éve mintha humorosabban írtam volna. Bocs, az azóta szerzett humortalan percekért, azért remélem, nem volt haszontalan olvasmány, amit ezen az oldalon találtatok.

2016. február 13., szombat

Vigyázat! Így válhat belőled neonáci - A Kitörés túra


Így válhat belőled neonáci. Vagy mégsem. Minden csak viszonyítás kérdése, ugyebár. Szombat éjjel rendezik a Kitörés túrát, mely egyesek szerint üldözendő, pusztítandó dolog, résztvevői pedig minimum neonácik. 2013-ban mi is végigjártuk az útvonalat.

Ez a túra az örök politikai viták tárgya. 2014-ben egyenesen odáig fajult a történet, hogy a fővárosi önkormányzat pénzzel támogatta/támogatja a rendezvényt, amely szélsőjobbos eszméket hangoztat - valami ilyesmivel sokkolták az embereket baloldali politikusok. Ja, hát igen, 2014 választási év volt.

2016. február 3., szerda

Megmutatjuk, amit a medvejóslásról megtudtunk


Ugyan kicsit csúszásban vagyunk a témával, de tegnap úgyis minden a macikról, s az ő jóslatukról szólt, úgyhogy kihasználva a fokozott érdeklődést, mi Balázs napján vesszük elő a medvéket. És egyben üdvözöljük a Balázsokat is!

Február másodika gyertyaszentelő Boldogasszony napja, ekkor katolikus falvakban szokás volt gyertyát szenteltetni. És szokás ilyenkor a medve tevékenykedéséből megállapítani, hogy milyen idő várható az elkövetkező időszakban. A maci, meg az árnyéka: ha meglátja, akkor visszamegy aludni még 40 napig, mert vissza fog térni még a hideg. Ha nincs nap, nincs árnyék és hideg van, akkor már hamarosan érkezik a tavasz.

2016. január 31., vasárnap

Halló, mi itt vagyunk! Van ott valaki? - A Hűha! jel története

A Messier 55 (Forrás: Wikipédia)

1977 augusztus 15.-e. A Nagy Fül (Big Ear) nevű rádióteleszkóp most is az eget fürkészi. A SETI („Földön Kívüli Intelligencia Keresése”) program keretein belül működtetett eszköz olyan rádiójeleket keres, amelyeket csak intelligens élet küldhetett ki. Szokatlanul erős, vagy ismétlődő jeleket. Most is, mint mindig, egész nap nagy a csönd... Egészen este 11 óra 16 percig. Ekkor ugyanis valami adás jön.

Ez a bevezető bármelyik sci-fi könyv első bekezdése is lehetne. Azonban, mint ahogy ezt Sors Anyácska már minduntalan bebizonyította, ő sokkal jobb történetet tud írni, mint a Föld bármely szerzője. Ennek a  bevezetőnek ugyanis minden része igaz: 1977-ben érkezett egy jel, amit nem értünk és ami azóta sem ismétlődött meg.

2016. január 25., hétfő

Valami szépséges dologra bukkantunk a Zemplénben


Szép csendben egy igazi sasfészek nőtt ki a romok közül. Még jó, hogy van a Facebook, ahol ilyen gyöngyszemekre is rá lehet bukkanni.

Lassan húsz éve, hogy a szívem csücske lett a Zemplén, 1997-ben jártam először Pusztafalun, ez Füzér közelében egy kis falu, a szlovák határ közvetlen közelében. A háborítatlan erdők, vadregényes tájak, a belső, teknő szerű medence, melyet északról, dél-nyugatról hegyek öveznek, a közbülső dombocskákról pedig páratlan panoráma nyílik bármerre, mindig visszacsábítanak.

2016. január 21., csütörtök

Geoléptek 5.: Matuzsálem masinák - 100 éves a budapesti buszközlekedés


Folytatjuk geoládakereső videósorozatunkat, ezúttal nem megyünk messzire, csak Dél-Budára, egészen pontosan a Kelenföldi buszgarázs tövéhez.

2016. január 16., szombat

Szent Margit nyomában

Tíz tuti tíz kilométeres teljesítménytúra-tipp őszre - télre



Téli túrákkal folytatjuk sorozatunkat, ezúttal a Duna közepéről, a Margit-szigetről. Csak egyszer lenne már végre napsütés, és nem ez a ködös, esős, szutykos valami… Talán most, 2016-ban.

Túra Budapesten, hegyek nélkül? Komolyan? És még a Budapest Kupába is beszámít? És hogy megyünk-e? Hát hogy a francba ne mennénk, hiszen mi mást tudnék csinálni vasárnap délelőtt? Ja, igen, mondjuk olvasni az ágyban. Na mindegy. Keressük meg Szent Margitot, hátha idén meglesz.

2016. január 11., hétfő

A téli Prága


Csehország fővárosáról sok minden juthat az eszünkbe.

A gyönyörű tornyok, a csinos cseh leányok, esetleg a finom sörök, de bárhogy is, az tény, hogy a város mellett nehéz elmenni szó nélkül. Télen pedig tán egy kicsit más arcát nyújtja felénk ez a lélegzetelállítóan szép város, de szépsége így is megkérdőjelezhetetlen.