Az előrejelzések szerint a megmaradó novemberi hétvégéken már nem sok jóra lehetett számítani, nekem meg még pont egy pecsét hiányzott a tízhez a Budapest Kupa füzetében, úgyhogy kapva kaptam az alkalmon, és november 17-én elindultam a Hegedűs Róbert túrán. Nagy visszatérés volt ez részemről, hiszen a kezdetekkor, 2012-2013 táján végigjártam a Magyar Vándorok (MVTE) majd összes teljesítménytúráját. Kivéve azt, amit a Mecsekben rendeznek - Éger-völgy - illetve akkor a Pilis-Vörös-Vár talán még csak futós esemény volt. A Hegedűs viszont éppen hat éve kipipálásra került. Azóta persze sok víz lefolyt már a Dunán.
Pedig csak arra gondoltam, ha már ilyen tiszta az idő, vetek egy pillantást a kilátóból Budapestre... Elmúlt szombaton ismét a Budai-hegységben jártam, az idei utolsó budapesti teljesítménytúrámat teljesítve, az utolsó ellenőrzőpont pedig az Árpád-kilátóban volt. Semmi extra, pecsét, néhány jó szó, markoltam egy kis mogyit, aztán indulás a célba. De mivel aznap annyira tiszta volt a levegő, gondoltam kinézek a városra is, bőven belefér még pár fotó.
Egy kilátó a Kárpátok peremén, egy geoláda az Alföld szélén. Mindkét elnevezés igaz - bár tény, hogy van benne némi barokkos túlzás -, és talán ha száz méterre vannak egymástól. De mégis hogyan lehetséges ez? A geológia mindenre választ ad. Monorra indultunk geoládát keresni, de a legutóbbi részben csak a monori pincefalu bejáratáig jutottunk, ahol a Szent Orbán teret elhagyva köszöntünk el. Célunk az a kilátó, amely tényleg az Alföld peremén áll, a Strázsa-hegyen, ami viszont tényleg nem hegy; jó esetben csak egy domb, de igazából még az sem.
11 kilométer Újbudán - azaz a XI. kerületben, természetesen november - akarom mondani XI. (11.) - 11-én. Igen, négy éve ez az én névnapi őrületem: teljesítménytúrázás a budai éjszakában.
Miután néhány éve legyalogoltam a Bakonyi Barangolás 10 kilométeres távját, tavaly pedig már 30 kilométert is sikeresen letudtam, idén úgy döntöttem, hogy nekivágok a leghosszabb, 70 kilométeres távnak.
