Még egy bejegyzés erejéig visszatérek a Gercse túrához, de csak azért, hogy beszámolhassak legfrissebb élményeimről. És volt belőlük néhány.
Kezdjük is egyből ott, hogy engem egyszer agyon fognak ütni a szervezők - szervezők úgy általában - mivel én vagyok az, aki úgy az esetek ötven százalékában az indulási idő után, saját idő terhére rajtol el. Általában ezzel semmi probléma nincsen, a szervezők - még mindig általánosságban - jófejek, többségük már ismer, s szerintem elkönyvelték, hogy én vagyok az az idióta, aki mindig jóval később jelenik meg a rajtban, de cserében célzáráskor - plusz-mínusz tíz perc - üzembiztosan megjelenik a célban. Persze idén volt arra is példa nem egyszer, hogy ezzel a koncepcióval keményen megszívattam magam, a Kesapiz 70-es távja például csak hajszál híján lett meg, de a januári Budai-hegység távoli csúcsait például pont ezért buktam el. Sebaj. De így legalább már arcról megismernek. :)
Szombaton tehát még javában az 5-ös buszon döcögtem Pasarét felé, mikor már legalább az Árpád kilátónál kellett volna lennem. Valahol fölszállt egy fiatal lány, futócuccban, hiába, szép az idő, a reggeli köd is felszállt, sportolásra kiváló. A Pasaréti téren még mindig ott van, előttem halad, zebrán átmegyünk, leelőzöm. A Gercsére menne ő is? Megnézem az órám, 11:05; végül is, ha a 15 kilométeresre megy, akkor nem siette el ő sem, 11-ig volt indulás. No de én a 35-re vállalkoztam, mosoly a rajtban, igen, megérkeztem. Hivatalosan 9-ig lehetett indulni, saját idő terhére 10-ig. Nos... 11:10 van, a "hogyan szívassuk meg magunkat jó nagy hátránnyal" versenyben alighanem dobogót érdemlek.
 |
| Rajt-cél, Pasaréten |
A már ismerős utcákon számolgatok: 33 kilométer, amihez nekem minimum 7 órára van szükségem, tehát a 18 órás célzárás környéke pont meg lehet, úgy, hogy a Remete-szurdoknál "versenybe is kerülök", tehát még nyitva találom az ellenőrző pontot. Egy óra múlva a tábor-hegyi pont még bőven meglesz, mert a papírom szerint nekem ugyan 10:30-kor bezár, de a rövidebb táv miatt 13-ig nyitva van. Utána pedig meglátjuk. A haditerv felállítását követően nyugodtan teszem el az itinert, s folytatom az utat a már megszokott utcákon... Hat éven belül ez az ötödik Gercsém, 35-15-35-15-35 leosztásban, szóval az igazat megvallva csukott szemmel is végigmennék rajta.
Az Apáthy-sziklához vezető lépcső még mindig utálatos, de legalább gyönyörű színekben pompáznak a bokrok: a kék ég előterében zöldülő sövényen aranyszínű bogyók roskadoznak. A szikláról meg ezúttal egészen tűrhető, már-már páramentes képeket sikerült csinálnom. A hegy oldalában kanyargó ösvényen leelőzök egy négyfős, kisgyerekkel felszerelt társaságot, s már húzódok is vissza az út közepére, mikor hallom, hogy verstappeni lendülettel egy futó is leelőzte közvetlenül mögöttem a társaságot, úgyhogy azon nyomban húzódok is le ismét. Hopp, hiszen ez a futó csajszi!
 |
| Őszi színek az Apáthy-szikla kilátóteraszán |
Aki azért látótávolságban marad; vagy az emelkedős szakaszokon megy lassabban, vagy én gyaloglok kemény tempóban. Zárójeles, szexista megjegyzés: ha csinos, fiatal hölgy kocog előtted az erdőben, az határozottan javíthatja a teljesítményedet. Az Árpád kilátó felé haladva, átkelve a műúton újra látótávolságba kerül, már nem fut, én meg méterről méterre lopom a távolságot. Utólérve megtudom, hogy annyira azért nem őrült, mint én, ő csak a 15-ös távon megy, megdícséri a tempómat, s együtt haladunk a kilátóig. Utána elköszönünk, ő futásnak ered, én meg lendületes lejtmenetbe kapcsolok. Fenyőgyöngyéig tart a lejtő, aztán mosolyognék egy nagyot, ha a Hármashatár-hegy emelkedőjén megint belebotlanék...
 |
| Óbuda lakótelepei, a faluházzal |
szinte mindig ködös, felhős időben sikerült erre járnom. Hát most végre nem: ha a széria végére esetleg készítek egy kimaradt jelenetek epizódot is, akkor abban végre a kilátást is meg tudom mutatni, mert még az M0-s északi hídja is tökéletesen látszódott. És lényegében minden, az alattunk elterülő Óbudából, a távolabbi részeket azonban kicsit elnyelte a pára.
 |
| Az igazán gyönyörű színeket, s fényeket (is) lekéstem, a napsugarakat már kitakarta a hegyoldal |
Közben persze már messze elhagytam az ellenőrzőpontot, ahogy terveztem, egy óra alatt értem át. Dimbes-dombos terepen öt kilométer, a túra számomra talán legnehezebb szakaszán ez. Namármost a kettes számú pont elérése úgy, hogy azt még nyitva is találom, egyenlő volt a lehetetlennel, hiszen olyan 7-7,5 kilométerre tanyázott az Alsó-Jegenye-völgyben, amit húsz perc alatt csak teleportálással tudtam volna teljesíteni, a terv tehát az volt, hogy csökkentve a lemaradásomat - hol máshol, ha nem ezen a szintben vezetett szakaszon - próbálom a harmadik pontot nyitva találni. Főleg, hogy az etető-itató frissítőpont szokott lenni. Elméletileg az előttem álló 8 kilométerre másfél órára lesz szükségem,tehát megérkezhetek oda 13:40 környékén. A gond csak azzal van, hogy onnan még négy kilométer van a frissítőpontig, ehhez kell további 45 perc, azaz 14:25-re érném el, ami 40 perccel lenne a zárás után. Nincs az az isten, hogy akkor még találjak is ott valakit, szóval a frissítést lassan elfelejthetem...
Főleg úgy, hogy mint azt korábbi posztomban írtam, épp a Virágos-nyerget követi az a szakasz, amit ebben az évszakban ezen a túrán a leggyönyörűbbnek szoktam találni. Ja, és igen, van néhány geoláda is, melyeket feltétlen be akarok gyűjteni. A sárga út fölött magasodó Kálvária-hegy ládáiról ezúttal lemondok, mert bár a napsütéses idő, és az ezerszínű erdő csodás fotókkal kecsegtet, nincs kedvem felmászni, meg különösebben eltérni a hivatalos úttól, viszont a sárga mentén van két láda a Budapest határán elhelyezett, általam nem kedvelt sorozatból. Az eredményről meg majd egy későbbi évadban a filmet is megnézhetitek, tudva, hogy hány epizódnyi filmes anyag van a winchesteremen, s hogy mennyi idő, mire film is lesz belőle, így minden bizonnyal évek múlva. :)
 |
| Emlékhely a Rózsika-forrásnál |
Mert ott aztán csúcsforgalom... A Rózsika-forrás előterében újdonságként veszek észre egy túravezetőnek állított emléket: lehet, hogy korábban is ott volt, de eddig nem tűnt fel. A völgy közepén van egy pihenőhely, padokkal, asztalokkal, most gyerekek rohangálnak a környéken, de ha valaki teljesítménytúrán pontot jelöl ki a völgybe, a pontőrök is általában ide szokták befészkelni magukat. Készítek is egy fotót, igazolás gyanánt, megnézem az idő: 14:28. Ejj, további 45 perces csúszás a tervezetthez képest, és akkor arról még ne is szóljunk, hogy az ellenőrzőpont két órával ezelőtt zárt be.
 |
| Itt lett volna az ellenőrzőpont, olyan két órával korábban |
Gyors helyzetjelentés: a hivatalos menetrendhez képest két óra csúszás, a következő pont 45 perce bezárt, s az innen nyolc kilométerre fekvő remete-szurdoki is be fog zárni 20 perc múlva. De csapataink harcban állnak, a gercsei templomnál talán sikerül is időn belülre érnem.
Ezt számolgatom, elhaladva a Leső-pad sziklája mellett, melyen ismét gyerkőcök mászókáznak, a vízesés most egészen bő vízhozammal zúdúl alá, előttem meg két-két húsz környéki fiú, s lány halad, az egyik lány kezében kiürült borosüveg, kecses rajnai palack, a cimke sziluettjéből megismerem, hogy valami badacsonyi nedű; legalább van ízlésük, persze lehet, hogy valami félédes szürkebarát volt, és akkor mégse annyira van.
 |
| A Jegenye-völgy folytatása |
A Jegenye-völgy folytatásában visz az út, az erdei elágazásnál, az utolsó ház mellett jobbra fordulok, hogy megkezdjem a két kilométer hosszú emelkedést a Kerek-hegy irányába. Kétszáz méter megtétele után még szemrevételezem a másik láda helyszínét, melyről csak annyit árul el a rejtő, hogy 5 méter... A helyszínen egy nagy fa áll, nyilván oda kéne fölmászni, hogy kiszedjem a ládát, s megnézzem az esetlegesen szétázott logbookot. Ugye egyértelmű, hogy ezt sem keresem most meg. Befordulva az erdőbe jó ötszáz méter után szembeforgalom, majd nem sokkal később még egy ember, majd gyerekkel, kutyával fiatal pár... komolyan, mi van itt? Alig másfél óra és sötét, itt vagyok a Budai-hegység kevésbé frekventált részén, még csak nem is a kék jelzésen, s mégis akkora a forgalom, hogy nem győzök köszöngetni. Egy nyugalmas pillanatban meg gágogásra figyelek fel a magasból, a fák kopaszodásba kezdő lombkoronáján át próbálom meglesni, honnan is jön a hang, mikor egyszer csak megpillantom a hosszú, elnyújtott v-alakban vonuló lúdcsapatot. Próbálom kiszúrni Márton ludat, de lehet, hogy ez nem Kákalaki Akka csapata volt.
 |
| A kerek-hegyi ellenőrzőpont helye |
Felérve a Kerek-hegy oldalába elhagyom önkényesen a sárga jelzést, és maradok az erdő széli szekérúton, hiszen olyan 400 méterrel később a hivatalos útvonal is elhagyja azt, hogy aztán rátérjen erre az útra, hiszen párhuzamosan haladnak. Elérkezik a várva várt kék jelzés, visszafordító, ahol frissülhetnék. Újabb igazoló fotó, s hogy hogy állok? 15:17 van, fél órát ledolgoztam, a pont másfél órája zárt be, a Remete-szurdok fél órája, Gercse pedig egy óra múlva fog. Kis szépséghiba, hogy odáig még 9,5 kilométer van hátra. Lehet, hogy a Gercse se lesz meg? Pedig ott mindig kapni finom teát is. Legközelebb már valami kedvezményt fogok kérni, amiért a 2017-es túrák felén semmilyen szolgáltatást nem vettem igénybe. :)
 |
| Elmúló színkavalkád |
Csapataink viszont még mindig harcban állnak, úgyhogy a fotózás után megállás nélkül megyek is tovább. Aztán csak megállok egy kilométerrel arrébb egy vadászlesnél. Ez már ki volt tervelve előre, gondoltam fölmegyek, s megnézem, milyen a kilátás onnan, hiszen annyiszor haladtam már el mellette. Aztán épp annyira tűnt rozogának, hogy ne menjek rá föl, úgyhogy csak a lépcsőjére ülve ittam meg a magammal cipelt folyadék felét. Kevesebb mint fél liter maradt, úgyhogy nem árt takarékoskodni, és a gercsei teával sem biztos, hogy érdemes már számolni.
16:00 körül tűnik föl a Remete-szurdok teteje: lassan kezd szürkülni, úgy számolok, hogy még tíz kilométer lehet hátra, a maradék két órának tehát elégnek kell lennie.
A szurdok teteje örök fotózós pont, a látvány miatt nem tudok úgy elemnni itt, hogy ne kattintgassak párat. Jöhet a lebicegés a sziklák között, a tempós kocogás le a patakhoz, az átkelés - jé, száraz lábbal, pedig nincs is kánikula -, s jöhet a völgy mélye. Eddig 21 kilométer lett abszolválva, a túra harmada még hátra, csapataink kicsit kezdenek elcsigázottá válni, de természetesen még mindig harcban. 16:06, tehát újabb negyedóra lefaragva, már csak 1:15 a hátrányom, s lényegében itt engedtem el a gercsei teázást is, pedig egy jó kis ötóraira még éppen odaérnék...
 |
| Kilátás a Remete-szurdok tetejéről |
 |
| És valahol itt lett volna egy újabb ellenőrzőpont |
Kiérve a szurdokból nekiálltam megvalósítani azt a kreatívkodást, amit még a Remete-hegyen kitaláltam. Történetesen a kék jel eléggé cikk-cakkosan megy a Máriaremetei kegytemplom irányába, s mivel azt már elég sokszor láttam, úgy döntöttem, rövidítek, s majd csak pár utcával később kanyarodok balra, hogy a Kadarka utcánál elérjem a kék plusz jelzést. Igen ám, de közben eszembe jutott, hogy a kék plusz jelet nem olyan régen módosították, s majdnem addig a vonalig lejön déli irányba, ahol én haladok, tehát, ha tartom az irányt, valahol a Hidegkúti út magasságában sikerül majd újra összetalálkozni. Saccra ez a levágás úgy 500 méter előnyt jelenthet, ami azért elhanyagolható, úgyhogy Máriaremete csendes környezetének felfedezésébe kezdtem. Tekintsük ezt egy tervezett eltévedésnek.
Utólag megnéztem a Google Maps-en, tényleg pont 500 méterrel volt rövidebb ez az út. De mikor ezt néztem, s az itinerre is rápillantottam, akkor láttam, hogy a hivatalos útvonal a kegytemplomtól egyenesen haladt a Hidegkúti útig, s nem tért be a Kadarka utcához, s száz méterrel még az én verziómnál is rövidebb volt.
Többet aztán nem akartam rövidíteni, pedig aztán a Mosbach-park kikerülésével megtehettem volna, de azért ez úgy mégsem lenne fair, szóval folytattam a parkon át, már erős szürkületben. A park feletti utcánál aztán jobbra, majd azt kerestem, hol is tér ki jobbra a kék plusz, mert nekem nem arra kell menni. Aztán magam is meglepődtem, hogy a szalagok még a helyükön, bár nélkülük is tudtam volna, merre is kell menjek.
 |
| Pesthidegkút, immár újra a kijelölt túraútvonalon |
Mondhatjuk azt, hogy besötétedett, a Csúcs-hegy oldalában megbújó egy-két házból fények szűrődtek ki, nyugat felé még vöröslött az ég alja, de a fények arra is nyugovóra készültek térni. Sötétben bandukolva értem el a templomhoz, s letérve konstatáltam, hogy rajtam kívül itt bizony már egy büdös lélek sincs. Csapataink elszomorodtak, 16:54 épp ideális a teázásra, de hát ez van. Lemaradásom már csak 35 perc, elméletileg a cédrusnál még megkaparinthatom az utolsó pecsétet... Fotó ezúttal már vakuval, majd még egy, hogy ne a belógó fát örökítsem meg teljes fényárban, s indulás.
 |
| Gercse, templom, ötórai tea nélkül, csapataink kicsit elszontyolódva |
A szalagok kintléte itt bizonyult a leghasznosabbnak, hiszen azt ugyan tudtam, merre kell indulni, a szekérútról az ösvény azonban előbb-utóbb leágazik jobbra, hogy egy vizenyőn átkelve a galagonyáson át vezessen fölfele az Újlaki-hegy irányába. Miközben épp a szalagokat keresem, s próbálom kitalálni, merre is lehet a letérés, furcsa, fehér fénypontokat vettem észre szemben a hegy tetején. Feltűnnek, eltűnnek, vaku nem lehet, mert a fény folyamatos. Túrázók lámpája lenne? De ennyire erős? De tényleg, mi a fene lehet ez? De várjunk csak, nekem most azokat a nyavalyás szalagokat kellene figyelnem, mert a végén benézem a lekanyarodást... Hopp, ott van egy, menjünk csak tovább!
Az volt a furcsa, hogy emlékeim szerint már meghaladtam azt a pontot, ahol le kellett volna térni, de a szalagok továbbra is a szekérúton vezettek, ami egyre inkább visszafelé kanyarodott a Virágos-nyereg irányába. Egy pillanatra el is bizonytalanodtam, biztos jó fele jöttem? Nem lehet, hogy a 15-ös távot erre hozták le? Nem lehet, ekkor ugyanis bevillant, hogy a Virágos-nyeregben órákkal ezelőtt a rövidebb távon indult, épp leelőzött túratársak az itinerből olvassák, hogy a kék plusz jelzésen kell lemenniük. Akkor a szalag nekem szól, csak a jó ég áldja meg, hogy pont ellentétes irányba vezet, mint az Újlaki-hegy!
A célban utólag megerősítették a gyanúmat: a susnya annyira benőtte a korábban használt ösvényt, hogy inkább a kocsik által kijárt úton vezették föl a mezőnyt a sárga jelre.
 |
| Nyugat felé az utolsó fények |
Közben mondhatjuk, hogy teljesen besötétedett, beérve a fák közé egyre nehezebb kivenni az utat, nem is magával az út észlelésével, sokkal inkább a mélységi tájékozódással van a baj: felismerni a kiemelkedő tereptárgyakat, vagy éppen a gödröket. A fejlámpám otthon, az asztalon pihen, hozni akartam, csak ő végül kimaradt a menetfelszerelésből. Van ugyan egy kis elemlámpám a táskámban, de kemény vagyok, és látok is még, meg azt is tudom, merre kell menni. Végre elérek oda, ahol a sárga elkanyarodik balra, az ösvény meg bicikliútként a hegy aljában halad tovább. Az Újlaki hegyen nincs az ég egy adta világon semmi, tehát mehetnék lent is, hogy tartsam az időt, de hát az igazságérzetem nem hagyja. Oké, hogy csórtam már ötszáz métert, de hogy Máriaremete utcáin merre kavirnyálok, az összességében nem oszt, nem szoroz. Egy túra nehézségében viszont a leküzdendő szintemelkedés is benne van, s nem lenne fair úgy befejezni a távot, hogy nem megyek fel a csúcsra. Magasságból lecsípni szerintem sokkal inkább csalás, mint adott esetben egy párhuzamos utcán haladni.
Irány hát a hegy, egy jobbfordulóval, s 200 méteren belül két cipőkötéssel. Ha mostantól ezt fogja csinálni a cipőfűzőm, tényleg nem érek be...
Feltűnik végre az a nagy fa, az út közepén, utána egy jobbos, és mindjárt fent is vagyok, s tényleg, végre feltűnik a tetőn a magányos szélzsák, s még néhány méter után kitárul előttem a hatalmas gercsei teknő.
 |
| Az a sárga pötty lenne az épp felkelő telihold. Élőben tényleg jobb volt |
De csapatainknak indulnia kell már tovább, 17:20 van, a libanoni cédrusnál elhelyezett pont is elszállni látszik. A hegy sziklásabb, meredekebb oldala vár rám, amivel nincs is gond, csak annyi, hogy már tényleg nem tudok biztonsággal gyalogolni, ha nem veszem elő a lámpát. Nem is tudom, mikor használtam utoljára ezt a vész esetére hurcolászott eszközt, szerencsére az elem működik, én is visszanyerem a tempómat. A Szépvölgyi útnál lévő parkolót elhagyva valaki fölfelé közelít a turistaúton: döbbenet, hogy még ilyenkor is van valaki az erdőben - rajtam kívül, persze.
A következő nehézséget a piros és zöld körséta közös útvonalának meglelése jelentett a Határ-nyeregben. Van itt néhány út, s azt ugyan tudtam, merre kell keresni, de rég is jártam erre, meg sötétben minden szamár ugyanolyan sötét, úgyhogy elsőre nem is lett meg. Persze az is igaz, hogy ha azon az úton indulok tovább, amit találtam, azon is ugyanoda jutottam volna, hiszen a két út olyan száz méterrel később találkozik.
 |
| A város fényei |
Lendületes tempóban haladok lefele, van egy erdei parkoló is erre, a piros kör meg valahol ott tér le jobbra, de ezt megint csak benézem, de erre már csak akkor jövök rá, mikor a település fényeihez érek: nem így szoktam megérkezni... A turistaút levág egy derékszöget az erdőben, én meg nem vágtam le, ellenben legalább gyorsan haladok, s a cédrus is csak száz méterekre van.
Az utolsó pontot sem találom a helyén, de ezt már csak 15 perccel bukom el, szépen alakul a dolog. A hátralevő két kilométer már tényleg semmiség, 18:12 körül be is érhetek. S ahogy haladok a cél felé, úgy módosul a cél időpontja is: 18:08, 18:05... Az Ördög-árok melletti Nagyhíd közelében van egy Bauhaus épületekből álló utca, hivatalosan oda kéne betérnem, de végigmentem már rajta vagy négyszer, mindig sötétben, vagy szürkületben, szóval igazából semmit sem láttam még belőle, van itt egy geoláda is, amit majd egyszer világosban, szóval úgyis járok még erre, maradok hát a párhuzamos utcában. A döntés oka egyébként egyszerű: az utca végén pont arra az utcára kéne visszatérni, melyről lekanyarodnék, a végén viszont nincs zebra, a forgalom viszont nagy, a sofőrök nem engednek át, én meg sietek...
És lőn csoda: 18:05-kor valóban befordultam a célba. 6:55, egész szép idő, jár a kitűző, az oklevél, a zsíros kenyér, s főleg a szörp, amiből el is tüntetek egy húzásra vagy négy decit. És a cél egyben átadó is: megkapom az Ösvénytaposók Nyomában érem arany fokozatát, hat túra, és kétszázvalahány kilométer teljesítéséért. Tartalmas nap volt, de azért ne ebben az ellenőrzőpontok után rohangálós verzióban próbáljátok ki, mert végig játékban lenni azért mégis jobb. Mindenesetre csapataink köszönik szépen, hogy részt vehettek ebben a mókában, a Gercse még mindig király! :)
 |
| Csapataink köszönik szépen, azért élvezték a mókát! |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése