2015. február 28., szombat

Budapest by Night – A Hárs-hegy tetejéről



A kilátóból pont rálátni a Parlament épületére, a látvány éjszaka is megkapó.

Minap, egy teljesítménytúra alkalmával jártam fenn a Hárs-hegyen, s ha már arra jártam, felmásztam a Kaán-Károly kilátóba is, hogy megpróbáljam megörökíteni a látványt. Jártam már éjszakai túrán a Budai-hegységben, de az útvonal nem érintette ezt a hegyet. Vagy ha igen, akkor a tömeg miatt inkább nem is vállalkoztam a kattintgatásra.

2015. február 26., csütörtök

Szigorítana a kormány: Kemény büntetést terveznek Chilében




Hegycsúcsok a Torres del Paine nemzeti parkban (Fotók: gochile.cl)
Ha a fejekben lassan megváltozna valami, idővel talán nem kéne Ausztriába menni, hogy a település szélén is tisztaságot lássunk.

Nemzeti parkjainak védelme érdekében bekeményít a chilei kormányzat, az új szabályok értelmében a nemzeti parkokban érvényes tiltásokat megszegő külföldi látogatók akár az országból is kiutasíthatóak lesznek – jelent meg a közelmúltban a hír az Origón. A CONAF (Corporación Nacional Forestal) nevet viselő, az ország természetvédelmi övezeteit felügyelő szervezet adatai szerint 2012 óta 21, többségében külföldi turistát tiltottak ki a nemzeti parkokból, mert tüzet raktak, gyújtottak olyan helyen, ahol arra nem lett volna lehetőség.

2015. február 25., szerda

Bréking: Itt lenne a tavasz?




Kipillantva az ablakon szembesültem az örömteli ténnyel, hogy kertünkben a brokkoli rothadó szárain túl megjelent az élet az első virágok képében.

Tényleg nem szeretnék semmit sem elkiabálni, emlékezhetünk rá, nem is olyan rég volt, hogy húsvét előtt is hógolyózhattunk, ráadásul a februárból is van még néhány napunk. A természet valamit azonban már sejteni vél, a kertünkben legalábbis. Kipillantva az ablakon szembesültem az örömteli ténnyel: a brokkoli rothadó szárain túl megjelent az élet az első virágok képében. Ez pedig tényleg azt jelenti, hogy lassan, de biztosan tavaszodik.

2015. február 24., kedd

Budavári Palota: Új épületeket emelne a kormány


A főőrség épülete 1938-ból. Éppen őrségváltás zajlik (Fortepan, 20395)

Az épület kivitelezése szintén idei kiadás lesz, potom 2,05 milliárd forintot utal rá a kormányzat.

A hétfői Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint újjáépítik a budai várban az egykori főőrségi épületet és a Stöckl-lépcsőt. A fejlesztések a Budavári Palota felújítására életre hívott Nemzeti Hauszmann Terv keretében végzik. Már a beruházás előkészítésére is 150 millió forintot fognak fordítani a Miniszterelnökség idei költségvetéséből. Az épület kivitelezése szintén idei kiadás lesz, potom 2,05 milliárd forintot utal rá a kormányzat. A Stöckl-lépcső már a 2016-os keretet fogja terhelni, és mindössze 1,3 milliárdból meg is valósulhat.

2015. február 23., hétfő

Putyin-látogatás díszlete: A felbolydult Budapest, 2. rész




Hősök tere és az elnöki konvoj (Fotó: MTI, Máthé Zoltán)


Vlagyimir Putyin keddi látogatása ritkán látott biztonsági intézkedéseket, s felfordulásokat hozott: elnöki különgépek és limuzin Budapesten. A fotóválogatás második része.


Koszorúzás a Fiumei úton. A háttérben látható vöröscsillagos obeliszk okozta a látogatás egyik botrányát (Fotó: MTI, Kovács Tamás)


Az előző bejegyzésben valahol ott fejeztem be, hogy Putyin koszorúzott. Például a Hősök terén is, így az egy hete bezárt Szépművészeti Múzeum ismét a kamerák kereszttüzében találta magát. A téren lencsevégre került az elnöki autó is. Putyin limuzinját az orosz kormányzati szállítóezred kötelékébe tartozó Iljusin IL-76MD típusú különgép hozta, még a hétfői napon.

2015. február 22., vasárnap

Putyin-látogatás díszlete: A felbolydult Budapest


A Fiumei úti sírkert bejárata (Fotó: MTI, Máthé Zoltán)


Vlagyimir Putyin keddi látogatása alighanem a hét eseménye volt, ritkán látott biztonsági intézkedéseket, s felfordulásokat hozott. Hegesztéstől tüntiig, koszorúzástól az elnöki limuzinig sok eseménynek lett díszlete a főváros. Az MTI fotóiból szemezgettem.


A kihalt Hunyadi János út (Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt)


2015. február 19., csütörtök

Az évszázad pusztítása: Így festett a Normafa és környéke januárban




A fákra mázsás súlyként nehezedő teher alatt törtek, hasadtak az ágak, az életveszély miatt teljes erdőket zártak le a látogatók elől, elsősorban a középső országrészben.

Alighanem nem túlzás a címben is szereplő jelzővel illetni azt a katasztrófát, mely a honi erdőállományt érte a tél beköszöntével. Szinte még el sem kezdődött a december, mikor olyan szerencsétlenül alakultak az időjárási körülmények, hogy hosszas ónos esők áztatták Magyarország több pontját. A szakértők szerint száz-kétszáz évben egyszer, ha előfordul ilyesmi, ami ekkora pusztítást eredményez.

2015. február 17., kedd

Hetven év után újra: Fél napra megnyílt a csarnok



Egy ideig nem léphetünk át a kerítésen (MTI, Marjai János)

Köszönés után búcsú, első tényleges posztunkban a távirati iroda képein keresztül elbúcsúzunk a Szépművészeti Múzeumtól.

Február 15-én elbúcsúzott látogatóitól a Szépművészeti Múzeum, a jelenlegi tervek szerint három év múlva, 2018 tavaszán vehetik ismét birtokba a látogatók. Kis túlzással lassan már nem lesz olyan pontja a városnak, ahol ne folyna éppen valami nagy-, vagy éppen kisebb szabású beruházás, kezdve a Széll/Moszkvától a Liget múzeumi projektekig. Abban ugyan közel sem vagyok teljesen meggyőzve, hogy tényleg stadionokba, újonnan épített múzeumokba kell tolni egy valag pénzt, a meglévő épületállomány felújítása azonban tényleg nem árt. Főleg, ha annak az épületnek sikerül normális funkciót is találni, nem úgy, mint a CET, pardon, Bálna esetében a közraktáraknál.

2015. február 16., hétfő

Részemről mondjunk mancsot...



„Nem valami mackókultusz fórumot indítok most útjára. Honnan hát a Medvetalp név? Nos, nem a Micimackóból.”


„Íme Medveczky Medve úr, amint bukdácsol lefelé a lépcsőn, kopogtatva a feje búbjával, kipp-kopp, minden lépcsőfokon egy koppanás.” Ezzel a mondattal kezdődik minden idők talán egyik legkiválóbb meséje, amely – ahogy telik az idő, s öregszik az ember egyre inkább ráébred – több is egy egyszerű mesénél, sokkal magvasabb gondolatok fogalmazódnak meg benne az életről, s legfőképp a barátságról.

Micimackót szeretem, mindig is szerettem, s ha már Medvetalp a blog neve, úgy éreztem, ezt a most induló szövegáradatot is ildomos lenne ezzel az idézettel kezdeni. Persze gyorsan le is zárom a mackós párhuzamot, nem valami mackókultusz fórumot indítok útjára. Honnan hát a Medvetalp név? Nos, nem a Micimackóból.


2015. február 12., csütörtök

Csak ülünk és iszunk – Interjú a fekete pólós sráccal



Saját bevallása szerint minden kocsma az otthona, s az ország számos csehóját felkereste már, válaszok után kutatva. Másképp szeretett volna élni, s ezt meg is merte lépni – azóta bolyong. A fekete pólós sráccal beszélgettünk.




Azt állítod, hogy minden kocsma az otthonod. Honnan jött ez a felismerés? 

Nos, könyvelőként dolgoztam egy nemzetközi cégnél. A munkámmal nem volt semmi baj, de az életemet nem éreztem a sajátomnak. Többször kaptam azon magam, hogy remeg a kezem és kiül az arcomra a veríték, mert nem csinálhatom azt, amit igazán szeretnék. 

Nagy kihívás előtt Tatabányán.

2015. február 11., szerda

Lorem ipsum

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.