"Ilyen még nem volt!" - kezdhetném ezzel a felütéssel is a mai posztot, hiszen tényleg, olyan aztán még tényleg nem volt, hogy egy temetőben keresgéljek geoládák (illetve jelen esetben csak egy geoláda) után.
Kicsit talán perverz ötlet. De ezt a rejtő, Strombus is megjegyzi, hogy bár ezt felvetették páran, de nem muszáj megkeresnie annak, aki úgy gondolja, hogy az. Én is csak ezt tudom mondani, hozzátéve, hogy egyébként a rejtés teljesen korrekt, és egészen tisztelettudó. Ezt úgy kel érteni, hogy nem kell sírokat felforgatni, koporsókba bemászni: a láda egészen diszkréten várja a megtalálóit.
Alighanem ha 2020-ban lesz "Év mondatkezdése" választás, akkor ez fogja vinni a pálmát. Sajnos nekünk is le kell írnunk, mert helyzet van.
Pedig milyen szépen elterveztem az idei évre a dolgokat! Végre időben sikerült a Teljesítménytúrázók Társaságánál jelentkezni, úgyhogy harmadik rendezésre végre bekerülhetett a Wekerlei túra - Barátok között a Budapest Kupába. S ha már egyszer egy biznisz beindul... szóval ezzel a lendülettel két másik túra nevét is leadtuk. Tekintve, hogy Soroksár területét egyedül a Sarokkő kompozós túrája érinti, és mivel én itt lakom, egy ideje érlelődött már bennem, hogy kéne itt is rendezni valamit. Valami olyat, ami kimondottan csak minket, az én kerületemet érinti. És mihamarabb, mielőtt más lecsap a lehetőségre.
Legutóbb a Pilisi Trapp elnevezésű teljesítménytúra kapcsán adtam közre egy kis csokornyi fényképet; a Pilis oldalából Dobogókőig tartó útról. Ha már a hegytetőn hagytam abba, akkor most jöjjön egy videó arról, mit is találtam odafönn, 2019 nyarának utolsó napján.
Először is leszögezem, nem vagyok oda annyira Dobogókőért, de ez pusztán csak azért van így, mert az átlagember meglehetősen kevés helyszínt ismer, ahová kiteheti a lábát, ha rátör a kirándulhatnék, s a Rám-szakadék - Dobogókő páros éppen ilyen. Magyarán ha hétvégén szép az idő, biztosak lehetünk benne, hogy boldog-boldogtalan fent lesz a hegyen.
Úgy vagyok vele, hogy ha elunom a Budai-hegységet, akkor keresek valami közeli célpontot: mondjuk a Börzsönyben, vagy épp a Pilisben. Ezúttal is így alakult, persze némi teljesítménytúrás rásegítéssel.
Még február végén jártam Dunaújvárosban, és miután kipipáltam a Dunán innen - Dunán túl teljesítménytúra aktuálisan választott távját, úgy döntöttem, hogy felkeresem a város legújabb látványosságát. Jöjjön hát egy hűsítő februári videó a forró augusztusban!
Dunaújvárosban valamikor 2017-ben úgy döntöttek, hogy az amúgy is látványos Magaspartot megfűszerezik egy kilátóterasszal is, s 2018 végére el is készült szépen minden. Nagyjából ekkor értesültem először a projektről, legutolsó újvárosi portyámon biztosan nyoma sem volt még az építménynek.
Könyvelje el mindenki a naptárába: 2019. április 19-én, nagypénteken, második alkalommal kerül megrendezésre a Wekerlei túra - Barátok között nevű teljesítménytúránk!
Célegyenesbe fordultunk, úgyhogy éppen itt volt már az ideje, hogy megszülessen ez a poszt. Igazából a túra időpontját már év elején nyilvánosságra hoztuk a Teljesítménytúrázók Társaságának honlapján, aztán kicsit rápihentünk, majd mindent lepapíroztunk, úgyhogy most már csak az indulók jelentkezését várjuk.
A MedvetalpBlog életében eddig a turista érmék egybeforrtak a varázslatos csehországi helyszínek bemutatásával, úgyhogy most szeretnénk jelezni, hogy Heavy Medál cikket nem csak Csehországról tudunk írni!
Már az elején szeretném leszögezni, hogy a Heavy Medál sorozat a továbbiakban is elsősorban csehországi helyszínek, és turistaérmék bemutatásával kíván foglalkozni, s András barátom is erejét megfeszítve kutatja az újabbnál újabb fakorongokat. Ennek ellenére hozhatja úgy az élet, hogy ezekből az élményekből mégsem lesz írásos anyag, s hogy mi mégis biztosítsunk valami hozzávetőleges rendszerességet, ezért néha a magyar érmékből is bemutatunk ezt-azt.