2015. április 8., szerda

Nagyirtáspuszta: Ahol a BKK és a Medvetalp felső vezetése is járt már




Vizsgálatot indított Tarlós István a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) börzsönyi kiruccanása kapcsán.

Nem szeretnék ezen az oldalon nagyon politizálni, de kicsit megmosolyogtam a Blikk hírét, miszerint a Börzsöny szívében található Szent Orbán Wellnesshotelben töltött a BKK felső vezetése két napot. A „BKK csoportosan foglalt szobákat és a közelmúltban kinevezett új vezérigazgató, Dabóczi Kálmán is az egyikben szállt meg. A hotel internetes oldala szerint most, előszezonban a szobákért 23-33 ezer forintot kell fizetni két főre, az apartmanok és a lakosztályok pedig 46-51 ezer forintba kerülnek éjszakánként” – derült ki a cikkből.

Szóval mosolyogtam, mert bár Tarlóst kompromisszumkész politikusnak, és jó városvezetőnek tartom, azzal a mai napig nem tudok egyetérteni, hogy Vitézy Dávidod el kellett távolítani a BKK éléről. Vitézy ugyanis Tarlóshoz hasonlóan jó vezetője volt annak, amit rábíztak – külső szemlélőkent nekem (és szerintem még sokaknak) legalábbis így tűnt –, a polgármester személyes bajai meg városlakóként teljesen hidegen hagynak. Ha valami jól működik, azt hagyják úgy, és kész. De nem, s alig telt el fél év, máris látszólagos urizálásnak lehetünk a tanúi. A BKK szerint legalábbis városi környezetben nem lehet 36 óra alatt 28 órát intenzíven dolgozni, s megbeszélni Budapest közlekedésének jövőjét és a BKK új szervezeti felépítését.

Így néz ki a hotel kívülről. Visszafogott, tájba illeszkedő (Fotó: Szent Orbán Erdei Wellness Hotel/szentorban.hu)

A vizsgálat majd megállapítja, hogy mi is történt – legalábbis reméljük, hogy megállapítja –, nem is szeretnék több szót fordítani az ügy ezen részére. Eszembe jutott ugyanis, hogy a Medvetalp Blog teljes szerkesztői gárdája is eltöltött ezen a helyen néhány önfeledt órácskát, igaz, van annak már öt éve is. A Medvetalp akkor még nemhogy Macipracli, de még gondolat sem volt.

Az érkezés, avagy az indulás pillanatai. Mindkét alkalommal hasonló állapotok uralkodtak

A Szent Orbán szállót viszont már akkor is szép helynek találtam. Kívülről legalábbis biztosan, mi ugyanis egy gyerekcsoportot üdültetve elsősorban és szinte kizárólag azt vettük igénybe. A gyönyörű környezetben elhelyezkedő szálló ugyanis két szabadtéri medencével rendelkezik, egy normális úszómedencével, meg egy lábáztató gyerekfürdővel. Fogalmazzunk úgy, hogy egy osztálykirándulás keretében, kvázi strandként vettük igénybe a szálló szolgáltatásait. Rendesek voltak, mert strandként értelemszerűen nem működnek, de a hétköznap déli órákban azon a júniusi napon láthatóan nem voltak tömegek, s bőven megfértünk a szállóvendégek mellett.

A medencében úszóversenyt rendeztünk
 
Sok vizet nem zavartunk – illetve épp azt a keveset, ami a medencékben leledzett. Rendeztünk úszóversenyt, szétrámoltuk – majd indulás előtt természetesen szépen visszapakoltuk – a napozóágyakat, vásároltunk a gyerkőcöknek jégkrémet, kiélveztük a wellness minden, ilyen körülmények közepette igénybe vehető részét.

Amúgy a helyről csak jót tudok mondani: tiszta medence, rendezett környezet, hideg sörök, más nem is kellhet a megfáradt utazónak, aki vagy harminc gyerek felügyeletében igyekszik segédkezni. Ha valaki belefárad a városba, és az erdőben is négy csillagra vágyik, annak egyszer el kell jönnie ide. Közúton – bár lehet, hogy ez engedélyköteles – Kisinóc felől lehet megközelíteni, mi azonban a vízválasztón áttörve Nagybörzsönyből érkeztünk, a kisvasúttal.

A környezet pompás, a víz kellemes, a sör hideg

Mint a börzsönyi erdei szállások lényegében mindegyike, ez is kitűnő kiindulópontja különféle túráknak, csak éppen nincs egy árkategóriában Nagy-Hideg-heggyel. A szállástól 100-200 méterre található a Nagybörzsönyi kisvasút végállomása, mely hazánk egyik legkülönlegesebb erdei vaspályája, s melyen 40 perces zötyögést követően juthatunk le Nagybörzsönybe.

Egyelőre Nagyirtáspuszta a végállomása a Nagybörzsöny felől érkező vonatnak. Nagy kérdés, hogy egyszer újra eljut-e Szobig

Egy valami biztos, a hotel rendkívül örülhet a Blikk szemfüles munkatársainak, ekkora ingyenreklámot nem hiszem, hogy kaptak eddig. Nekem meg ki kéne tennem már végre az oldalunk elérhetőségét (medvetalp.blog@gmail.com), hátha érkezik szentorbánéktól valami visszautasíthatatlan ajánlat.

1 megjegyzés: