Egy ideig nem léphetünk át a kerítésen (MTI, Marjai János) |
Köszönés
után búcsú, első tényleges posztunkban a távirati iroda képein keresztül
elbúcsúzunk a Szépművészeti Múzeumtól.
Február 15-én elbúcsúzott látogatóitól a
Szépművészeti Múzeum, a jelenlegi tervek szerint három év múlva, 2018 tavaszán
vehetik ismét birtokba a látogatók. Kis túlzással lassan már nem lesz olyan
pontja a városnak, ahol ne folyna éppen valami nagy-, vagy éppen kisebb szabású
beruházás, kezdve a Széll/Moszkvától a Liget múzeumi projektekig. Abban ugyan
közel sem vagyok teljesen meggyőzve, hogy tényleg stadionokba, újonnan épített
múzeumokba kell tolni egy valag pénzt, a meglévő épületállomány felújítása
azonban tényleg nem árt. Főleg, ha annak az épületnek sikerül normális funkciót
is találni, nem úgy, mint a CET, pardon, Bálna esetében a közraktáraknál.
Az utolsó látogatók egyike (MTI, Marjai János)
|
A Szépművészeti esetében nagy tervek
vannak, új kiállítóterekkel, új műtárgyelosztással, hogy csak néhányat
említsünk. Műemléki rekonstrukció keretében felújítják a világháborúban megsérült
és azóta is romos Román csarnokot, amit eddig raktárként – vagy inkább
művészeti hulladéklerakóként alkalmaztak. A múzeum a XIX. század végén egy több
száz darabos gyűjteménnyel rendelkezett a világ művészettörténetileg
legfontosabb szobrainak másolatából. Akkoriban ezt bizonnyal nagyra
értékelték, a 30-as évekre azonban ezeket a tárgyakat a szakma szemében már nem
övezte megbecsülés.
A főváros ostroma idején nem is
fordítottak energiát a mentésükre, ami átvészelte, azt később bezsúfolták az amúgy
is sérült csarnokba. A gyűjteményt 2003-ban kezdték átvizsgálni, s
megállapították, hogy az egykor mintegy 300 darabos középkori, s reneszánsz
másolatok fele maradt meg, az antik másolatoknál azonban kedvezőbb ez az arány.
A tervek szerint a restaurálást követően újra kiállítják őket. Az antik
gipszgyűjteményt a komáromi Csillag-erődben kialakítandó kulturális centrumban,
a középkori és reneszánsz másolatokat a Szabolcs utcában felépítendő
látványraktárban mutatják majd be – olvasható az MTI beszámolójában.
A Román csarnok: kipakolás után, felújítás előtt (MTI,
Szigetváry Zsolt)
|
Az utolsó csukja be… (MTI, Marjai János) |
A múzeum teljes megújulása 8 milliárd
forintot fog felemészteni, teszi mindezt a Liget Budapest projekt keretében. A
Román csarnok alatt új műtárgyraktár fog létesülni, légkondicionálást építenek
be, tetőt javítanak, s az épület fűtési rendszerét is korszerűsítik. A Román
csarnok lesz a Régi Mesterek Gyűjteményének kiállítóhelye, anyagát pedig a
Szépművészeti és a Magyar Nemzeti Galéria újraegyesülő gyűjteménye biztosítja.
Az új állandó kiállítás megkapja a jelenlegi magasföldszint
időszaki kiállítótereit, új időszaki kiállítótér a Dór és az Ion Piramis
egybenyitásával létesül. A múzeum a bezárás alatt is rendez időszaki
kiállításokat a Nemzeti Galéria épületében, s a világ múzeumaiban is
erőteljesebben lesz jelen. Tárgyakat kölcsönöznek, illetve szeptemberben a
milánói Palazzo Realéban tartanak kiállítást a Szépművészeti gyűjteményéből.
A záró hétvégén zenés, táncos
produkciókkal várták az érdeklődőket. A Román csarnokot is megnyitották fél
napra a látogatók előtt: kis létszámú csoportokban 70 év után földi halandók is
beléphettek a falak közé. Az intézmény utolsó nagy dobása, a Rembrandt
kiállítás a zárás hétvégéjére már 200 ezer fő fölötti látogatottságot ért el. A múzeum épületét
1906-ban adták át, többször is részlegesen megújult, legutóbb 2008-ban a
homlokzata.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése