2018. július 31., kedd

Heavy Medál 2 – Karlstejn égbenyúló vára


Egy igazán bevehetetlen vár, mely a mai napig büszkén őrzi régi pompáját. Varázslatos környezetben a karlstejni vár uralja a látképet, mesél a középkori világ pompáiról és hősiesen állja manapság a turisták ostromát. A következő piciny fakorong főszereplője: Karlstejn vára.

Aki nem hisz abban, hogy létezik szerelem első látásra, annak csak Karlstejn várára kell rápillantani. Két évvel ezelőtt, mikor idejöttem, már akkor javasolták a csehek, hogy látogassak el oda, de csak tavaly, kora tavasszal szedtem össze magam erre a mesés kiruccanásra. Pedig Karlstejn falva Prágától bizony tényleg nincsen messze.


Amikor 1348-ban elkezdték a várat építeni, IV. Károly már akkor is azért választotta a Berounka folyó felett magasodó dombot, mert Prágától kényelmes egynapi lovaglásra el lehetett érni a települést. A mai egyszerű túrázónak persze jóval könnyebb, csak kimegy a főpályaudvarra és megveszi a vonatjegyet Karlstejnbe.

Az egyik legszebb gótikus vár (Nyitóképünk forrása: Wikipédia)
Ez persze az elmélet, a valóság ennél egy kicsit bonyolultabb: Kezdve azzal, hogy amikor én eme sorokat írom még mindig vágányzár van a vonal egy részén, épp ezért Karlstejn előtt vonatpótló buszra kell átszállni. (Innen üzenem a kedves idős kalauznéninek – hogy ő egy tüneményes lélek: leszállt a vonatról és megmutatta az eltévedt magyar turistának a pótlóbuszt, miközben be nem állt a szája. Jó ha megértettem a tizedét annak, amit mesélt. :) ) További bonyodalmat okoz még az is, hogy a helyiek tanácsára túrámat nem Karlstejn faluban, hanem még egyel tovább, Srbskoban kezdem el. (Nem, nincs gépelési hiba, ez a cseh nyelv – majd megszokjátok. :) )

Ennek bizony volt egy igen jó oka, ugyanis IV. Károly, (aki I. Károly néven lett cseh király) sok egyéb kiváló tulajdonságai mellett, azt is bizony tudta, hogy milyen helyen illik felhúzni egy idilli pihenőhelyet. A környék írd és mondd, lenyűgöző! Karlstejn erdeje természetvédelmi terület, bőven van rá ok tehát, hogy mielőtt a várat megostromlom, előtte itt töltsek el néhány órát.  Különösen a Bubovicke vodopady (avagy a Bubovicke-vízesés) érdekel. Igazán megéri a kis kitérő, még akkor is ha az idő elég pocsék, meg ahogy a geoládászok már előre megjegyezték – elég kevés az esélye, hogy víz is legyen a vízesésben ekkortájt.

A Bubovicke-vízesés
Negyven perces kényelmes sétával tehát elértem a vár alját, majd pedig, ahogy Mac mondaná abszolút „hülyebiztos” táblák mentén haladva mászok fel az épület bejáratához. Pocsék idő ide, nyüzsgő turisták hada oda, nem tudsz csalódni ebben a középkori műremekben. Az egyik legszebb gótikus vár, amit valaha láttam, dacára annak, hogy mikor az építését először befejezték, 1355-ben, még a mostani gótikus jegyeit egyáltalán nem viselte. Azokat csak az 1400-as évek végén adták hozzá.

Miután a turistaérmét megvettem, a jegyet is meg kell most vennem a túravezetésre, ugyanis a vár csak ennek ellenében látogatható. Három fajta túra van és mindegyik más és más szépségét mutatja be a várnak. Különböző nyelveken vannak a túrák –magyar nyelvű sajnos nincs- és természetesen a két legnépszerűbb a cseh és az angol nyelvű csoportok. 
 
Belépve a makett fogad
És itt bizony el is érünk a nagybetűs negatívumhoz: A turisták. Túrablog lévén természetesen jó kapcsolatot ápolunk a világot felfedezni kívánó, udvarias kollégákkal. Akiknek viszont be nem áll a szája, miközben az idegenvezető épp fontos dologat mond egy meseszép teremben, azoknak a kollégáknak viszont kívánom, hogy a mázsás hátizsákkal másszák meg a Mátra összes bércét egy nap alatt! Ködben! És hidegben!

A termek szépségéből természetesen nem tudott elvenni még az állandó zajszint sem. Egy harminc-negyven perces túra alakalmával szobák, legendák, történetek és történelmek részese lehet egyszeri túrázó. Arról, viszont hogy egy túra alatt bejárd a kastély egész látogatható részét, nyugodtan tegyél le! Karlstejnt bizony több alkalommal kell megostromolni, hogy tényleg meghódítsd.

Szóval Karlstejn mindenképp visszavár!

András barát 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése