Mezei nyulak (Fotó: MTI, Kovács Attila)
|
Hogy a neve miért lett Gáspár, arra ma már csak tippjeim vannak.
Gyerekkoromban, emlékszem, a délelőtt egy
része általában azzal telt, hogy kimentem a kertbe, s megkerestem a húsvéti
nyúl által elrejtett tojásokat. Néha voltak egészen ötletes rejtések, de az
igazat megvallva, ahogy megpróbálok visszaemlékezni, csak pár évben volt
alkalmam efféle kutakodásra. Aztán a nyuszi elkényelmesedett, s többet nem tojt
a kertbe. Egyébként egyszer volt egy nyuszim is. Szóval ehelyütt, így húsvét
idején egyperces néma csenddel emlékezzünk meg Gáspár, a nyúl előtt is.
Hogy miért lett Gáspár, arra ma már csak
tippjeim vannak. Nagyon az rémlik, hogy Heltai Gáspár állatos meséi,
pontosabban fabulái adták az ötletet. Így lett az én nyuszim is Gáspár. Sajnos
nem élt sokáig, pedig minden erőmmel próbáltam a kedvében járni. Még a
dömperembe is betettem, s úgy rohangáltam, dömpert tolva a kertben. Aztán
Gáspár persze kiugrott. A hálátlan. Hasonló módon pattant meg egy esős napon a kenneljéből
is, aminek a következménye egy végzetes tüdőgyulladás lett.
Érdekes, hogy míg nálunk a Gáspárhoz
hasonlatos ifjú nyuszikat kötjük a húsvéthoz, addig Hollandiában az éltes, nagytermetű
mezei nyúlra esküsznek. A holland virágkultúrához kötődik a húsvéti ünnepek
másik régi hagyománya: Hollandiából érkeznek a római Szent Péter térre a
tulipánok, amelyekkel a pápa húsvét vasárnapi áldásosztására díszítik fel a
Vatikán központját.
Húsvét Hollókő ófalujában (Fotó: MTI, Komka
Péter)
|
A holland virágkertészek huszonkilenc
éve minden esztendőben 42 ezer darab tulipánt szállítanak Rómába erre az
eseményre. A hagyományok szerint az ajándékért a pápák hollandul mondanak
köszönetet. E szokás eddig csupán egy alkalommal tört meg, 2013-ban Ferenc pápa
olaszul mondta el a köszönő szavakat.
És ha már húsvét, akkor locsolkodás,
avagy az antik ice-cube challange. A hollókői képeket nézegetve egy örömteli
dolog azonnal szembetűnt, melynek semmi köze sincs az aktuális eseményekhez.
Szépen elkészült ugyanis a főutca, mely tavaly nyáron, legutóbbi ott jártunkkor
még csak készülőben volt. Most legalább már bokatörés nélkül is végig lehet
menni a falun.
„A húsvéti hagyományok eltűnőben lévő
kulturális értékeink közé tartoznak, ám Hollókőn ezeken a napokon megtalálható
mindaz, ami a magyar ünnepet jellemzi” - mondta Kelecsényi Péter, a Hollókői
Húsvéti Fesztivált szervező Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft.
ügyvezető igazgatója. Az igazgató kiemelte: Hollókő egyik legismertebb és
leglátványosabb húsvéti népszokása a locsolkodás, amelyhez a legények egy
vödörnyi hideg kútvizet használnak. A település nem mellesleg az egyik
legnépszerűbb húsvéti turisztikai helyszín.
Matyó mintás húsvéti tojások
Mezőkövesden (Fotó: MTI, Vajda János)
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése