Április
18-án – mint 1982 óta minden év áprilisának harmadik szombatján – ismét megrendezték
a Gerecse 50 teljesítménytúrát. Ezúttal nélkülünk, bár ez kicsit úgy hangzik,
mintha az eddigi összesen ott lettünk volna. Épp ellenkezőleg, tavaly indultunk
először…
Idén Gerecse helyett maradtam otthon,
persze nem ágyban, párnák között. Már egy évvel ezelőtt is kiszúrtam, hogy itt
mellettem, a Duna-parton is megrendezésre kerül egy új túra, ami mára már a
Budapest Kupa sorozatába is bekerült. No, de ahogy tavaly, így idén is a
Gerecse időpontját sikerült a rendezésre kiválasztani. Ősszel
persze ismét megrendezték, akkor az ISZINIK 100 napján. 2015-ben tehát egyértelmű volt
a döntésem: 50 helyett csak 10 kilométer, itthon, a Duna mentén.
A Gerecse egyébként szép és jó, és a
folytatástól sem zárkózom el, csak… túlságosan népszerű. Ami egyáltalán nem
baj, ha az ember közösségi élményre vágyik. Sok-sok emberrel közösen végigmenni
egy útszakaszon az lehet jó is, de engem megint az zavar, hogy ezt a
belvárosban is megtehetem. Jó, ott nincs erdő, nincsenek hegyek, nincs jó
levegő, satöbbi.
Nem is igazán tudom, mi az, ami zavar,
tudat alatt motoszkál valami, és nehezen tör a felszínre. Szóval, ha kimegyek a
természetbe, szeretem, ha csak a barátaimmal vagyok, minimalizáljuk a zajt, és
tényleg átérezzük önnön apróságunkat a természet hatalmassága mellett. Hogy mi
tényleg csak kis porszemek vagyunk egy hatalmas gépezetben, látogatók egy olyan
világban, ami megtűr minket, amit óvnunk kell, és élveznünk azt a sok
szépséget, amit nyújt, ha mi észre akarjuk venni.
Ezzel szemben mi van a Gerecsén?
Magyarország egyik legnépszerűbb teljesítménytúrájaként hirdetik magukat, s ez
igaz is: a 2014-es statisztikákat elnézve csak az 50-es távon 2885-en indultak.
(A többi táv mellett nincs adat, az utóbbi években átlagosan 6-7000 ember vett
részt az eseményen.) A különböző résztávok eltérő indulási ideje persze segít
eloszlatni az embertömeget, de így is sokan vagyunk. Mi például tavaly bedugultunk
az elején. Előzési lehetőség az első kilométereken nincs, mivel egy keskeny
ösvényen vezet az út, majd emelkedős szakasz jön.
Nem tudtam mit tenni, nagy levegőt
vettem, s azzal nyugtattam magam, hogy hegynek föl spórolok, és biztos lesz
lehetőség a későbbiekben a megugrásra. Csak nehéz az embernek úgy nyugtatgatnia
magát, ha az adott útvonalon még sosem járt, nem ismeri hol, mit kell
beosztani, hol mennyit lehet nyerni. És azért időben be is kéne érni… Az igazi
haladás lehetősége csak akkor nyílt meg, mikor már minden résztáv leágazott, s
tényleg csak az a 2-3000 ember maradt előttünk. És sajnos ez minden népszerű
túra velejárója. És erre nem mindig vágyok.
Lehet persze „futóversenyként” is
tekinteni a távra, Ella barátom például nagyon büszke rá, hogy a tavalyi eredményénél
is jobbat produkált, háromnegyed órával; pedig tavaly sem ment éppenséggel rossz időt. Én meg inkább kihasználom az
időkeretet, meg-megállok, ha valami szépet látok, kattintgatok. Eközben viszont
elhalad mellettem vagy 20-30 ember, akiket aztán utána ismét visszaelőzhetek.
Így végül a természet élvezetéből valami olyasmi lesz, mint mikor az F1-ben a
legjobb kocsi egy elcseszett kerékcsere után próbál átvergődni a mezőnyön.
De nem akarok senkit lebeszélni a
Gerecséről. Egyik ismerősöm például első teljesítménytúrájának választotta tavaly a 10-es távot. Aztán idén megpróbálkozott a
20-assal. Állítása szerint 15 éve nem gyalogolt ennyit, akkor is csak azért, mert lekéste az utolsó HÉV-et. Összességében pozitívan mesélt a gerecsei kiruccanásáról.
Szóval ez egy nagyon jó túra, nagyon
szép helyen, kiváló szervezésben, csak egy kicsit el kell tudni viselni a
tömeget. Ha úgy vesszük, még olcsó is. 50-es táv online nevezéssel mindössze
1100 forint. Én meg a 10 kilométeres Duna menti barangolásra fizettem 900-at.
Igaz, ezért a célban a szokásos üdítőn felül 1 plusz 1 szelet pizza is benne
volt (a második grátisz a szervezők ajándéka, mivel nagyobb készlettel
terveztek, mint ahányan végül elindultak).
A Gerecsén ezzel szemben emlékeim
szerint valamennyi pont egyben frissítőpontként is üzemelt. Egy helyütt kaptunk
almát, máshol talán csokit. Ezen felül zsibvásár volt mindenhol: azaz saját
pénzedből bevásárolhattál minden földi jót a kenyérlángostól kezdve a kólán át
a fene tudja micsodáig. Egy ötvenes távon amúgy ez egy kimondottan jó megoldás.
Ha vállalod, hogy cipeled az ellátmányodat, olcsón kijöhetsz, ha minimális
felszereléssel akarsz menni, a lehetőséged akkor is megmarad a túlélésre.
S hogy 2016 részemről ismét a Gerecse 50
éve lesz-e? Még az sincs kizárva, hogy igen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése