Hegedűs Robi túra 2018

 
Az előrejelzések szerint a megmaradó novemberi hétvégéken már nem sok jóra lehetett számítani, nekem meg még pont egy pecsét hiányzott a tízhez a Budapest Kupa füzetében, úgyhogy kapva kaptam az alkalmon, és november 17-én elindultam a Hegedűs Róbert túrán.

Nagy visszatérés volt ez részemről, hiszen a kezdetekkor, 2012-2013 táján végigjártam a Magyar Vándorok (MVTE) majd összes teljesítménytúráját. Kivéve azt, amit a Mecsekben rendeznek - Éger-völgy - illetve akkor a Pilis-Vörös-Vár talán még csak futós esemény volt. A Hegedűs viszont éppen hat éve kipipálásra került. Azóta persze sok víz lefolyt már a Dunán.

A Látó-hegyet lassan megeszik a házikók

Kezdve azzal, hogy idén a rajtközpont átköltözött a szépjuhásznéi büféből a Pasaréti tér közelébe. Az ok tényleg az volt, amit sejtettem: a büfé új üzemeltetője finoman szólva sem kompromisszumképes a túraszervezőkkel szemben, így szép lassan elüldöz onnan mindenkit, a túrák pedig új rajt- és célhelyszínt kapnak. Ami valahol szomorú, de ha valakinek zavaró az, hogy zsíros kenyeret meg teát osztanak a célban, ami után nála esetleg meginnának egy sört/forralt bort/akármit... Most legalább ez a bevétele is kiesik.

Az erdő széle - az utolsó házat elhagyva a zöld + jelzésen visz az út Szépjuhászné felé

De beszéljünk inkább a túráról! A hosszabb távon szerettem volna indulni, de péntek este elkocsmáztam kicsit az időt, úgyhogy reggel esélyét se láttam, hogy 9-ig kiérjek a rajtba, azt meg nem tudtam, hogy miként tolerálnák, ha 10-kor megjelentem volna, hogy akkor én most indulnék. Maradt hát a Robi túra.

A túra elnevezése szokatlan lehet, de ennek is megvan a története, s az amúgy vastag itinerben - melyben az egyesület túramozgalmairól is van némi reklámanyag, a szöveges leírás és az előző évekről visszamaradt, így a szépjuhásznéi rajtot jelző térkép mellett -, ezt le is írják. Hegedűs Róbert az egyesület lelkes tagja volt, rengeteg jó szóval, mosollyal meg informatikai tudással, 2006-ban a Visegrádi-hegységben azonban túrázás közben baleset következtében elhunyt. Az ő emlékét gondozzák ezzel a teljesítménytúrával immár 12 éve. (Maga a túra már korábban is létezett, a T-csoport volt a névadó szponzora, mondjuk ez így - mármint a névadó szponzoráció - ebben az értelemben is különleges, s ez a név egészült ki Hegedűs Róbertével.)

A Kájoni János házat elhagyva a Szilfa utcára kellett fordulni, s leküzdeni a gercsés beidegződéseket: nem balra fordulva felfele indulni, hanem pont ellenkezőleg, ki a Pasaréti útra. Ilyenkor jön jól, hogy a söprűvel szinte együtt indultam, gyorsabb volt tőlük megkérdezni, hogy ugye jó fele gondolom a dolgot... Apropó, söprű. Nem is tudom, mikor találkoztam utoljára ezzel az intézménnyel, pedig én általában mindig mindennek a végén indulok.

Művészeti tárlat Hűvösvölgyben, a kisvasút alatt

A turistajelzés-mentes szakaszon szalaggal jelölték az irányt, mint később kiderült, a szalagok a túra egész vonalán megmaradtak. Ott, ahol kimondottan fontos volt - útelágazások, másik jelzésre áttérések - ott több is, máshol meg csak hébe-hóba, megerősítés gyanánt, hogy a túrázó jó úton van. Hozzáteszem itt gyorsan, hogy ez a megoldás nekem kimondottan szimpatikus volt, és pozitív előrelépés. Legutolsó komolyabb MVTE-s túrámon, a Piros30-on öt éve olyan hülyebiztosra csinálták a dolgot, hogy az agyonszalagozáson túl festékszóróval is végigfújták a Pilist, így neonlila nyilak díszítették a piros sáv talaját mindenfelé. Ez a megoldás nekem azért már túlment egy határon, és a madárcsiripelésből is valami olyasmi jutott el hozzám, hogy a Pilisi Parkerdő sem nagyon értékelte ezt a teljesítményt. Indulhatott a nyíllevakaró brigád...

A hegy, amit ezúttal balról megkerülünk, hogy a vitorlázó-repülőtérhez érjünk

A zöld jelzést az Ördög-árok hídjánál érte el a túra, innen jöhetett az első komolyabb emelkedő a Széher útig, hogy onnan a Szépjuhászné irányába folytassuk az utat. Itt döbbentem rá, hogy milyen régen is jártam erre úgy, hogy a zöld jelzésen nem a Normafa felől érkezem. Az emelkedő tetején aztán megvolt az első jelzésváltás, hiszen a zöld egy lépcsőn folytatja lefelé, a zöld + ellenben a Hárs-hegy felé veszi az irányt. Az utolsó házakat is elhagyva aztán végre tényleg kiértünk a természetbe. A turistajelzést azonban csak egy rövid szakaszon kellett követni, hiszen ahogy a GPS is mondta volna: az első lehetőségnél fordulj balra!

Egy, az előzőhöz teljesen hasonló erdei útra kellett térni, s ebben sincs semmi meglepő, hiszen régen erre vitt valamelyik turistajelzés, amit azóta már átköltöztettek. Ma egyébként valami szívbarát tanösvény halad erre hivatalosan. Ezen az útszakaszon ért a nagy meglepetés: a Gyermekvasút nosztalgiagőzöse újra üzemel. Olvastam már róla, hogy átesett egy nagyjavításon, és ismét Budán van, s hogy már a próbameneteken is túlvan, viszont a forgalomba állása mellett valahogy elsiklottam. Látni most sem láttam, csak a semmivel össze nem keverhető, jellegzetes hangját hallottam.

Előtérben a szebb napokat is látott kifutópálya, háttérben pedig a Pilis-hegy tömbje

A szépjuhásznéi állomást alulról-hátulról megközelítve, majd a peronon végighaladva jöhetett az első ellenőrzőpont a Hárs-hegy oldalában. Előtte persze a síneken átkelve újabb jelzésváltás következett, és egy ismételt rádöbbenés, miszerint a piros sávon sem jártam már évek óta ezen a szakaszon, ebben az irányban, pedig imádom ezt a részt. (Hogyne imádnám, amikor erre úgy lehet eljutni a következő hegy, a Fekete-fejig, hogy nem kell megmászni a Hárs-hegyet...) A másik megdöbbenés az volt, hogy az itiner szerint a pont 11:25-kor zárt. Nos, én 11:20-kor indultam a söprűvel, ez így elég érdekes lenne... Aztán beugrott a megoldás: még régi az itiner, a Szépjuhásznétól meg valóban bőven oda lehetne érni a megadott idő alatt. És valóban, fellapozva a szint- és kilométer adatokat, a pontzárás ott már 12:15-tel szerepelt. Úgyhogy szépen időben érkeztem a pihenőhelyhez, ahol a körsétaútból kiválik a piros jel, s a Fekete-fej irányába veszi útját. Első pecsét pipa.

Az Újlaki-hegy és egy Boeing 737-es

A Hárs-hegy aljában futó közúthoz leérve ezúttal nem kellett a műúton továbbmenni - ez a lehetőség megmaradt a 28 kilométeren indulóknak, hanem újabb jelzésváltást követően a völgy innenső oldalán a piros + jelre áttérve haladhattunk a Nagy-rét irányába. Oda persze át is kellett jutni, másfél perc alatt végre lett is némi lyuk az autók sorában, úgyhogy a műúton átszaladva már a réten is találta magát az ember.

A réten újabb jelzésváltás: jó öt-hat kilométeren át innentől az Országos Kék lett a túrázók társa. Át egy kisebb buckán, át a Gyermekvasút alatt, át a villamos alatt, át a Hűvösvölgyi úton, át egy kis hídon egy kiszáradt patak fölött, és ismét az erdőben találtuk magunkat.

Megint egy olyan szakasz, amit ebben az irányban nem is tudom, mikor jártam be utoljára, s ahogy a jelzett út - megkerülve a hegyet - kikanyarodik a vitorlázó reptér mellé, már várt is a második ellenőrzőpont. Szikrázó napsütésben zöldellt a gercsei medence, az Újlaki-hegy, s annyira tiszta volt az idő, hogy a háttérben tornyosuló Pilis-hegyet lefotózva még a kilátó sziluettjét is fel lehet ismerni a belenagyított képen. Az Újlaki-hegy fölött meg éppen elsuhant egy Ryanair gép, kiváló fotótémát biztosítva.

Kék és zöld

A Határ-nyeregbe érve gyorsan memorizálgattam kicsit világosban a különböző irányokba vezető utakat. Ismerem őket, de elég sok van belőlük, és két héttel korábban a Gercse túrán sötétben bizony nem lett meg a piros-zöld körséta utacskája, úgyhogy most próbáltam támpontokat találni.

A Határ-nyeregből már pofonegyszerű az út, csak szintben végig kell haladni egy kényelmes sétaúton, elhaladva egy érdekes kőalakzat, az Oroszlán-szikla mellett. Fölfele mar csak minimálisan visz az út - igaz, a túra egészét nézve a Széher úthoz való felmászás az egyetlen nehézség, onnantól néhány kisebb emelkedőt leszámítva szintben halad az egész. Talán ezért is adtak mindösszesen 4 órát a 15 kilométer teljesítésére - ami nekem bőven elég, kevésbé gyakorlottaknak meg inkább határeset. A TTT oldalán mindenesetre 5 óra volt megadva, de ez most már mindegy is.

Harmadik, utolsó ellenőrzőpontunk az Árpád-kilátóban várt, ahol a pecsét begyűjtése mellett egy marék mogyit is felkaptam. És ha már ilyen szép volt az idő, gondoltam megnézem a kora délutáni pesti panorámát is. A már ismert látványt ezúttal a horizont bal oldalán emelkedő sötét füstoszlop zavarta meg. Az eset annyira friss volt, hogy akkor még a hírportálok sem számoltak be róla, hogy a Teréz körúton ég egy irodaház. A hatalmas füstgomolyag Budáig ért. Mivel a kilátóból a Margit híd nem látszik, csak annyit tudtam belőni, hogy valami a Nyugati környékén ég, valahol a Nyugati - Kossuth - Jászai Mari tér háromszögben. A füstoszlop mindenesetre hamar látványossággá nőtte ki magát, a kilátópontokon többen megálltak, és nézelődtek.

A túrából pedig már csak három kilométer maradt, hegyről le, át az Apáthy-sziklához, majd onnan le a Pasaréti útig. A célban átadva az itinert konstatálták, hogy pontban 15 óra van (hivatalosan ekkor zárt a 15 kilométeres táv). Erre csak annyit tudtam felelni, hogy szeretek hatásosan érkezni.

Ereszkedés az Apáthy-sziklától a Pasaréti út felé
Nyitóképünkön az Apáthy-szikla látható

Ami tetszett a Robi túrában, hogy egyrészt kiváló levezetés és búcsú volt számomra a 2018-as teljesítménytúrázástól Budán: nem volt hosszú, de nem is csak egy 5-10 kilométeres semmiség, volt benne egy kis emelkedés is, bár összességében szinte végig egyenesen kellett haladni. Ahhoz kevés volt a túra, hogy komolyabban elfáradjak, de egy kellemes kis átmozgatásnak megtette. Kellemes volt az idő, és mint említettem, nem volt hülyebiztosan telefújkálva nyilakkal az erdő. És bár az útvonalat olyan jól ismerem, mint a tenyeremet, s akár már csukott szemmel is végigmennék rajta, külön jó volt, hogy ez a túra pont az ellentétes irányban teszi meg azt a kört, amit az utóbbi években már többször is bejártam a másik irányból. Kicsi negatívum, hogy a célban jólesett volna az ilyenkor már megszokott zsíros kenyér, ennek hiányában kénytelen voltam a nápolyival meg az aszalt gyümikkel beérni.

Ha 1-től 5-ig kéne értékelnem, akkor egy 4-est adnék rá, de csak mert nem ehettem zsíros kenyeret. :) (Ha lehet félpontokat is osztani, akkor 4,5-öt. :D ) És mindemellett ami még fontos, hogy kedvet kaptam az MVTE-érem teljesítéséhez is. Ha már öt éve, a mecseki Éger-völgy kihagyása miatt úgysem jött össze, akkor most miért ne próbálhatnám meg? És különben is... BUÉK, Tojás, a Piros... öt éve nem jártam rajtuk. Szóval, kedves MVTE, szerintem jövőre jövök. ;)


A Teréz körúti tűzről készült videót ez alatt a poszt alatt találod, a Youtube-on pedig az alábbi link alatt érhető el.