Egy sajátos orvosi gyógymód egy mára pusztuló kastélyban, egy templomrom, amit nem találtunk meg, lovak és kegytemplom, Mária-kultusszal - dióhéjban ez a mai filmünk. Ha összefoglaló gyanánt ennyi elég is volt belőle, akkor is nézd meg!
Legutóbb ott tettük le történetünk fonalát, hogy a láda lakhelyétől folytatjuk utunkat a Babat-völgy érdekességeit bemutatva. Ha szeretsz horgászni, akkor jó hírünk van, az itt található tórendszer például azon túl, hogy egyes elemei természetes környezetet biztosítanak az élővilágnak, halastavat is rejt, számtalan halfajtával.
Aztán ha elindulunk a völgyben, egy omladozó Grassalkovich-kastélyba botolhatunk. Egész érdekes céllal épült, sajátos orvosi receptre írta föl a kor orvostudománya; Grassalkovich Antalnak - az elsőnek, mert összesen három volt belőlük - volt annyi pénze, hogy meg is valósítsa. Az építkezés konkrét indoka és eredménye is kiderül a filmből, ahogyan az is, hogy az utolsó Grassalkovich milyen változtatásokat hajtott végre az épületen.
A gödöllői egyetem gyakorlati képzésének fontos színtere a babat-völgyi tanüzem, ahol lovardát, erdészházat találunk, lehetőség nyílik lovaglásra is, a környék kiválóan alkalmas ugyanis a tereplovaglásra. A szomszédos Domony-völgyben találjuk a Lázár lovasparkot.
És hogy miért van Mária múzeum Máriabesnyőn, hogyan született a kegytemplom, hány Mária-szobor található itt, hogyan kerültek ide... nos, már le se kell írnom, hogy ezt már csak akkor tudod meg, ha a videót is megnézed.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése