2018. december 9., vasárnap

Vasárnapi fotóalbum 7. - Ikarus 180-as pofavizit Budafokon

 
Egy igazi nagy túlélő, a BKV nosztalgiaflottájának jeles darabja, a budapesti csuklós buszok doajenje, az Ikarus 180-as.



Vasárnapi fotóalbumunkat fellapozva ezúttal szeptemberig repülünk vissza, a budafoki kocsiszínben megrendezett BKV-s nyílt napon a villamosokon kívül számos gumikerekes járművet - buszt és trolit is kiállítottak. Az Ikarus 180-as is a kiállított nosztalgiaszekció részét képezte, úgyhogy kapva az alkalmon jól le is fényképeztem.


A típust 1966 és 1973 között gyártották, a BKV pedig 1980-ban vonta ki az utolsót az állományból. Feltéve, hogy a gyártás utolsó évében is volt beszerzés, akkor azok a példányok mindössze hét évesek voltak a kivonásukkor. Politikusaink mára odáig juttatták a céget, hogy 30 éves buszok is közlekednek napi rendszerességgel, a BKV tűzoltásként pedig olykor 18 éves alacsonypadlós járművet is kénytelen venni.


Amit ezidáig nem tudtam, hogy miért is pont 180-as a típusszáma, amikor szóló változata teljesen logikátlanul - pontosabban logikátlannak tűnő módon - az 556-os számozást kapta. Nos, a csuklós pont 180 embert tud elszállítani; innen az elnevezés. Az 556-os kapcsán hasonló számmisztikai magyarázatra nem találtam, az viszont biztos, hogy nem tud 556 embert elszállítani.


Egy biztos, az Ikarus 180 rengetek klasszikus elemet hordoz még magán, például a szárnyas Ikarus emblémát, és az egész formaterv valahogy gömbölydedebb, mint a típust követő 200-as széria. És akárhányszor nézem a kis kerek lámpáit, meg a hűtőrácsát, nekem mindig lesz egy kis Barkas-fílingem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése