Budapest XIII. kerületében nekiálltak bontani az egykori Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) valaha volt székházát, mely a rendszerváltást követően mint a K&H bank székháza lényegült át.
2018. szeptember 17., hétfő
Ez is elérkezett: Bontják az egykori KISZ-székházat
Budapest XIII. kerületében nekiálltak bontani az egykori Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) valaha volt székházát, mely a rendszerváltást követően mint a K&H bank székháza lényegült át.
2018. szeptember 16., vasárnap
Vasárnapi fotóalbum 1. - A cseszneki vár
A Bakony szívében találjuk Csesznek települést, s a cseszneki várat. Mutatunk néhány képet, mely nagyjából ugyanonnan készültek, csak éppen eltelt köztük nagyjából tíz év.
Új rovatba kezdünk, ami jelenleg még csak kísérleti jelleggel indul, aztán majd meglátjuk. Lényeg, hogy egy meghatározott témában mindössze néhány képet adunk közre. Ezek a fotók vagy megmaradtak egy másik cikk illusztrációjából, vagy igazából nem lenne semmi apropója a közreadásuknak. A vasárnapi ebéd mellé viszont talán még elfér.
2018. szeptember 15., szombat
Születésnapi nosztalgia: MÁV-os járműparádé Budapesten
Kerek évfordulót ünnepelt szeptember második hétvégéjén a MÁV és a MÁV Nosztalgia, hiszen előbbi idén 150, míg utóbbi 25 éves lett. A jeles alkalmat igazi különlegességekkel ünnepelték. Az egyszeri vasútbarát meg csak azon gondolkodhatott, hogy melyik eseményt hagyja ki.
2018. augusztus 22., szerda
Geoléptek 25.: Haláltúra a Pilisben - Döme halála
Geoládakeresgélő sorozatunk aktuális részében egy szörnyű, véres tragédia helyszínére látogatunk, s ezzel zárjuk a pilisi haláltúrás epizód részeit. Lesz persze egy kis ládikó is, mely a maga nemében meglepetést is okozott nekem.
2018. augusztus 9., csütörtök
Itt a kánikulai hűsítő: Emlékszünk még a márciusi havazásra?
Ami azt illeti, a napokban jelzett a Facebook, hogy már x napja nem posztoltam semmit a blog oldalán, és az oldal követői már régen hallottak felőlem. Ez pedig még véletlenül sem maradhat így, úgyhogy a kánikulára tekintettel jöjjön egy kis hűsítő összeállítás!
Igazából visszagondoltam az idei tavasz kezdetére, hogy március elsején milyen gyönyörű... havas táj és hideg fogadott a Börzsönyben. Gyorsan megnyitottam a megfelelő mappákat, és előhúztam néhány havas képet; március első napjaiból.
2018. július 31., kedd
Heavy Medál 2 – Karlstejn égbenyúló vára
Egy igazán bevehetetlen vár, mely a mai napig büszkén őrzi régi pompáját. Varázslatos környezetben a karlstejni vár uralja a látképet, mesél a középkori világ pompáiról és hősiesen állja manapság a turisták ostromát. A következő piciny fakorong főszereplője: Karlstejn vára.
Aki nem hisz
abban, hogy létezik szerelem első látásra, annak csak Karlstejn várára kell
rápillantani. Két évvel ezelőtt, mikor idejöttem, már akkor javasolták a
csehek, hogy látogassak el oda, de csak tavaly, kora tavasszal szedtem össze magam
erre a mesés kiruccanásra. Pedig Karlstejn falva Prágától bizony tényleg
nincsen messze.
2018. május 25., péntek
Geoléptek 24.: Haláltúra a Pilisben - A Mária-pad ládája
Egy Mária-kép az erdő közepén, egy kis mesebeli házikó társaságában; ahol a szurdok, s az ókori római út összetalálkozik. Egy remek pihenőhely, ahol geoláda után is kutakodhatunk, s nem utolsó sorban a pilisi haláltúrás epizód egyetlen, halálmentes része.
Figyelem, figyelem! Achtung-achtung! Blogfőnökként próbálom utolérni magamat, magunkat, az igazat megvallva cseppet kínos, hogy közel két hónapja született poszt a Geoléptek aktuális videójáról, s bár az epizódok folyamatosan kerülnek ki Youtube-csatornánkra, itt bizony nem születnek párhuzamos írások. (Persze ezek a posztok lényegében csak zanzák, és nem szólnak másról, minthogy légyszi, nézd meg azt a videót, amin annyit dolgoztam; de azért praktikusak is, mert új tartalomként a blog folyamában is megjelennek.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





