Gyermekvasút nyomában: Az első teljesítménytúra - 3. rész

Szépjuhászné állomásra érkezünk. Meg a vonat is

A János-hegy magaslata után csak a fogyó kilométerek tartották bennem a reményt, aztán valami mégis plusz lökést adott. Most kiderül, mi lett a kaland vége.

• Az első rész megtalálható itt
• A második pedig itt olvasható

Szépjuhásznéról ismételten csak nagyobb erőkkel lehet elrángatni, hiszen újabb vasúti keresztezést örökítek meg, hosszasan. Minden tiszteletem András barátomé, aki ismételten képes végigvárni, míg a két vonatot menesztik Hűvösvölgy, illetve Széchenyi-hegy irányába. Utána magamat is menesztem. Ettől a ponttól jelzést váltunk, és immár a sárga úton caplatunk… felfele. Kezdem megutálni a Budai-hegységet…

Meredek, köves úton jutunk egyre feljebb, majd a meredekség csökken, és a kövek is eltünedeznek. Hogy később nagyobb sziklák közt evickéljünk. „Körülöttünk mindenfelé hatalmas kőtömbök, mintha egy óriás dobálta volna széjjel azokat” – olvasható a leírásban. Helyben vagyunk. A tömeg után mentünk, ez az út is a csúcsra visz, de azóta már tudom, hogy ez a nem hivatalos út. Valamivel rövidebb, ha az útviszonyok jók, még praktikusabb is, hó és jég esetében viszont maradnék a lankásabb verziónál.

A Kaán Károly kilátó tetejéről pompás kilátás tárul elénk – de ezt csak később tudtam meg

A 454 méter magas Hárs-hegy tetején áll a Kaán Károly kilátó, ahonnan szintén csodás panorámát ígérnek. Ezt is kihagyjuk, örülünk, hogy élünk, pecsét egy-két korty ital, és már indulnánk is tovább. Kaán Károlyról annyit meg kell jegyezni, hogy földművelésügyi államtitkárként elsőként harcolta ki törvényi szinten az erdők közjóléti szerepének elismerését és a természeti értékek védelmét. Magáról a kilátóról meg annyit, hogy egykor egy fakilátó magasodott itt, amely már régen összedőlt. Utódja egy kőtalapzaton álló szilárd faszerkezet, mely harmonikusan illeszkedik a tájba, csendes kistestvére a szomszédban álló Erzsébet-kilátónak.

A hegy másik oldalán szűkebb ösvényen, meredeken ereszkedünk lefelé. Egy ponton pompás kilátás nyílik a Hármashatár-hegyre, valamint a Kecske-hegyre, melyen az ORFK jellegzetes tornya áll. Pár méterrel később teljesen összeszűkül az út, előttünk mélyedés, nekünk balra kell kanyarodunk, s meredeken 10 métert lefele haladni, majd egy kis hidacskán átjutva ismét visszamászni. A Bátori-barlangnál járunk, nevét Bátori László pálos rendi szerzetesről kapta, aki a XV. században 20 éven át élt remeteként itt, miután a Szépjuhászné közelében található kolostorból kiköltözött. Magyar nyelvű bibliamagyarázatot és a szentek életéről szóló könyvet köszönhetünk neki. A barlang elméletileg nem látogatható, ha szerencsénk van, akkor találhatunk olyan alkalmat, mikor engedélyek birtokában, vezetővel az érdeklődők előtt is feltárul. Bár inkább kultúrtörténeti jelentőssége van, minthogy a szépségével csábítsa ide az érdeklődőket.

Aki hegyről szeret lefele haladni, az most örülhet, innentől lényegében Hűvösvölgyig lehet száguldozni, olyan kellemes a lejtése az útszakasznak. Azóta kijelenthetem, hogy a hegység útjai közül ez az egyik kedvencem, természetesen ebből az irányból. A lovak közé is dobom a gyeplőt, s sorban előzöm az embereket, a korábbi fáradtságnak nyoma sincs, fél szemmel csak azt lesem, András barátom tudja-e tartani ezt a tempót.

A Kis-Hárs-Hegyen álló kilátó 2012 óta viseli tervezője, Makovecz Imre nevét

Mielőtt nagy vehemenciával balra fordulva követném a sárga jelet, látom, hogy a sokaság egyenesen megy tovább, és érkeznek is onnan túratársak. Megpillantom a sárga háromszög jelzést is, a Kis-Hárs-hegy közelében járunk. Természetesen oda is föl kell jutni, hiszen a sorban már a 12. pecsétünket is meg kell szerezni. Szerencsére egyrészt nincs messze a csúcs, másrészt ahogy a neve is mutatja, ez a kicsi Hárs-hegy, tehát nem is kell olyan sokat küzdeni.

A kilátó – mily meglepő, ide se mászunk fel – tartószerkezete egy nagy átmérőjű vascső, s erre körkörösen vasúti talpfákat fűztek fel, két, egymásba fonódó csigalépcsőt kialakítva, a tetején kis terasszal. 1977-ben, Makovecz Imre tervei alapján készült el, 2006-ban bezárták, rá két évvel 3 millió forintos felújítást követően ismét megnyitották a látogatók előtt. Tervezőjének nevét 2012 óta viseli.

Folytatjuk utunkat a sárga úton Smaragdváros, akarom mondani Hűvösvölgy felé, s a korábbi tempóm is egyből visszatér. Keresztezzük a gyermekvasutat, a forgó fémkapu nyikorogva enged át minket. Rövidesen megérkezünk Hárs-hegy állomásra. Elég puritán a környezet, aki tisztálkodásra vágyik, az ne itt tegye, víz ugyanis nincs, csak a klasszikus pottyantós budi.

Mielőtt a Nagykovácsi utat keresztezve elérnénk Hűvösvölgyet, jobbra kell kanyarodnunk. A fene egye ezeket a plusz köröket, 18 kilométer környékén már a nyavalyának sem hiányoznak… De a síneket ismét keresztezve el kell mennünk még a Nagyrétre, mely a leírás alapján közkedvelt, sokak által látogatott pihenőhely, s saját tapasztalat alapján valóban nagy. Napfény, öröm, boldogság, mindjárt itt vagyunk a célban, a rét és közte gyakorlatilag egy hegy van, melyen még át kell vágni.

A kép nem tudja visszaadni, de higgyétek el, pokolian meredek ez az utca!

„A Nagyrét utca és a Villám utca sarkán jobbra, a sárga körsétaút jelzésen (a Villám utcán), meredek emelkedőn kaptatunk felfelé.” Khm… a meredek, az enyhe kifejezés, ilyen utcát komolyan nem láttam még. Az a szerencse, hogy már a túra végén járunk, ha rajtot követően látom meg, azonnal sírva hazamenekülök. Gyökkettővel vánszorgok föl; nincs az a kilátás, amiért ideköltöznék lakni. Persze nem mindenki gondolja ezt így, épp egy építési telek mellett haladunk el, mely az utolsó természeti pontot zabálja fel a meredély előtt. Az építési engedélyekkel is nyilván minden rendben volt.

A Fazekas-hegyen járunk, oldalát a leírás szerint némileg elhordták a kiegyezést követő városépítési bumm során. Mit ne mondjak, ez a hiány nem tűnik fel, az viszont most tudatosul, hogy a gyerekvasutasok minden ponton magáztak minket. Kicsit kezd zavarni, még ha ezt udvariasságból is teszik, ennyire azért nem nagy köztünk a korkülönbség. Vagy ez a húsz kilométer tíz évet öregített volna rajtam? Ezen morfondírozgatva baktatok be Hűvösvölgyre. Hát, voltak pillanatok, mikor nem voltam benne biztos, hogy sikerül eljutni ide.

A nosztalgia gőzös is hazatér, utolsó útja továbbpöfögött a járműtelepre

Emléklap/Oklevélgyűjteményem első darabja. Keményen

megdolgoztunk érte, de megérte

De még mindig nem érkeztünk meg teljesen, balra hosszú sor kígyózik, na, az lesz a cél. Előbb még felmegyünk a vasút végállomásához, a Gyermekvasút Múzeumba, az utolsó pecsétért. Ha már itt vagyunk, megnézzük a kiállítást is. Nem nagy, érdemes megnézni, a vasútmániások kimondottan élvezni fogják. Ebből következően én élveztem.

Ellenben azzal a sorral, melyet le kellett küzdeni, hogy végre bejussunk a Gyermekvasutas Otthonba. „Túránk végére értünk. Jó étvágyat kívánunk az ebédhez, és kellemes utazást kívánunk a Gyermekvasúttal, vissza a Széchenyi-hegyre. Reméljük tetszett ez a valóban nem túl hosszú, de látnivalókban bővelkedő útvonal…” – búcsúzik az itiner. Hmm… ebéd az ugye nincs már, az utazás valóban kellemes lesz, de hogy ez nem lett volna hosszú túra???

Elsőre az volt. 16:25-ös érkezési dátumot pecsételnek ránk, tehát még a hétórás szintidőbe is belefértünk. Elsőre nem is olyan rossz! Mondjuk egy hulla frissebb volt akkor nálam, s szerintem ezzel András barátom is így lehetett. De mégis, a sok bucka, hegy, a tömeg és minden ellenére egész jó dolog volt ez, s nyilván a kellemes idő is erősítette a pozitív élményt. A célban emléklap meg kitűző járt jutalmul. Hovatovább még egy Budapest Kupa füzetet is beszereztünk, a megvétellel kvázi beneveztünk rá.

Hogy mi ez a Budapest Kupa, majd egyszer elmesélem, már így is terjedelmesre nyújtottam ezt a beszámolót. Hűvösvölgy állomáson még éppen akkor érkezett be nosztalgiavonatával a kis gőzös, s el is búcsúzott az utasoktól erre a napra. Nekünk maradt egy hagyományos vonat, de ezt sem bántam. A szerelvényen pedig már tényleg arról beszélgettünk, hogy mikor megyünk legközelebb valamilyen túrára. Ja, és a Gyermekvasút Nyomában túrának augusztus 19-én van éjszakai verziója is, ellentétes irányban. Jó túrázást!