2015. május 18., hétfő

Májusfa és egy különös megjegyzés: Mit tudtunk meg a barcás Neymarról?


Még május elsején írtam arról, hogy ezúttal a nyavalyának sem hiányzik az a 70 kilométeres gyaloglás, melynek az elmúlt két évben a részese lehettem. Helyette inkább megyek kocsmába, májusfát nézni. Dunaharasztin.



Ennek is van egy története. Mielőtt még teljesen elment volna az eszem, s végtelen gyaloglásokba fogtam volna, vagy öt évig éjszakai májusfaállításokban segédkeztem egy keveset. Sokat tényleg nem tudtam, főleg akkor, mikor előttem és mögöttem is egy nálam egy fejjel magasabb ember cipelte a fát, én meg szinte lábujjhegyen állva tettettem a cipelést, de bulinak jó volt. Éjjel kimenni traktorral, meg a két IFA félpóttal az erdőbe, fát vágni, beszállítani, ásni, felállítani. Mire a brigád végzett, meg is pirkadt.


Aztán a sváb kisebbség Harasztin arra jutott, hogy az ilyen félgerilla akciók helyett legyen inkább egy hivatalos, központi májusfa. (Ha nem pont ez volt a váltás mögött, akkor ezúton is elnézést, de a innen a szomszéd faluból így tűnt.) A lényeg, hogy volt néhány év, ami kimaradt részemről, s most, hogy gyalogolni sem gyalogoltam, gondoltam eleget teszek a meghívásnak, és megnézem azt a fát.
Májusfa az udvaron (Fotó: Snapszer Söröző, Facebook)

A felállítás küzdelmei még túl korai időpontnak tűntek, de magát a fát még sikerült esti szürkületben megörökítenem. Ha valaki élőben is meg szeretné nézni, megteheti, ha jól tévedek, pünkösdig, akkor szokás ugyanis lebontani. A fa tehát Dunaharasztin, a Snapszer söröző udvarán áll, remélhetőleg tervezett élettartama végéig.

És bár az utcáról is tökéletesen megfigyelhető, ha már ott járunk, érdemes a Snapszerba is betérni. Kellemes hely, kedves emberek, kulturált árak, és mindezt nem csak azért írom, mert titkon reménykedem néhány jutalomfröccsben. Hol máshol tudhatnánk meg olyan titokzatos információkat egy meccsnézés közben, minthogy ez a Neymar - akarom mondani Najmár, valahogyan így Neumar-ként írva - szóval "ez a Najmár, ez is valami náci menekült ivadéka. Ilyen sváb névvel mi más is lehetne?"

Nem vagyok teljesen biztos az alkohol által is fűtött genealógiai megállapítás helyességében, de néhány elhanyagolható apróságot leszámítva valóban megdöbbentő a hasonlóság. Osztogatnak, vagy fosztogatnak, két fröccs és három Barcelona gól után mindegy is. 

Na, igyunk erre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése