Egy esős nap tapasztalata: Lehet, hogy ezt mégsem kellett volna?

 
Budai Trapp: ez egy 30 kilométeres túra, Piliscsabáról Óbudára, február közepén. Teljesítettem már havas esőben és szikrázó napsütésben is. Most a szakadó esős verzió jött volna. Azonban...

Tavaly óta valami átok üldöz engem, mióta a Téli Mátra túráról menet közben kiszálltam, sok esetben egyszerűen nem klappol valami. 10 perccel a cél zárása után már senki nincs a célban, meg ilyen apróságok. Február 13-án megtörtént, hogy már a rajtban sem találtam senkit.

Jó, aláírom, hogy késtem. 9:30-ig lehetett indulni Piliscsaba vasútállomásról, én 9:42-kor szálltam le a buszról, aztán öt perc gyaloglással érkeztem meg az említett célkoordinátához. A trapp rendezőstábjának nyomát sem leltem.

Pedig eskü, mindent megpróbáltam. Mondjuk oké, elismerem, reggel, ébredés után nagyjából 30-40 percet azzal töltöttem, hogy hol kilestem az ablakon, hol pedig a netet kajtattam végig, időjárás-előrejelzések után kutatva, hogy vajon a kint észlelt özönvíz maradandónak bizonyulhat-e egész napra.

Turistamarasztaló arcát nyújtotta a természet

Elég sokat vacilláltam hát, hogy nekiveselkedjek-e a kétórás utazásnak Piliscsabára, de végül amellett döntöttem, hogy igen. Elvégre előzetesen jeleztem már, hogy megyek - bár semmilyen kötelezettséget nem vállaltam azzal az előjelentkezős e-maillel - másrészt volt néhány potenciálisan levadászható láda a közelben.

Fél kilenckor, az 1-es villamosra felpattanva egyértelmű volt már, hogy milyen járművel és mikorra jutok ki a rajtba. No, akkor csörögjünk oda nekik, hogy kések 10-15 percet. És ekkor mit látok a Teljesítménytúrázók Társaságának honlapján a szervezők elérhetősége mellett? Két e-mail cím meg egy vonalas(!!) telefonszám; minden elérhetőség a szervező Budapesti Természetbarát Sportszövetség Gyalogtúra Bizottságának irodájához, elnökéhez címezve.

2014-ben teljesítettük legutóbb

Tehát ha a 10-es úton bármi történik, még véletlenül sem lehet odaszólni a szervezőknek, hogy bocsi, de előre nem látott probléma van, késünk. Ha ezentúl bárki elmenne a BTSSZ bármely túrájára, ezt jobb, ha észben tartja.

Fakultatívan nekiindultam hát a távnak, a tervem az volt, hogy vagy utolérem a söprűt, vagy nem, mindenesetre Budán, Adyliget térségében megkeresem a betervezett ládákat. A kitartóan és kimondottan áztatóan hulló csapadék persze lohasztotta a kedvemet, előbb a söprű beéréséről tettem le, később pedig útvonalat is módosítva - úgyis mindegy már, hova megyek - az Országos Kék vonalán másztam fel a Nagy-szénás ködbe burkolózott csúcsára.

Közben meg azon gondolkodtam, hogy azt vajon hogyan sikerült megoldanom, hogy bár az út alapvetően saras volt, a nadrágomra hátulról szinte alig csaptam fel a piszkot? Ellenben hogyan csináltam, hogy elölről meg olyan mocskos voltam, mint egy disznó? Hihetetlen milyen kardinális problémákon tud kattogni az agyam, miközben az erdőt járom...

A nap legnagyobb rejtélye, hogy ezt hogyan sikerült összehoznom?

Ledöcögve a még mindig szakadó esőben Nagykovácsiba, már biztos voltam benne hogy egyrészről nem vagyok normális, másrészről minimális a szándékom arra nézve, hogy további tíz kilométert gyalogoljak a ládákhoz. Főleg azt követően, hogy a buszmegálló esőbeállójába bemenekülve végre meg tudtam nézni a ládák leírását. "Mászni", "fiatal fa mögötti bokor", "mászni", "lent"... nem is tudom, említettem már, hogy szakadt az eső? Nem éppen ideális körülmények a csúszás-mászáshoz.

De a Nagykovácsiban elrejtett ládikók sem tűntek könnyen behúzható találatnak, úgyhogy döntöttem, és felszálltam a 63-as buszra, és hazamentem.

BTSSZ túrái amúgy jók, meg szépek, meg rendesen megetetnek, itatnak a célban, nem lejáratni akarom őket, csak a XXI. században lehetnének egy picit elérhetőbbek, meg rugalmasabbak. Mert mondjuk legközelebb februári szakadó esőben én reggel kinyomom az ébresztőt, megfordulok, és alszok tovább, de hogy Budai Trappra nem megyek, az biztos.
 

Lehet, hogy inkább a Mátrába kellett volna menni? (Fotó: MTI, Komka Péter)

És mialatt én szakadó esőben a Budai-hegységben tapicskoltam, a Mátrában gyönyörű fehérbe borult a táj, legalábbis Galyatetőn, az MTI fotója szerint. Csak hogy zárásként valami szépet is mutassak.