2016. november 8., kedd

Egy a millióhoz: Amikor egy repülő húz el a Nap előtt - A hét fotója (3.)


Igazából ez most nem is a hét fotója, talán kijelenthetjük, hogy október egyik legjobban sikerült felvételét láthatjuk.

Komka Péter munkájához van szerencsénk ismételten, mely még október 28-án jelent meg az MTI rendszerében, s a Singapore Airlines Airbus A380-asa látható rajta, amint áthúz a Nap előtt. A kép természetesen Salgótarjánban készült, mint oly sok más Komka-alkotás.

Ennyi, amit hivatalosan, az MTI útján tudhatunk, ehhez még annyit fűznék hozzá, hogy az A380-as az a nagyon nagy óriásgép, ami nem a Boeing 747 Jumbo. A fotósorozatból készült gif, mely ide kattintva az alkotó személyes oldalán érhető el, még látványosabb.

Komka Péternek nem ez az első, Nap előterébe beúszó, érdekes dolgokat megörökítő alkotása, bizonyára vadászik is a különleges témákra. Fotózta ő már a Merkúrt, vagy éppen a Nemzetközi Űrállomást is, ezeket meg az Index írásában tekinthetjük meg.
Karai Csaba egykor díjnyertes műve

Egy ilyen pillanatot elkapni nem éppen egyszerű. Még 2007-ben beszélgettem az akkori év természetfotósa címet elnyert Karai Csabával, aki egy nagyon hasonló képpel zsebelte be az első helyet. Repülőgép a Hold előtt című alkotása kapcsán elárulta, hogy mivel matematika-fizika szakos tanárnak készült, hajlamos utánaszámolgatni dolgoknak.

"Beszéltem légiirányítókkal, hogy mekkora a forgalom, kiszámoltam, hogy a hold az égbolt hány százalékát fedi le, s hogy mekkora az esélye annak, hogy egy adott pillanatban előtte legyen egy repülőgép. Így jött ki ez az arány." Mármint, hogy egy a millióhoz az esélye annak, hogy minden úgy jöjjön össze, mint abban a szerencsés pillanatban.

Hozzáteszem, emlékeim szerint mintha azt is mesélte volna, hogy amúgy csak valami új objektívet akart kipróbálni, amire épp akkor tett szert, s a telihold épp jól jött. A repülő meg még jobban.

Komka Péter esetében meg én várom már nagyon, hogy mi jön, mivel rukkol elő legközelebb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése