2016. augusztus 20., szombat

Hogy kapcsolódik össze egy világnap, egy nemzeti ünnep és a Facebook? Megmutatjuk!

 
Augusztus 19-én volt a fotózás világnapja, meg egyes helyeken ez az a nap, mikor az önkormányzatok éves költségvetési keretük egy kisebb adagját tűzijáték képében elpufogtatják. Kiváló alkalom tehát ez arra is, hogy frissítsünk egyet a blogon. Figyelem, tökéletlen (mondhatni tök életlen - höhöhö) mobilos fotók érkeznek a jeles alkalmakból.

 

A technika fejlődésével ma már mindannyian fényképezőgéppel rohangálunk, bizonyára elképednének ezen a fotózás hőskorának emberei, akik még hosszasan és mozdulatlanul voltak kénytelenek ücsörögni a fura szerkezet előtt, hogy elkészüljön a várva várt fotográfia.


Magát a világnapot 2010 óta tartják meg, s a Facebooknak köszönhetően elég sokakhoz eljuthatott, hogy 177 évet ünnepeltünk. Ez egészen pontosan úgy jött ki, hogy a Francia Tudományos Akadémia 1839. január 9-én hivatalosan is bemutatta a dagerrotípiát, melynek szabadalmát augusztus 19-én a francia kormány meg is vásárolta, és szabadon hozzáférhetővé tette bárki számára.

Az eljárás Joseph Nicèphore Nièpce és Louis Daguerre nevéhez köthető, de nem ez volt az első, fényképezésre használt módszer, a héliográfiás például megelőzte, de a dagerrotípia volt az első, praktikusan alkalmazható megoldás.

A magyar fotográfia napjára sem kell sokat várnunk, ez augusztus 29-én lesz. 1840-ben ezen a napon mutatta be ugyanis a Magyar Tudós Társaság ülésén Vállas Antal, hogyan is működik a dagerrotípia, azaz nyilvánosság előtt ekkor készült hazánkban az első fénykép.


A tűzijáték képei pedig frissen, Soroksáron készültek, ahol elkészülni látszik a megújult tér, s a még meglévő hiányosságok a sötétben amúgy sem látszanak.

A nemzeti ünnepen a többség a belváros felé veszi az irányt, így Pesterzsébeten például hagyományosan 19-én, este 9-kor van a tűzijáték. Néhány éve Soroksár is elkezdett lődözni, azzal a különbséggel, hogy előbb színpadi előadást tartanak, s csak a végén jön a durrogtatás, este 10 után. Nesze neked, csendháborítás! :)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése