2015. június 13., szombat

Világrekord született Budapesten: Lepipáltuk a világot


A hitelesítési eljárás a 2014-es év során kezdődött el, s idén májusra már meg is érkezett a világrekordot igazoló tanúsítvány. 

Örömteli hírre bukkantam a közelmúltban, kiderült ugyanis, hogy Magyarországé a világ leghosszabb gyermekvasútvonala. Mondjuk maga a tény nem újdonság, semmivel sem lett hosszabb, s még annyira sem rövidebb az egykori úttörővasút, a Guinness bizottságnak azonban csak most tűnt föl.

De az is lehet, hogy a MÁV marketingesei csak a közelmúltban döbbentek rá, hogy nincsen ilyen kategória a Rekordok Könyvében, s gyorsan értesítették is a szerkesztőket, hogy itt bizony van egy 11,7 kilométer hosszú vasútvonal, melyen a forgalmi és a kereskedelmi szolgálatot is gyerekek látják el. S ilyen minőségében ha nem is egyedülálló a világon, de mindenképpen a leghosszabb.

Szépjuhászné állomása, egy tavaszi napon

A hitelesítési eljárás a 2014-es év során kezdődött el, s idén májusra már meg is érkezett a világrekordot igazoló tanúsítvány. Szóval most hurrá-hurrá, örvendjünk, megnyertünk egy eddig nem igazán létező kategóriát! A MÁV egyébként a 2014/2015-ös tanévben tanfolyamot elvégző gyermekvasutasok júniusi avatási ünnepségén emléktáblát fog avatni, a világrekord tiszteletére.

Ha a közeljövőben arra járunk, mindenképpen megörökítjük azt is – én legalábbis biztosan. András barátom ugyanis már biztosan a háta közepére kíván minden vasutat, vasúti emléket, meg úgy egyébként is mindent, ami síneken gördül, vagy csak egy kis köze van a vasúti közlekedéshez.

1950-re megépült a teljes, ma is üzemelő vasútvonal. Természetesen hatalmas ünnepség keretében adták át (Fotó: Fortepan, 79977)

A Gyermekvasút története 1947-’48 környékére vezethető vissza, ekkor született döntés arról, hogy egy olyan vasutat fognak létrehozni, ahol a szolgálatot gyermekek fogják ellátni, s a helyszín kijelölése is ekkorra tehető. A 760 milliméteres nyomtávolságú vasútvonal építési munkálatai 1948. április 11-én kezdődtek meg, s takarékossági okokból három részletben alakították ki a mai vonalszakaszt.

„A munkálatokat a Széchenyi-hegyen kezdték. A rohammunkában épülő 760 mm-es nyomtávú vasútvonalat önkéntesek, egyetemisták készítették el. Az ifjúsági brigádok vágták ki az erdőt, fektették le a pályát” – olvasható a kezdetekről a Wikipédián. Az első, három kilométeres szakaszt 1948. július 31-én nyitották meg, a ma Virágvölgy névre hallgató állomásig jutottak el ekkor.

Már a kezdetektől a megfelelő tanulmányi átlaggal rendelkező diákok - úttörők - működtették a vasútvonalat (Fotó: Fortepan, 74115)

Egy évvel később épült meg a pálya Szépjuhásznéig, s 1950-ben jutottak el az építők Hűvösvölgyig, ekkor alakult ki a ma is meglévő vonalvezetés, s vonalhossz. Tehát ha csak a világban nem szűnt meg azóta a Gyermekvasútnál is hosszabb vasútvonal, a Budai-hegységben kanyargó kisvonat idestova 65 éve a világ leghosszabb, gyerekek által ellátott kereskedelmi és forgalmi szolgálatú vasútvonala.

Bármi is legyen az igazság, mivel a Medvetalp szerkesztőségének ötven százaléka menthetetlenül vasútmániás, a hírnek ilyen arányban mindenképpen örülünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése