(Fotó: MTI, Komka Péter) |
Világgá mentünk. Na jó, nem is, csak a Mátráig.
Egy hétig Gyöngyös térségében, a Mátra közepén tartózkodunk, ennek apropóján most kicsit a térséggel fogunk foglalkozni. Meg azért is, mert épp a hetekben (június 27-én) tartottak egy szakmai konferenciát a Mátra térségének fejlesztéséről, a gazdaság- és turizmusfejlesztés összehangolhatóságáról, hogy az uniós pénzeket hatékonyan fel lehessen használni. Körbenéztünk, mit lehet érdemes megtekinteni ha már egyszer arra járunk.
1. Mátra Múzeum
A múzeum kiállítótere (Fotó: Wikipédia) |
Egyszer régen már jártam itt, most így visszatekintve kicsit talán vegyesek az emlékeim, viszont így több év elteltével én újból adnék egy esélyt ennek az intézménynek. Szépen felújították az épületet, és a beltartalom is változatos: a helytörténeten túl van vadászati kiállítás fegyverekkel, trófeákkal, diorámákkal. Található egy ásványkiállítás, illetve ősmaradványok tárlata is.
"A múzeum őslénytani anyaga az egykori gyűjtő Legányi Ferenc, és a jó barát, tudós Andreánszky Gábor munkásságának eredményeként nemzetközileg is kiemelkedő jelentőségű. A kiállítás ennek a két nagyszerű embernek állít emléket, úgy, hogy közben bemutatja az Északi-középhegység legfontosabb őslénytani lelőhelyein előkerült növényi és állati kövületeket. A kiállítás két teremben került megrendezésre" - olvasható az intézmény honlapján.
És ne feledjük el a kiállított mamutcsontvázat, meg azt se, hogy van egy természettudományi pavilonja is az intézménynek, természetrajzi kiállítással, meg pálmaházzal.
2. Mátrai veteránautó-találkozó
Az idei találkozó egyik résztvevője (Fotó: MTI, Komka Péter) |
Június utolsó hétvégéjén tartották Gyöngyösön. Akit felcsigáz, annak sajnos mindenképpen meg kell várnia a következő rendezést. Jó eséllyel egy év múlva. Idén ugyanis harmincadszor jöttek össze a régi járgányok, s ha ennyiszer sikerült ezt megoldani, akkor nyilván 31-edszer is sikerülni fog.
A háromnapos eseményről sokat nem sikerült megtudnom, annyi biztos, hogy az autócsodák gyönyörűek. A távirati iroda fotóiból galériát itt lehet elérni. A "találkozón olyan régi autókkal, motorokkal találkozhatnak, amelyek már ritkaságszámba mennek az egész világon – betétprogramként veteránautók rali versenye, kiállítása, felvonulása és ügyességi versenye várja az érdeklődőket, míg a nagy koncertek híven kísérik és teszik teljessé a hosszú hétvégének is beillő dupla programot" - olvasható egy oldalon. Idén a résztvevők Hollókőre is átkocsikáztak.
Ennyi mindössze a fellelhető infó, a szervezők honlapjának megnyitásakor engem meg csak egy üzenet fogadott, miszerint "tartalomkódolási hiba", valamint "a megtekinteni kívánt oldal nem jeleníthető meg, mert érvénytelen vagy nem támogatott tömörítést használ."
3. Mátravasút
Mátravasút végállomása Gyöngyösön (Fotó: Wikipédia) |
Jó, oké, aláírom, vonatmániás vagyok, de mindettől függetlenül is érdemes felülni a kis vonatocskára, ha a Mátra szívében akarunk egyet kirándulni. Mert talán pont ez az erdei vasutak egyik legnagyobb erénye: a környezet minimális terhelése mellett visznek el egy rakat embert az erdő közepébe, ahol azok kirándulnak egyet, majd az esti vonattal hazaindulnak.
Két irányba is mehetünk a gyöngyösi központból: egyrészt a 6,3 kilométerre található Mátraháza településére, másrészt pedig a 13,1 kilométerre lévő Szalajkaházhoz. A Mátrában az első keskeny nyomközű vasutat 1906-ban adták át, az egri érseki uradalom építtette, hogy az erdő kincseit gazdaságosan el lehessen szállítani.
A kezdeti lóvontatást 1916-ban váltotta fel a gőzvontatás, lassan kialakult az a hálózat, melynek visszavágásaiból megmaradt a jelenlegi hálózat. A 60-as évek elején cserélték dízelekre a gőzösöket, 1961-ben úttörővasúttá nyilvánították. A forgalom növekedését a 90-es években csökkenés váltotta, de végül a vasútvonal megmenekült. 2008-ban kezdtek neki a Lajosháza fölötti rész visszaépítéséhez, Szalajkaházig.
4. Lajosháza, Szalajkaház
Lajosháza, számtalan kirándulás kiindulópontja (Fotó: Wikipédia) |
Egy-egy erdészeti ház a rengeteg közepén, számtalan, a környékre vezető turistaút kiindulópontja. Kirándulhatunk Mátraháza felé, a Csór-réti-víztárolóhoz, vagy még magasabbra, Mátraszentimrére. Tényleg a Mátra szívében járunk, közel, s távol csak az erdő, fák, hegyek és semmi más. Hogy mennyire fantasztikus túrákat lehet tenni itt az erdőben, azt éppen aktuálisan most teszteljük, tehát erre majd kicsit később még visszatérünk.
Ahogy a Szalajkaházra is, amely jelenleg turistaszállásként funkcionál. Frissen felújított az épület, és egyelőre minden nagyon vonzónak tűnik: a felszereltség, az árak és az erdészet hozzáállása is. Reméljük, egy hét múlva is így fogjuk mindezt gondolni.
5. Mátraszentimre
Három falu temploma (Fotó: Wikipédia) |
Tovább emelkedve a hegyek között gyalogolhatunk fel Mátraszentimrére. Persze mehetünk közúton is, de mi most gyalogolni fogunk. A község mai területe 1948-ban nyerte el, miután a hat, elszórtan a Mátra tetején található kis települést egyesítették. Ma Szentimre, Szentistván, Szentlászló, Bagolyirtás, Fallóskút és Galyatető tartozik ide.
Manapság leginkább sípályájáról ismert, de a téli szezonon kívül is van miért idelátogatni. Lehet túrázni az erdőben, meg lehet tekinteni a Három falu templomát, melyet 1942-ben szenteltek fel. Azért ez a neve, mivel Szentimrétől, Szentlászlótól és Szentistvántól nagyjából azonos távolságra található. 2015-ben megnyílt egy Ásványtani Múzeum is melyről egyelőre még nem kívánnánk nyilatkozni. De eléggé sanszos, hogy oda is benézünk.
Galyatető pedig a hegység egyik legmagasabb pontja - 964 méter magas. Van egy kilátó is, melyet felújítva, az idei évben adtak át. Nem csak felújították, magasították is, mivel a hegycsúcson álló fák koronája annyira megnőtt, hogy a 30-as évek kilátását az eredeti magasság már nem tudta volna biztosítani.
Frissítve: Bár a kilátó ugyan szerkezetkészen magasodik a hegytetőn, egyelőre még nem került sor az átadásra. Különböző forrásokból különböző történeteket hallottunk. Kíváncsian várjuk, melyek bizonyulnak igaznak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése