2015. augusztus 5., szerda

Íme a találmány, ami sok mindent megváltoztatott


Egy rendőr találmánya volt a szerkezet - ezek után meséljen valaki rendőrvicceket.

Bevallom, imádom a Google apró kis megemlékezéseit keresőjének nyitóoldalán, azaz a doodle-okat. Ha már lassan az egész életem összefonódik a céggel - kereső, levelezés, térkép, de még ezen blog felületének a szolgáltatója is - tényleg öröm ilyenbe belefutni.

A mai napi firka apropója, hogy kereken 101 éve helyezték üzembe a világ első közlekedési lámpáját. Ez azért mégis vidámabb téma, minthogy holnap meg a hiroshimai atombomba-dobálásnak lesz a hetvenedik évfordulója. Vajon az amerikai keresőóriás erről is megemlékezik majd?

A Wikipédiában arról olvasni, hogy elsőként 1912-ben, Salt Lake City-ben alkalmaztak zöld-piros fényű elektromos lámpát. Amúgy egy rendőr találmánya volt. Ennek a lámpatípusnak telepítette az első forgalomba hozott változatát 1914. augusztus 5-én az Amerikai Közlekedési és Távközlési Vállalat Clevelandben.

Az első budapesti lámpa (Fotó: Fortepan, 19188)

A lámpa - azon túl, hogy piros illetve zöld színnel világított - berregő hangjelzéssel is figyelmeztetett a színjelzés változására. Ráadásul a rendőrség, valamint a tűzoltóság is bele tudott nyúlni a lámpa alaphelyzeti működésébe, így riasztásuk esetén a lámpa nekik biztosított elsőbbséget.

És mi a helyzet hazánkkal? 1926-ban vetették be először az eszközt a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésében, a Corvin Áruház mellett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése