2016. június 8., szerda

Hahó emberek, BKK! Mintha megállt volna az idő a Határ úton


Minap épp arra jártam, és a 66-os busz indulásáig volt egy kevés időm, úgyhogy lőttem néhány képet a megújult buszvégállomásról, hiszen igazából már vagy két hónapja terveztem ezt.

Egyszerű átutazóként is feltűnhet bárkinek, hogy a nagy csinnadrattával beharangozott csomópont-rekonstrukcióval valami nagyon-nagyon NAGYON nincs rendben. Jó egy évvel ezelőtt mi is megénekeltük itt és itt, hogy bontani kezdték a mára lepukkant bódésort, minden szépnek és jónak tűnt, hangzatos ígéretekkel és pofás látványtervekkel volt tele a padlás is.



Édy-Méry romjai. Egyelőre nem nyitott ki újra, de ami késik...

Csakhogy néhány pavilon kitartott a végsőkig, végül aztán mindent körbezártak, buszfordulót újítgattak, de az a kerítésen kívülről is látszott, hogy Édy-Méry bódéja csak nem akar eltűnni. Mókás most újra elolvasni az egy évvel ezelőtti írásomat. "A Határ úti helyzet kissé szánalmas tökölése - értsd a fél tér feltúrva, felbontva, de egyes pavilonok még mindig üzemelnek - már azt sejtették, hogy a buszvégállomás úgy újul majd meg, hogy Édy-Méry pavilonja a felújítás után is marad, amolyan különleges szobor-installáció gyanánt. S természetesen működik tovább, míg világ a világ. Meg hogy atomvillanáskor egy utolsó csavaros kiflire is oda térhetünk be." Nos, ha Édy-Méryhez nem is térhetünk be, néhányan újra kinyitottak.

A zöldséges rosszabb állapotban van, itt már biztos nem fognak árulni. Pedig az a Jó Palóc...

Mert mi is történt? A nyári körbekerítés után a buszforduló szépen megújult, újraalapozva-aszfaltozva, lett térköves megálló, Futár-kijelző, az új BKK megálló-tábla is felavatódott, a középső fás zöld területen át egy gyalogösvényt alakítottak ki, nagyobb lett a buszoknak szánt hely. Csakhogy...

A bontás előtt cifrábbakat is lehetett látni itt-ott

A külső szemlélő számára úgy tűnik, ezen a ponton elfogyott a szufla, hiszen őszre a buszok visszaköltözhettek, de a pavilonok, melyek a júniusi körbekerítéskor is álltak, bizony nem tűntek el. A metrókijárattal szembeni, sátras pavilonbővítéssel működő árus vígan elvan, Édy-Méry épülete kicsit rozzantan, de még mindig dacol mindennel, ami elpusztítaná, s ilyen félig rombolt állapotban leledzik a néhai zöldséges is. Vizuálisan valamennyien hozzájárulva a "hogyan kúrjunk el valamit, amit jól is meg lehetne csinálni" életérzéshez.

Sajátos hangulat uralkodik a Határ úton. Ez már nem is Balkán

A körbekerített és hivatalosan sosem átadott - igaz, ez sem kuriózum Budapesten - madaras szobrot, vagy a tér megújításának látványát hirdető óriásplakátot elnézve már éppen azon voltam, hogy a BKK-t, mint a felújítás kivitelezőjét küldöm el melegebb éghajlatra, de igazából bonyolultabb a helyzet, ahogy kicsit utánaolvastam.

Kérjük, ne etessék az állatot!

Mert a BKK elméletileg határidőre elvégezte azt, amit el tudott végezni. A pavilonok ügye meg éppen folyó peres eljárás hatálya alá esik. Dióhéjban az van, hogy az épületek a boltosok magántulajdonát képezték, a terület viszont Ferencváros önkormányzatáé. Évente kaptak területhasználati engedélyt, de miután a felújítás tervezése célegyenesbe érkezett, 2015-re már nem újította meg az önkormányzat ezen engedélyeket. A boltosoknak bontani kellett volna, ők kártérítést akartak. Aztán kiderült, hogy bár az eredeti terveken nem szerepelt kereskedelmi létesítmény, végül valaki mégis biggyesztett oda valamit. A boltosok azóta azt szeretnék elérni, hogy az új létesítményben ők is vásárolhassanak bérleti jogot. Ígéretet nem kaptak, úgyhogy most perelnek.

Plakáton az ígéret. Mire talán elkészül, jön a metrófelújítás

Valahol itt tartunk most, még mindig és ki tudja meddig. Azon napi utazók pedig, kiket nap mint nap itt hord rá a metróra a BKK, szolidan csak annyit kérdezhetnek, hogy akkor mégis wtf ez itt?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése