Hegycsúcsról hegycsúcsra: Cartographia - Budai Kilátók (1. rész)

Régen írtam már teljesítménytúrákról, s hogy ez ne legyen így a továbbiakban, a következő hetekben ismét előszedek néhány emlékezetes kalandot, a 2016-os évből. Őrült, extrém, izgalmas, érdekes, vagy csak egyszerűen teljesíthető, tényleg lesz itt minden. Elsőként jöjjön az a túra, amit eddig évről évre tudatosan kihagytam a túranaptáramból. Hogy jól tettem-e, arra próbálok most választ találni.

Október 8-án került megrendezésre a Cartographia Budai Kilátók, illetve a Budai Kilátók Extra elnevezésű kis túra, melynek már a nevében is ott a lényeg: a Budai-hegység szinte összes kilátóját, valamint számos kilátópontját útba ejti az útvonal. A hegycsúcsokkal ápolt viszonyom, mint ismert, elég ambivalens, s mikor 2012-ben belevágtunk a teljesítménytúrázásba, már akkor leszögeztem András barátomnak, hogy ezt a túrát azonnal felejtsük el.

A kép jobb alsó sarkából, a Normafáról indulunk,

hogy kacskaringós úton jussunk el...

egyelőre csak a Fekete-fejig

Most böcsülettel elismerem, hülye voltam, nem kellett volna elfelejteni, s a továbbiakban már biztos emlékezetemben tartom. Kezdjük rögtön azzal, hogy a szervezők eléggé rugalmasak, és ez nekem mindig is szimpatikus, ha véleményeznem kell egy rendezést. 8:55-kor hívtam ugyanis az egyik szervezőt, hogy elég valószínűtlen, hogy a 9:30-as indulásig felérjek Normafára, mivel még Dél-Pesten küzdök az egyik buszról a másikra átszállás problematikájával. 10-re viszont már sanszos, szóval ha van mód a saját idő terhére rajtolással a rövidebb távon, akkor én nagyon szívesen benne lennék a dologban.

Normafa, síház, rajt. Nem csak az itinerem várt meg

A válasz megnyugtató volt: hagynak egy itinert a síházban - nem is tudom, minek nevezzem, vendéglő, büfé, kocsma? - és majd a célban fizetek. Hát mi ez, ha nem angyali rugalmasság? Máris a szívembe zártam a Tipográfia Testedző Egyesületet (ők lennének a szervezők). Az ellenőrzőpontokon további adalékokat is megtudtam. Bár a szintidő a rövid távon 7 óra, ezt sem veszik véresen komolyan, a lényeg, hogy a célzárásig beérjen a kedves sporttárs, pecsétet, oklevelet akkor is kap. Persze a hétórás szintidő is olyan kényelmes, hogy a táv közepétől lényegében pihenő üzemmódba kapcsoltam, levezetve az egy héttel korábbi Lokomotív túra fáradalmait is. A táv így is hat óra alatt teljesült.

Az eseményen két táv közül lehet választani, van az általam is kinézett "mezei" Budai Kilátók, a már említett 7 órás szintidejével, s 23 kilométeres távjával. Teljesen korrekt kis túra, azt gondolom, hogy 20-25 kilométert minden komolyabb rákészülés nélkül teljesíteni lehet. Jó, persze kell hozzá, hogy megfelelő erőnlétben legyünk, és aki soha életében nem csinált még ilyet, az sem biztos, hogy ezzel a távval kéne, hogy kezdje, de hol előttem, hol mögöttem néhány egyetemista is küzdött a távval, szemmel láthatóan csak azért indultak, hogy megkapjanak valami aláírást, de nem rokkantak bele a dologba ők sem.

Az útvonal érinti az Erzsébet-kilátót a János-hegyen, a Kaán Károly-kilátót a Nagy-Hárs-hegyen, a Makovecz Imre-kilátót a Kis-Hárs-hegyen, a Fekete-fej kilátópontját, majd egy hosszabb, kilátómentes szakasz után a Tarnai-pihenőt, amely a hegység talán legcsodálatosabb pontja, illetve a Nagy-Kopasz tetején megbújó Csergezán Pál-kilátót. Onnan már csak egy kényelmes ereszkedés vár a túrázóra Nagykovácsiig.

Az Extra annyival extrább, hogy 29 kilométer alatt egyéni tájolással kell eljutni két plusz magaslatig, és egyben ellenőrzőpontig. Cserébe az alaptúrából ők nem érintik a Vörös-pocsolyánál lévőt. Az itiner persze segít, szóval ez sem jelenthet megoldhatatlan feladatot, csak egy kis gyakorlatot.

Panoráma északi irányban a Kaán Károly-kilátóból. A létesítmény talán kevésbé kedvelt, mint az Erzsébet-kilátó a János-hegyen,
hiszen ide valóban fel kell mászni. Előtérben a Nyéki-hegy, háttérben pedig a Hármashatár-hegy vonulata látszik.

Az egyel fenti első képen az ellenkező irányba, a János-hegyre vethetünk egy pillantást, míg a jobboldali fotón a kilátó bejárata
látszik, turisták gyűrűjében

Szikrázó napsütés, gyönyörű kék ég, igazi kirándulóidő várt a Normafán, meg a szervezők, akik ugyan még nem hagytak ott itinert, csak egyelőre saját magukat, mivel még számoltak, papírokat rendszereztek. Nevezés, itiner kitöltése, satöbbi, és még a János-hegyre is áttelefonáltak, hogy jön majd még egy ilyen félőrült utónevező, őt várják még meg. 10:15-kor indultam, a pont 10:30-kor zárt, erős gyaloglótempóban kell egy 20 perc, hogy átérjek, futni az elején meg talán mégse futnék, kell az erő még. Szóval az a telefon jól jött.

Itt jegyzem meg, hogy a Normafa környéke gyönyörűen épül, szépül, negyedévente futok bele valami újdonságba. A rémhírek, hogy sípálya lesz, meg fát vágnak ki, egyelőre nem aktuális, úgy tűnik, hogy mindenkinek igyekeznek a kedvére tenni. Írok is majd erről bővebben valamikor, tényleg pozitívak a változások.

Az viszont már a János-hegyen látszott, hogy a második pont elérésével gondok lehetnek. 10:40-kor elhagyva Budapest legmagasabb pontját majdnem 3 kilométert kellett volna megtennem 20 perc alatt, hogy elérjem a Kaán Károly-kilátót. Sík terepen még talán össze is jöhetett volna, de mivel a viadukt a két csúcs között még mindig nem készült el - pedig milyen jól el lehetne rá szórni az uniós pénzeket -, így kénytelen-kelletlen előbb lerobogtam Szépjuhásznéhoz, hogy utána feldöcögjek a Nagy-Hárs-hegyre. 11:07, pontőr sehol, csak rengeteg ember. Utólag belegondolva, az sem kizárt, hogy valahol ott bujkált még, csak én voltam vaksi.

Makovecz-kilátó a Kis-Hárs-hegy tetején, és a nagy társaság, akiket ismét utolértem. Valami jogászfélék voltak.

Ők nagyobbat pihentek, én nem, szóval többet már nem is láttam őket a nap folyamán

A panoráma a kilátóból azonban valami elképesztő volt. Elég régen másztam fel oda utoljára, ugye siet az ember, meg a Budai-hegység ezen részét idén még nem is érintettem, de a tiszta idő most felcsábított. Ha valaki arra jár, és olyan szerencséje van, hogy szikrázó napsütésben teszi mindezt, semmiképpen se hagyja ki a körpanorámát. A túrázónak meg egyúttal arra is lehetősége akad, hogy szinte az egész útvonalát belássa. Leginkább a még előttünk lévő távot, hisz a János-hegyből csak a csúcs bontakozik ki, alattunk viszont tökéletesen kirajzolódik a Fekete-fejhez vezető út, maga a bucka, mögötte az Adyliget környéki zöld rét, mely mögött magasodik az egyszerűen csak Fekete-hegyek néven jegyzett magasulat. Innen nézve a Nagy-Kopasz, meg a Nagy-Szénás sem tűnik nagynak, pedig van ott is mit megmászni. És ha elég ügyesen tájolunk, mai célunkat is megpillanthatjuk, épp az imént említett két csúcs közti völgyben, illetve a Szénás oldalába felkúszó házakkal operáló Nagykovácsit.

Egyvalamiben biztos voltam, ha a Kis-Hárshegyen elérem a 11:30-as zárást, onnantól már időben leszek. Volt egy kis erdei kocogás lefelé, majd egy nagyobb csoportot is sikerrel beértem - ők zavartak be kicsit a Nagy-Hárs-hegyen, s most ismét kisebb útakadályt képeztek. Tíz perc alatt így is sikerült az átérés, már csak azt kellett kivárnom, hogy a csoport lepecsételtessék. Miközben az én itineremre is pecsét került, kiderült, hogy valami jogász társaság. Elég jó hangulatban voltak, az persze kicsit érdekelne, hogy végül a célig is sikerült-e eljutniuk, vagy csak menet közben kiszálltak, s hazavitték a jó hangulatukat? Mindenesetre amíg kivártam a soromat, legalább szusszanhattam egyet, kicsit úgy érzem meg is érdemeltem, elvégre 1:15 alatt kipipáltam 6,4 kilométert, meg egy hegycsúcsot.

Természetes kilátópont a Fekete-fej tetején. Másik irányban áll egy csúcszászló, de arra meg nincs kilátás :)

Sokat persze nem kellett pihenni, a következő három kilométeres szakasz első harmada a Hárs-hegy tövében, szintben halad, hogy aztán leereszkedjünk a Szépjuhászné úthoz, s csak az utolsó harmadban vár ránk egy erősebb kaptató a Fekete-fej tetejére. Ahol az újabb EP vár minket. Vár. De mégis hol?? A tetőn van egy kis padocska, ahol ehetünk, ihatunk, gyönyörködhetünk, vagy éppen pecsételtethetünk, hiszen a pontőrök is ide szoktak letáborozni. Ember most viszont sehol. Itt futottam bele az egyetemista csapatba, akik tanácstalanul tébláboltak, hogy menjenek-e vissza, vagy lefele a Fekete-fej utcához, ahová a következő pontot ígérték. A szervezés egyetlen negatívumát itt kell megemlítenem. Ha nincs ember arra, hogy az itt megjelölt ponton pecsételjen, akkor legalább valami kis cetlit ki lehetne helyezni, hogy pecsét 300 méterrel odébb.

A lovak már munkában valahol, a külső karámok ezúttal üresen álltak...

Mert az, hogy én nagy nyugalommal megindultam lefelé, vállrándítva tudomásul véve, hogy ha nincs, hát nincs, majd lesz lent, az nem jelenti azt, hogy mindenki más is így gondolja. A tapasztalat ugye sokat segít, előfordult már olyan, hogy összevontak két közeli pontot, vagy csak nem jutott aznapra elég ember, de aki először megy erdőbe, egy útvonalleírással a kezében, az ilyenkor lehet, hogy végül rossz döntést hoz, aztán csak bolyongva keresi az erdőben a pontőrt.

No, de zárójel bezárva, más negatívumot tényleg nem tudnék mondani, s ahogy sejtettem, a hegy tövében, az utcasarkon, a szokásos helyen ott állt az autó, az ellenőrző- és frissítőpont. A pecsét mellé kaptunk még Horalkyt, ami valójában már nem Horalky. A Horalky olyan, mint a Balaton szelet, csak nem az. És már a Balaton szelet sem Győrben készül egy ideje, szóval már az sem éppen az, mint egykor.

...ki is használta a fotózási lehetőséget az ázsiai különítmény

Itt derült ki, hogy az egyetemista csapaton kívül egy ázsiai osztagot is sikerült beérnem. A pontőr le is fotózta őket, ilyen nemzetközi résztvevőkkel ugyanis még nem találkozott a rendezések során.

A Petneházy lovaspark külső karámjai sajnos ezúttal üresek voltak, úgyhogy a pacisimi most elmaradt, pedig ha arra bóklásznak, mindig oda szoktak jönni egy kis simogatásra. Tüneményes állatok, elfogadnék egyet, csak nem tudnám hova tenni, meg házőrzőnek sem éppen ideálisak.

A Petneházy-rét és az Adyliget környéke igazi hegymentes övezet, kiváló helyszín szusszanni egy picit, körbenézni, kiböngészni a buckák közül, hogy honnan jöttünk, s merre megyünk. Úgyhogy itt egy picit mi is megállunk most. És hogy mi lesz az ázsiai csoporttal? Végig bírják-e a fősulisok? Milyen meglepetés vár majd a célban? Igazi cliffhanger. Legközelebb innen folytatom a sztorit. :)

A púp a távolban a János-hegy. Másfél órával korábban még a tetején voltam