Hegycsúcsról hegycsúcsra: Cartographia - Budai Kilátók (2. rész)

Újraéledő, túrabemutató rovatomban legutóbb a Cartographia - Budai Kilátók rendezést vettem górcső alá, s nagyjából az útvonal felénél búcsúztam el, s hagytam félbe a történetet. Folytatódjon innen az út, Adyligettől a Nagy-Kopaszon át Nagykovácsiba!

Az írás első részét itt tudjátok elolvasni.

A túra második szakaszában a hegység leg-
magasabb pontját is célba vesszük,

hogy onnan leereszkedve érjünk be
Nagykovácsiba

Elsőként varrjunk el egy igen égetően fontos szálat a történetben. Nem tudom, mi lett végül az ázsiaiakkal. Mint azt az előző epizódban szereplő egyik fotón is látható, nagy fényképezésbe kezdtek az ellenőrzőpont elhagyása után, egyikük átmászva a kerítésen bement a karámon belülre, ez az utolsó emlékem róluk. Illetve közvetlenül Nagykovácsi előtt ért utol egy csajszi, megkérdezve, hogy ez a jó út-e. Az volt, de hogy a többiekkel mi lett, azt nem tudom. Lehet, hogy elvesztek még Adyligetnél.

Kell egy kis helyismeret azon a részen, erről András barátommal tudnánk mesélni, az indokoltnál általában eggyel mindig több az út, és ha nem figyelünk, a jelzéseket is könnyen be lehet nézni. Bár az is igaz, hogy a potenciálisan problémás útelágazásoknál - illetve egynél biztosan - az átlagosnál kétszer-háromszor nagyobb turistajel mutat a helyes irányba. Vagy éppen egy hármas jelzés azon a ponton, ahol az aszfaltútról visszakanyarodunk a mezőre.

Jobbról balra: János-hegy, Nagy-Hárs-hegy, Fekete-fej

Ha van egy kis időnk, és szeretünk böngészgetni az atlaszon, akkor most ajánlatos előkapni a térképet. Egyrészről visszapillantva azt látjuk, amit itt az oldalsó képen is: nagy bucka, közepes bucka, kis bucka. Sorrendben János-hegy, Nagy-Hárs-hegy, Fekete-fej. De látszanak innen a Remete-szurdok szikláitól kezdve tényleg sok minden, szóval izgalmas tájolási feladat lehet mindent megkeresni.

A nagy találkozás - szerintem kölcsönösen megdöbbentünk egy pillanatra

Itt botlottam bele egy valami agár-féle kutyába is, akit a gazdája épp akkor hozott ki, kicsit megfuttatni. Egy pillanatra megdöbbentem, mikor a táj körbefotózása közepette észrevettem az úton, de szerintem ő is. A Resident Evil - Kaptár című filmben voltak hasonlóan cuki egyedek, miután a titkos föld alatti kutatóbázisban elszabadult a kísérleti vírus, és élő halottá vált mindenki. Csak ott a bőrük volt foltokban hiányos a kutyáknak, ennek az ebnek meg az egyik hátsó lába lett valami sínszerű akármibe téve, de ez a mozgásban különösebben nem akadályozta. Kis hétvégi rehabilitáció: a helyében biztos élveztem volna.

Ezen a napon általában valakit mindig elhagytam, s hamarosan valakiket megint utolértem. Most éppen a Fekete-fej tetején megismert fősulisokat. Bizonytalanul ténferegtek kicsit ismételten, én meg már mosolyogtam a bajszom alatt. "Vörös-pocsolya erre" - mutattam nekik, s innentől a Csergezán Pál-kilátóig útjelzőjük voltam, hol előttük, hol mögöttük haladva. A két ellenőrzőpont között 3,6 kilométeres a távolság, és mivel a piros út elhagyva a lankás rétet, innen is csak enyhén emelkedik, ezen a szakaszon kiválóan lehet haladni. Szeretem is, ha késésben vagyok, ezen a részen nyomom meg mindig, bármelyik irányba is haladjak.

Vörös-pocsolya, EP. Bal felső sarokban a pontőr, egy Dickens-regényben is el tudnám

képzelni az alakját. Az alsó két fotón a híres-neves Vörös-pocsolya látható

A Vörös-pocsolyánál egy meglehetősen vidám, sajátos humorú pontőr várt, elsőnek libasorba rendelve... minket (így lettem rövid időre csatolt rész), kipipálta a rajtszámokat, aztán sorban pecsételt. Biztatta kicsit a fiatalokat - te jó ég, én se vagyok öreg!! - hogy már a felén túl is vannak, és már csak 10 kilométer. Esetleg a piroson végighaladva elérhetnek Nagykovácsiba, s a célban csak annyit kell tenniük, hogy hangosan jajveszékelve elsírják, hogy kifordult a lábuk, (mind a négyüknek, s persze egyszerre :) ) s biztos akkor is megkapják az igazoló pecsétjüket. Aranyos volt, a kis csapat meg kitartó, mert megtette a hivatalos utat, a célban még láttam őket.

A piros útról letérve a piros háromszöget követve lehet eljutni a Nagy-Kopaszhoz, át a Fekete-hegyeken. Ezen a szakaszon nem lettem volna olyan magabiztos, ha segítséget kérnek, hiszen mindössze egyszer jártam erre, s akkor is éppen a másik irányból érkezve. Még szerencse, hogy a GPS segít, ha hirtelen elbizonytalanodnál.

Mindjárt a Tarnai-pihenőnél vagyunk...

Néhány kilométerrel távolabb a piros háromszöget zöldre váltva kell ereszkedni a Tarnai-pihenőhöz. Itt újabb meglepetés, a kétfős pontőrszolgálat egy fa tövében gubbaszt, messze nem a pihenőnél. Pecsét itt, kilátás ott, tájékoztatnak. Piszkosul nagy volt a szél, ők pedig mielőtt teljesen kockára fagynak, úgy döntöttek, hogy inkább feljebb húzódnak. Ezzel persze megspórolnak nekünk, túrázóknak néhány száz méter utat, nekik is jobb így, akit meg a kilátás érdekel, nyugodtan menjen le, és nézelődjön.

Mondja valaki, hogy nem ez a hegység legszebb pontja! A kép középterében látható "kifutóról" még csodásabb a kilátás,
de mint az látható, éppen csúcsforgalom van ott. És akkor a bal oldalt kígyózó füstoszlopot még nem is említettem,
a gyerekzsivaly meg  a képen úgysem látszik. :)

A panoráma most is csodálatos, bár az eredeti tervemet, hogy kiülök a sziklákhoz, és megebédelek, fel kellett adnom. Nem a szél miatt, az még nem is zavart volna annyira, sokkal inkább a lentről felszűrődő gyerekzsivaj miatt. "4235", "6284" - épp számháború zajlott lent, a felnőttek sütögettek - legalábbis a füstből kiindulva. A lényeg, hogy a kelleténél nagyobb zaj, és tömeg volt, s így már nem is lett volna akkora élmény az élmény. Szóval az ebéd inkább a Csergezán Pál-kilátóban várt rám.

A Nagy-Kopasz tetején szolidan, a fáktól takarva bújik meg a Csergezán Pál-kilátó. A felső szintjéről nem éppen szolid a kilátás,
a Vértestől a Visegrádi-hegységig, vagy éppen Százhalombattáig is ellátni

Oda persze vissza kell kaptatni, egy olyan száz méteren ugyanarra, merre lefele jöttünk, majd onnan tovább, felfelé. A csúcs közelében van egy geoláda is, ez most nem lett meg, cserébe egy kellemes, kétszendvicses ebéd igen, a hegység csúcsán. Ezalatt az akklimatizáció is lezajlott, a tériszonyom kezelhető mértékűre csökkent, jöhetett a képi dokumentálás.

Ha azt írtam a Hárs-hegynél, hogy oda mindenképpen föl kell menni, mert csodás, és a többi, akkor ide még annyira muszáj felmászni. A Kevélyek, a Pilis, Dobogókő, másik irányban a Vértes, délre Biatorbágy, de még talán Százhalombatta is látszik. És persze a Budai-hegység lánca, közvetlenül előttünk, alattunk, a Nagy-Szénástól egészen a Csíki-hegyekig. Bámulatos. Ahogyan az is, hogy egy bringás a kilátó tetejébe is felcipelte járművét. Érdekes downhillre készülhet, gondoltam magamban. Lent persze nyilván nincs mihez kilakatolni. Bár ki tudja, én előbb jöttem el, a fene se tudja, mit csinált utánam. Lehet, hogy tényleg volt egy extrém downhill? :)

A völgyből felkúszó házak már Nagykovácsit jelzik, a település fölött elnyúló Nagy-Szénás mögött, a takarásban lévő
Dorogi-medencén túl a halványkék kitüremkedés a Pilis-hegy

A kilátótól a célig már csak egy laza 4,3 kilométer van hátra, értelemszerűen végig lefelé. Kényelmes szekérúton haladhat, aki arra jár, Nagykovácsi felé haladva egyre jártabb az út, s a civilizáció is fokozatosan tér vissza. Az egyik útelágazásban például egy frissen felszentelt kereszt áll, 2016-ban állították fel, egy korábbi, világháborúban elpusztított kőkereszt helyén.

Frissen visszaállított kereszt, Nagykovácsi határában

A cél a római katolikus plébánián van, nem ez az első túrám, ami itt ér véget, de a Piros 85-nek például közbülső ellenőrzőpontja volt, s ha nem tévedek, talán egy rövidebb távjának végpontja. Praktikus, mert a 63-as busz végállomása a szomszédban, úgyhogy távozni is egyszerű.

A célban viszont egyik meglepetés után ért a másik. Kezembe nyomtak elsőként egy tányért. Ilyen ikeás, salátás típusút, a túra logójával díszített verzióban. Aztán kaptam még egy általam behatárolhatatlan méretű oklevelet, ami azon túl, hogy semmilyen A/x formátumnak nem felelt meg, legalább nagy volt. Meg is gyűrődött az egyik sarka, mire sikeresen hazaszállítottam, de nagyobb károk nem keletkeztek. Még a tányér is egyben maradt. Egyedi megoldás a díjazásra, meg jó is, de nem biztos, hogy a legpraktikusabb. Tavalyról maradt, az volt a jubileumi 10. rendezés, lehet, hogy ekkor rukkoltak elő ezzel az extrával.

Egyébként az itiner is tavalyról maradt. Nincs is ezzel semmi baj, az útvonal nem változik, miért kéne kidobni, hogy aztán újat kelljen csinálni? Ugye, hogy semmi értelme. Csak a dátumot kell rajta átírni, és onnantól minden oké. S a hátoldalon így egy darabka történelemmel is találkozhatunk, a támogatók logói között.

Nagykovácsi, plébánia, cél

Ott van például a Budakeszi Vadaspark. Őket nem is ezért említem, csak bekezdésekkel feljebb kifelejtettem, hogy mivel az Extra távja a Vadasparkon halad át, így ingyenesen az is megtekinthető, ha az itinert felmutatjuk. A szervezők fél órát biztosítanak a park megtekintésére. Ezt persze növelhetjük, ha a maradék időnkkel megfelelően gazdálkodunk.

Történelmi támogatók...

És akkor a darabka történelmek. A Horalky már nem Horalky, hanem Moments néven fut. És a Metropol újság is a támogatók között szerepelt 2015-ben. Ma már Metropol sincs, van helyette napi Lokál. Mindenki döntse el, hogy az ingyenes napi hírújságok piacán minőségi változás történt-e? Ja, és hazafele tartva, a 61-es villamospótlón ért el a hír, hogy "ideiglenesen felfüggesztették" a Népszabadság kiadását. Legközelebb lehet, hogy inkább úttörővasutazni megyek...

Hiányzik a Kaán-Károly-kilátó pecsétje, szóval muszáj lesz újra elindulni ezen a túrán, hogy egyszer meglegyen minden pecsét