Így január közepén úgy érzem, talán ideje elkezdeni az évet. A döcögős kezdésre magyarázat lehetne, hogy a medvék téli álmot alszanak, talpacskáikat pedig az ágyikóban melengetik. Nos, ez több szempontból sincs így.
Egyrészt, Mac bácsi például az idei, rekordokat döntögető hidegben, január 7-éről 8-ára virradó éjszaka nemhogy a talpacskáit nem melengette, de még ágyikóban sem volt. Ehelyett Michelin-babaként a Budai-hegységet járta. Elég perverz ötlet, de nem is lehetett izgalmasabban belekanyarodni 2017-be. Hogy minek apropóján sikerült kint éjszakáznom, azt remélhetőleg hamarosan ti is megtudhatjátok.
Remélhetőleg. Ez a kulcsszó. Az új évben próbálok valami rendszerességet vinni a blog életébe, s ennek alapelképzelése már meg is fogalmazódott bennem, már csak megvalósítani - megírni és filmet összevágni - is tudni kell majd. Amúgy el szoktam gondolkodni a nagy - mármint közismert, és rendszeresen posztoló - videóbloggereken, hogy nekik van-e amúgy életük? Vagy én csinálok valamit piszkosul rosszul? Látván, hogy mennyit szöszmötölök, míg egy filmecske elkészül, hát... tényleg csak ezekre tudok gondolni.
Zúzmarás táj Hajdú-Bihar megyében, Debrecen közelében (Fotó: MTI, Czeglédi
Zsolt)
Nyitóképünkön a Normafa látható, szánkózókkal (Fotó: MTI, Mohai
Balázs)
|
A rendszeresség elvéről nagy vonalakban és publikusan csak annyit, hogy a blogon megjelenő témákat, formátumokat több csoportba lehet sorolni. Vannak ugye túraleírások, -ajánlók, vannak csillagászati cikkek, vannak morgolódások, idő- és helykitöltő, ám szerintem meglehetősen jól sikeredett MTI-fotók, lennének - ha végre elkészülnének, bár elárulom, jó úton haladunk efelé - videók. Ezek eddig eléggé ad hoc jelleggel kerültek ki, mikor ért valami extra behatás, mikor éreztem úgy, hogy valamit már nagyon ki kéne tenni, vagy mi volt már előre feltöltve, bekészítve a rendszerbe.
No, ezen kívánok változtatni 2017-ben. Nem mondom, hogy görcsösen ragaszkodok majd hozzá, de kéne valami. Hátha a végén még rendszeres olvasónk is akad. Az ugyanis sosem árt. Írni pedig idén is lesz miről, 2016-ban túrázási szempontból ismét kimozdultam Budapest közvetlen közeléből, volt csomó látnivaló, geoláda, fénykép, videó, meg néhány száz legyalogolt kilométer és két kupa, meg egy érem.
Jégtáblák
között halad a magyar Jégtörő XI. hajó a Dunán a horvátországi Dálya térségében
2017. január 17-én
(Fotó: MTI, Molnár
Edvárd)
|
S míg odakint fagy, hó, jégtáblák, zúzmara, s minden egyéb, ami télen előfordulhat, az elő is fordul - elvégre tél van, vagy mifene, inkább most, mint majd húsvétkor - addig a Mac-barlangban nagy előre dolgozás folyik, hogy a rendszeresség tartható legyen. Persze, nekem a blogon kívül is van némi életem, szóval lehet, hogy picit még ad hoc döcögünk tovább, de ez már nem tart sokáig.
Boldog új évet, helló, 2017!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése