2017. február 3., péntek

15 varázslatos helyszín Magyarországon, avagy a mi Best of 2016-unk (1. rész)



Az év elején jöjjön egy szubjektív lista, egy amolyan visszatekintő a 2016-os évre, bemutatva 15 megtekintésre érdemes helyszínt. A sorrend felállítása során olykor magammal is vitába szálltam, sőt, talán még most sem értem, miért tettem egy-egy fotót, helyszínt oda, ahova.

Az is igaz, hogy eredetileg csak 10-es listát akartam, de akkor még többet kellett volna vívódnom magammal, hogy mit dobjak ki. A Mecseken, a Budai-hegységen át a Börzsönyig kalandozunk ma a képek segítségével, hogy aztán egy hét múlva folytassuk. A listát hátulról kezdem...


+1 Nagy Szénás, Budai-hegység




A lista hátulról kezdődik, és rögtön egy extra résztvevővel. Mert igazából nincsen ebben a helyszínben semmi extra, leszámítva a kopár hegytetőről nyíló körpanorámát. Viszont február közepén pont sikerült egy esős, havas esős napot kifognom, amikor Piliscsaba felől haladva először csak a köd vált egyre sűrűbbé, felfelé mászva aztán a csapadék halmazállapota is átváltozott esőből a hó irányába.

Összegezve ezt a képet nem a helyszín, hanem sokkal inkább az ott átélt hangulat miatt tettem be. A hegy Nagykovácsi felé eső oldalán készült a fotó, néhány méterre attól a ponttól, ahol a kék plusz jelzés egy magányosan álló, hatalmas fenyő tövében kiválik az Országos Kéktúra útvonalából.


15. Les-völgy, Börzsöny




Gondolkodtam egy kicsit, hogy felvegyem-e a listára, ugyanis ha a környéken valami igazán szépet akarunk látni, akkor másszunk föl a Kéktúra útvonalán a Nagy-Kő-hegyre. Onnan aztán nézhetjük a Börzsöny magaslatait, de a távolban a Visegrádi-hegység is tökéletesen kivehető, főleg, ha nem párás a levegő.

Összességében azonban annyi hegycsúcsos fotó lett volna a listában, hogy inkább úgy döntöttem, menjünk le a völgybe, hiszen az is megér egy túrát. Magyarkút térségében összeszűkül a völgy, majd a Szokolya megállóhelyet elhagyva vesz egy jobbkanyart, s a Nagy-Kő-hegy tövében szélesebben terül el. Egy nagy zöld mezőt találunk itt, melyet két oldalról körbevesznek a hegyek, s a közepén patakocska csordogál, a sínpáron meg Bz-motorvonat csattog.

Ha gyalogolni lusták vagyunk, szimplán egy vonatozást is megér a dolog, Vác és Diósjenő között - mellékvonalhoz képest - viszonylag sűrűn járnak a szerelvények.


14. Rupp-hegy, Budai-hegység




Na, ez az a helyszín, amihez ki sem kell mozdulnunk Budapestről, a lakott részről sem kell nagyon elvonulni. Éppen ez talán a legnagyobb zsenialitása ennek a rupp-hegyi pihenőhelynek, hogy gyakorlatilag két percre van a lakott területtől, mégis egészen el van dugva, a kilátás meg... Hát valami fantasztikus. Van itt egy pad, ezen a padon ülve készült a fotó, csak hátradőlsz, élvezed a napsütést, esetleg keresed a lábaid előtt, a völgyben felszálló repülőgépeket az égen.

Éppen egy vonalban vagyunk ugyanis a Budaörsi reptérrel, nekem olyan szerencsém volt, hogy a világon egyedülálló LI-2-est is láthattam itt, bár inkább csak hallottam. Néhány hónapja volt egy geoláda is elhelyezve, remélem, hogy létezik még, ezidáig ugyanis még nem jelentettük le András barátommal.

A Rupp-hegy a gazdagréti buszvégállomástól egy kellemes kis sétányira van, szóval tényleg nem kell a világ végére utazni miatta.


13. Mánfa, Árpád-kori templom, Mecsek




Összeállításunk egyik legtávolabbi helyszínére érkeztünk, Pestről nézve szinte már a világ vége, Pécsről nézve meg talán majdnem a világ közepe. Egy hatalmas fa tövében áll itt évszázadok óta a Sarlós Boldogasszony templom. Árpád-kori eredetű, a XV. században bővítették, az egykori középkori település azonban elpusztult, később eredeti helyétől távolabb építettek újabb falvacskát. A templomot benőtte az erdő, s csak az biztos, hogy a XVIII. században újították fel, miután ismét rátaláltak.

Állítólag egy bika betévedt az erdőbe, a szarva meg beleakadt a harang kötelébe, s ahogy a fejét mozgatta, harangozni kezdett. A zajra érkeztek oda a helyiek, s fedezték fel a templomot. Bárhogy is legyen, a templom ma is kicsit elaggott, elég sok indokolatlan, XX. század végi, XXI. századi falfaragás díszíti az oldalát.

Látogatható is, Mánfán őrzik a kulcsát, nekünk azonban nem esett útba Mánfa, úgyhogy sajnálatos módon csak a külső, vizuális vizslatásra maradt lehetőségem.


12. Sorrento, Budai-hegység




Ha vitatkozni kellene magammal, hogy mi miért került be, akkor talán pont a Sorrento lenne az a tétel, amin elmorgolódnék magammal. Elég sokszor haladtam már el itt, a KFKI felől Budaörsre tartó sárga jelzés mentén, nincs benne semmi extra. Hacsak ezt a darabka észak-olaszországi Dolomitokbeli fílinget nem vesszük ide. Nem véletlen, hogy Sorrentonak hívják ezt a hegyvonulatot. Csupasz mészkő sziklák, fenyvessel borított kopárok; még egy Gojko Mitic kéne ide, és akár Winnetou-filmet is lehetne forgatni.

Szóval egyrészről ez a darabka egzotikum szólt a beválogatás mellett, másrészt sikerült épp egy naplementei pillanatban lefotóznom, mikor az árnyak már megnyúlnak, a fények pedig narancsba, vörösbe váltanak. És végre fel tudtam mászni a szikla oldalában is, ahol egy ösvény vezet, még nem tudom, hogy hova, de 2017-ben talán azt is felfedezem. Ha ugyanis a sárga jelzésen mennék tovább, az uncsi lenne.

A helyszín még onnan is emlékezetes marad, hogy egyrészt, mint említettem, felmásztam a hegyoldalban, és elkaptam épp egy naplementét. Utána viszont le kellett menni, s az itteni geoládát szürkületben, végül már majdnem sötétben kellett megkeresni. A siker nem maradt el, és annak ellenére, hogy már sötétben botorkáltam vissza a KFKI-hoz, egy elég izgi és emlékezetes kirándulás maradt.


11. Nagy-Mély-völgy, Kőlyuk, Mecsek



Megérkeztünk utolsó mai versenyzőnkhöz, s ismét a Mecsekbe látogatunk. Még a mánfai templom előtt sikerült rábukkanni erre a gyönyörű sziklafalra, mely lefotózva olyan döglött színeket produkál, hogy ha csak a képek alapján listáznék, be sem kerülhetne. Viszont az egész Nagy-Mély-völgy, s ez a Kőlyuk nevű forrás, vagy kút élőben, normális színekkel talán még a 11. helynél is csodálatosabb.

A Kőlyuknál lényegében egy keskeny, nyílegyenes ösvény visz a sziklafalhoz, ahol egy lezárt kaput találni. Bent csobog a víz, és főleg a nyári kánikulában hihetetlenül kellemesen hűvös van. A helyszínt kellő fantáziával a Gyűrűk Urában is el tudnánk helyezni.

Varázslatos környék, tulajdonképpen az egész völgyet tekintve top ötös versenyző, kicsit méltatlanul alul értékeltem a 11. helyezéssel. Mindenkinek csak ajánlani tudom, jó kis körtúrákat lehet tenni a párhuzamos völgyekben.

Mi pedig egy hét múlva folytatjuk a visszaszámlálást, többek között a Pilisbe, Gerecsébe is ellátogatva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése