2022. február 24., csütörtök

A Nyakas-tető téli szépségei - Brambi-küldetés (Geoléptek 48.)


Ahogyan azt két Geoléptek poszttal ezelőtt említettem, van mèg egy történetünk a Zsámbék és Perbál mellett húzódó Nyakas-tetőről, úgyhogy most ezt gyorsan meg is mutatjuk! Varázslatos panoráma, gyönyörű színek és egy újabb geoláda; induljunk is el!

Mai történetünk pontosan onnan folytatódik, ahol a Mozarella-epizódot abbahagytuk: a sztyeppés Nyakas-fennsíkon kisebb erdőcsoportok is vannak, épp egy ilyen előtt váltunk el az ötödik évad első filmjében.

Egy Brambi nevű ládát fogunk felkutatni, hogy honnan e név, az a videóból kiderül, s ahogyan Mozarellát, úgy ezt is megtaláltuk már három évvel korábban egy túrázgatás során. Egyetlen lényeges különbség azonban akad: történetesen Brambit az azóta eltelt idő során áthelyezték egy másik rejtekhelyre. Adódott hát a kihívás, hogy az új helyén is megtaláljam, bónuszként pedig azt is megmutatom, hogy merre volt eredetileg.

A ládához a sárga turistajelzésen, illetve egy helyi tanösvény útvonalán lehet eljutni, ez utóbbit egy felfestett zöld tölgyfalevél jelzi. Közben átvágunk kisebb erdőkön és tisztásokon, s a filmből az is kiderül, hogy bár a kék éggel karoltve bámulatos színorgiát kreáló fenyveseknek miért is nem örülnek az erdészek.

A mai filmben tehát lesz minden, még egy barlang is, szóval már csak egy kattintás, hogy mindezt meg is nézhessétek, s megtudjátok, mire is jutottam a Brambi-ládákkal a Nyakas-tetőn.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése