(Fotók: MTI, Varga György)
|
Az idei húsvét alighanem legmókásabb
híre volt, hogy Lendvajakabfán drónnal locsolták meg a hölgyeket. A település a
szlovén határ közelében – attól pár száz méterre –, Lentitől északnyugatra,
mintegy 12 kilométerre található, a 2014. januári adatok szerint 18-an lakják. „A
középkorban 1345-ben, majd 1360-ban említett Jacobfia Janusfolua, illetve
Fényesfelde néven volt ismert. 1627 után kapta a Jakabfa nevet, majd az 1908-as
község névrendezés alkalmával a Lendva előnevet tették” – olvasható a Facebook
oldalukon. Ha valaki ennél többet szeretne megtudni, akkor alighanem el kell
látogatnia a helyszínre: a Wikipédia szócikke finoman szólva is töredékes, a
falunak honlapja nincs, csak polgármestere.
A mókás hírről aztán kiderült, hogy
valójában marketingfogás, és ettől aztán kicsit varázsát vesztette számomra.
Persze még mindig aranyos hír, csak éppen a pink telekommunikációs cégünk 4G-hálózatának
kampánya. Nem véletlen hát a drón egyes elemeinek színe, s már az is értelmet
nyert, hogy a fehér vödrön miért éppen rózsaszín virágminták látszódnak.
„A szupergyors 4G-hálózatnak
köszönhetően húsvéthétfőn akár az ország minden egyes férfija felköszöntheti a
lendvajakabfai asszonyokat, és ehhez még útra sem kell kelniük. Elég egy
kommentet hagyni a Magyar Telekom erre dedikált Facebook-oldalán, s indul is a
vödörrel felszerelt locsolódrón, amely még egy férfi hang formájában azt is
elmondja majd, ki küldte a jókívánságot és a húsvéti locsolást” – írja a Magyar
Telekom tulajdonolta Origo.
Találtam egy videót is a locsolkodásról.
Érdekessége, hogy… drónnal vették fel, ahogy a drón nyakon önti az
érintetteket. Néhány év múlva meg lehet, hogy csomagküldő drón fogja házhoz
szállítani a locsoltató férfiaknak a hímes tojásokat. Szép új világ. Brrr.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése