2015. november 3., kedd

Fekete Lovag? Rejtélyes űrhajó a mozivásznon '67-ből

 
Az űrverseny hőskorába, 1967-be ugrunk vissza, reagálva az állítólagosan a fejünk felett keringő rejtélyes Fekete Lovag ügyére, s bevonva egy újabb legendáriumot, ezúttal a mozivászonról.

Miután András barátom Halloween apropóján eddigi, tisztán csillagászati tényeken alapuló posztjai után egy kis rémisztgetős égi rejtéllyel támad, úgy gondoltam, én is veszem a bátorságot, s kicsit más vizekre evezem a blogot egy poszt erejéig.

Igazából csak egy filmes részletet szeretnék megmutatni, amely egyből beugrott, ahogy a Fekete Lovagról szóló posztot átfutottam. Ha még nem olvastad, akkor ide kattintva, megteheted. Ajánlom, hogy tedd, tényleg izgalmas. Ha lusta vagy, akkor összefoglalom az ide vágó részeket.

A legenda szerint a fejünk fölött kering egy ismeretlen valami - nevezzük műholdnak - amelyről senki semmit nem tud, de már a 60-as években felfedezték. Mind az amerikaiak, mind pedig a szovjetek észlelték, ám egyik nemzethez sem tartozott az az ismeretlen, égi valami.

"A szovjeteknek, nem ez az első megmagyarázhatatlan rejtélyük. Az első műhold fellövése után (1957) ugyanis a tudósok szerint valami „árnyékolta” a Szputnyik-1-et, ami pedig lehetetlennek tűnt. Valami tehát van odakinn, aminek létezését megfigyeltük, de nem tudjuk hová tartozik" - írta András barátom.

No, és ez volt az a pillanat, mikor az alábbi jelenet bevillant szovjet, meg amerikai űrhajókkal, meg egy ismeretlen valamivel. (Bár ebben a jelenetben csak amerikai eszköz szerepel, higgyétek el, hogy hasonlóan járt a szovjet hajó is.)


Az űrverseny hőskorába, 1967-be ugrunk vissza, a képsor a Csak kétszer élsz című James Bond mozi nyitójelenete. A filmben egymás után rabolja el egy ismeretlen űreszköz az amerikai, illetve a szovjet járműveket, s a két nagyhatalom kölcsönösen a másikat vádolja a szabotázsakciókkal. Minden jól alakul egy új háború kitöréséhez, s természetesen csak az angol titkosszolgálat legjobb embere, a 007-es ügynök tudja megoldani a világválságot: Bond kideríti, hogy az Ernst Stavro Blofeld által vezetett SPECTRE nevű szervezet áll az egész mögött.

Forrás: Wikipédia
Bár találkozhatunk számtalan mókás jelenettel, a film még mindig közelebb áll a valósághoz, mint a 007-es legendárium másik, űrben is játszódó alkotása, a Star Wars-őrület idején forgatott, űrsiklós-lézerharcos Moonraker, azaz Holdkelte, Roger Moore-ral.

Sean Conneryt egyébiránt a film után leváltották, mivel öregnek találták már a szerephez, de a pótlására szánt George Lazenby végül nem vált be - pedig szerintem a '69-es Őfelsége titkosszolgálatában az egyik legjobb Bond film - így a skót színész 1971-ben még egy film erejéig visszatért James Bond szerepéhez. (Aztán 1983-ban ismét, de a Soha ne mond, hogy soha nem tartozik a hivatalos filmek listájába.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése