Bár még nincsen hó vége, csillagászati rovatunk ismét életjelet ad magáról, még mielőtt teljesen megavasodik a szeptember első napjaiban kiadott bolygóelnevezős hír. Így ma a Freddie Mercury bolygóról fogunk mesélni.
Ha az égboltra nézünk, elég kicsi lesz az esélye, hogy megpillantsuk, pedig nincs is olyan messze. Az eddig egyszerűen csak 17473-as aszteroidaként nyilvántartott égitest a Mars és a Jupiter közti kisbolygóövben kering rengeteg apró társával egyetemben. Szeptember óta azonban már a legendás Queen együttes még legendásabb énekesének, Freddie Mercurynak nevét viseli, melyet az énekes születésének 70. évfordulója alkalmából kapott meg.
A 17473-as kisbolygóra sem véletlenül esett a választás, hiszen azt 1991-ben, a zenész halálának évében fedezték fel. A hivatalos bejelentés szeptember 4-én, Svájcban történt, Brian May, az együttes gitárosa, nem utolsó sorban emellett asztrofizikus is, egy megemlékezésen jelentette be a Nemzetközi Csillagászati Unió Kisbolygó Központjának döntését.
Mintha élne, pedig egy viaszszobor, Londonból (Fotó: Wikipédia) |
A beat zene úttörője, a Beatles például kapásból öt bolygóval van jelen naprendszerünkben, a 8749 Beatles, valamint a 4147 Lennon, 4148 McCartney, 4149 Harrison, 4150 Starr négyes révén. Elvis Presley bolygója a 17059-es, a 19383-as aszteroidát pedig Rolling Stones néven kell keresnünk.
A zenészeken túl színészek - mint például a Monty Python tagjai, vagy éppen nagy párosok - legyenek élők, vagy csak kitalált személyek is névadókká váltak. Elég, ha megemlítjük, hogy 5048 Moriarty is a kisbolygóövben folytatja csatáját a 5049 Sherlock és 5050 Doctorwatson duóval.
A Mars és Jupiter között található törmelékövezetről korábban azt gondolták a csillagászok, hogy egykor itt is egy bolygó keringhetett, melybe egy másik égitest csapódott, s ezt követően szétrobbant. Ha érdekel, hogy ehelyett ma inkább mit gondolnak, vagy további bolygónevekre vagy kíváncsi, akkor ide kattintva olvasd el András barátom korábbi írását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése