2016. október 13., csütörtök

Esti tünti, Parlamenttel


Érdekes dolog, de lényegében egy tüntetés kellett ahhoz, hogy rájöjjek, milyen szépen is néz ki most a Parlament, esti díszkivilágításában.

A Kossuth tér nem éppen az a pontja Budapestnek, ahol naponta megfordulok, a faltól falig történt megújítása óta meg még nem is nagyon volt szerencsém hozzá éjszaka. A tér fátlanításával persze továbbra sem fogok egyetérteni, inkább legyen zöld egy belvárosi közösségi felület, minthogy azért vágjunk ki fákat, mert nem tud elég hangsúlyos lenni egy épület. Valahogy egy épület elé belógó fával is együtt tudok élni, még ha nem is lesz tőle tökéletes a fotó.


Ahogy ennél a két gyors kattintásnál is lehetett volna jobbakat alkotni, már ha nincs lemerülve a fényképezőgépem, és nem telefonnal próbálgatok emléket megörökíteni. A képek inkább dokumentációs céllal készültek, a Népszabi tünti után, vagy alatt, a fene se tudja, ekkor milyen stádiumában volt, negyed nyolc fele jöttek-mentek az emberek, s hogy a keménymag meddig maradt, arról végképp nincs fogalmam.

A szombatom egyébként a Budai Kilátók teljesítménytúra teljesítésével telt, meg némi bosszankodással, hogy egyrészt a fényképezőgép memóriakártyájáról elfelejtettem átmásolni a képeket. Így aztán szikrázó napsütés ide, vagy oda, korlátozottak voltak a fényképezési lehetőségeim. Arról nem is szólva, hogy másrészt még az aksit is elfelejtettem feltölteni, úgyhogy már délre elfelejthettem a készüléket.



Nagykovácsiból hazatérőben, világhálóra felcsatlakozva találkoztam csak a hírrel, hogy a kiadó felfüggesztette a Népszabadság kiadását. Mire teljesen képbe kerültem, lényegében a telefonom is lemerült, csoda, hogy ezt a néhány képet még bírta az aksi. Én mondom, nem praktikus ez a túra - tünti párosítás! :)

Meg ez a tér közepén elhelyezett kis tó sem épp praktikus voltát mutatta nekem, nagyobb tömeg esetén, főleg este szerintem kimondottan veszélyes. Azt viszont meg kell hagyni, hogy az épület parádésan tükröződik benne. Egy szó, mint száz, egyszer biztos nekiesek még egy komolyabb készülékkel az Országháznak. Mármint fényképezőgéppel.
Jézusom, miket beszélek, a végén félreértenek, aztán már csak azt veszem észre, hogy rám törte az ajtót a TEK...

Amúgy meg a MedvetalpBlog elítéli a sokszínű vélemények sajtóbeli megformálásának politikai szándékú ellehetetlenítését. Lehet szeretni, vagy nem szeretni a Népszabadságot, Magyarország legnagyobb példányban eladott országos politikai napilapja volt, szemben például az auditálatlan Magyar Időkkel. Hovatovább a politika már akkor beavatkozik a sajtó működésébe, szabadságába, mikor állami hirdetéseket csak a (seggnyaló) baráti lapokban helyez el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése