2017. október 3., kedd

Restart


A medvék téli álmot alszanak, a MedvatalpBlog pedig a jelek szerint egy medve téli álma lehet. Bármi is legyen az igazság, ezennel hivatalosan is újraindultunk. 

Idestova nyolc hónapja nem frissültünk, ami egy blog esetében azért kicsit gáz, de az az igazság, hogy rájöttem, vagy írok, vagy videót készítek, a kettő egyszerre nálam nem tud működni, figyelembe véve, hogy csak 24 óra van egy napban. Az elmúlt időszakban tehát elkészült sok filmecske, kicsit ilyenek, meg olyanok, de szeretettel készültek, így hamarosan útjára bocsájtjuk geoládakeresgélő sorozatunk, a Geoléptek újabb évadát. Az eddigi leggrandiózusabb évadát, már ami az epizódok, részek számát illeti.

És a szöveges tartalomelőállítást is felfuttatjuk, továbbra is bízva abban, hogy esetleg tíznél több ember kattint majd rájuk. :) A terv most tehát az, hogy heti 2-3 alkalommal biztosan találjon itt valamit az idelátogató. Remélhetőleg hasznosat. Vagy legalább csak szépet.

Első körben itt a Geoléptek új évadának előzetese, s ha minden jól megy, két hét múlva kezdünk. A beharangozott 15 helyszín most elsősorban Budapesten és annak vonzáskörzetében lesz, így például ismét ellátogatunk Gödöllőre, megnézzük a pincefalut Monoron, haláli helyeket keresünk a Pilisben, s a csúcson is körbenézünk. De megmutatjuk azt is, hogy a Csepel-szigeten merre lehet egy jót túrázni síkvidéki erdőben, feltárjuk a ködbe burkolózó Börzsönyt, elmegyünk egészen a Bakony keleti régiójába, Bodajk közelébe, Dunaújváros mellett pedig egy világon egyedülálló szerkezetet is megsasolunk. Budapesten pedig visszamegyünk a közelmúltba, időgépünk segítségével megmutatjuk, milyen volt a Közlekedési Múzeum környéke, még a bontások előtt.

Geoléptek - Geocaching szemmel a világ. Utazzuk be együtt Magyarországot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése