2019. március 11., hétfő
Kis karácsony - Nagykarácsony (Geoléptek 44.)
Karácsony környékén karácsonnyal kapcsolatos geoládákkal foglalkoztunk, s ez ezúttal sem történhetett másképp. A helyszín: Nagykarácsony!
Okozhat némi zavart, hogy lényegében mindjárt nyakunkon a tavasz, mi meg itt holmi karácsonyozással foglalkozunk. Hát igen, keletkezett némi csúszás a blog, és blogunk Youtube-csatornája között, ez a filmecske ott valóban karácsony környékén vált elérhetővé. Szóval most kicsit próbáljuk utolérni magunkat. 😌
Egy évvel korábban egy Mikulás-láda begyűjtését mutattuk meg, ezúttal azonban más utakat választottunk. (Szó szerint.) Mikulásládák persze azóta is vannak - ahogy nézegetem, ugyanazok a rejtők helyezik ki ugyanazokat a ládáikat, nagyjából ugyanarra a helyre, nincs belőlük olyan sok, a többség viszont a fővárostól távolabb helyezkedik el, úgyhogy egyelőre nem sikerült újabb találatokat bevinnünk.
Az elmúlt években azonban két alkalommal is jártam Nagykarácsony környékén, (Nagykarácsonyban valójában csak egyszer), és hát van ott is egy láda...
Hogy pontos legyek, igazából csak volt ott egy láda, ugyanis jelenleg nem kereshető. Sajnos, ez csak egy virtuális láda volt - de miért, de miért...? - és még nagyobb sajnálatomra kiderült, hogy a jelszó bizony némi netes keresgélés után megfejthető - hivatalosan "netkesselhető". Ezt pedig a szabályzatok tiltják, szóval betegre is lett állítva gyorsan a láda, s a térképről is lekerült. (Korábbi nagykarácsonyos posztjaimmal nem tudom, mennyiben járultam hozzá a netkesselhetőséghez, ugyanis nekem valamiért nem esett le, hogy hol is kell keresni a jelszót (egy táblán volt, viszont a megtalálásom előtt többen írták, h eltűnt a tábla.) Szóval mikor ottjártam, valójában megvolt a tábla, s a jelszó is rajta, én viszont egészen a film készítéséig abban a hitben voltam, hogy nem találtam azt, amit kerestem. Egyébként fotó alapján fogadtattuk el a találatot.
Nagykarácsonynál számomra sokkal szimpatikusabb volt a környék, nagykarácsonyi ellenérzéseimről korábban írtam már itt, de a környék egész érdekes. Van például egy romhalmaz, összedőlés határán egyensúlyozó majorság, meg vannak szép mezős részek, meg egy kis erdő is.
A sztorinak egyszer még lesz egy folytatása is Nagykarácsony környékéről, további érdekességekről és árnyoldalakról, egyelőre azonban csak ezt a filmecskét tudom ajánlani. Jó szórakozást! 😀
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése