Zagytározón innen: Ajka ipari sebei

Ha egy kellemes, bakonyi rengetegben eltöltendő túrát szeretnénk, akkor ne erre induljunk el. Meg is mutatom miért. Persze  ízlések és pofonok, de van ennél szebb táj is.

Hihetetlen, de már öt év is eltelt a kolontári ipari katasztrófa óta. Szerkesztőségben ülve is megdöbbentő volt az eset, egy normális összefoglaló cikket alig lehetett összedobni, szinte percenként jöttek az újabb és újabb MTI-s hírek. Remélhetőleg sosem fog megismétlődni hasonló eset.

Sosem jártam sem Kolontáron, sem Devecseren, sem előtte, sem pedig azóta. Tavaly ilyentájt, az Ajka körül megrendezett Zöld Túrán kerültem legközelebb a térséghez. A túra nem azért zöld, mert extrán környezetbarát, vagy fenntartható gondolatokkal lát el, szimplán zöld színnel jelöltek ki a szervezők egy útvonalat a város körül.

Elhagyva a várost kisimul a táj

Ha valaki a város környékének szépségeire kíváncsi, akkor azt ne ezen a túrán tegye, mert viszonylag keveset fog kapni belőle. Tájsebekből annál többet. A város vasútállomásáról indulva északi irányban a lakóövezetet elhagyva jutunk ki a szabadba, kisebb ipari park és egykori téesz szegélyezte úton nagyon nem azt kapjuk, amit a Bakonytól várnánk.

Ilyet eddig András barátommal még nem láttunk, pedig jártunk már néhány helyen...

A hegynek itt már inkább dombos lankái vannak, erdősávokkal tarkított pusztaságok, s az sem éppen szívderítő, mikor az út közepén egy vadnak - őz, vagy szarvas - a komplett alsó lábszárába botlik a kiránduló. Más nyom sehol, semmi tetem, lehet, hogy az pörköltként rotyogva született újjá valahol a közelben. Helyszínelőket, nyomolvasókat nem hívunk, csak rögzítjük az esetet, hiába, hajnalban keltünk, s egészen Ajkáig jöttünk ezért a látványért.

Egykor itt járt a vonat, most némileg távolabb

Aztán egy eltévelyedés után az egykori vasúti töltésen kötünk ki. Szintén nem szívderítő a látvány, poros földút, jobbra-balra ecetfák, meg egyéb, tipikusan vasúti töltések oldalában megbúvó növények kúsznak az ég felé, s lassan a nyoma is eltűnik, hogy valaha erre jártak a vonatok. Nyomvonal-korrekció volt itt, a térkép csak annyit jelez, hogy itt a vasút egykori nyomvonala. Érdekes módon a zagytározók között haladt egykor. Talán az ezredfordulón történt villamosításkor helyezték néhány száz méterrel távolabb a síneket.

Itt jártunk legközelebb az egykori zagytározókhoz. Nem valami szép látvány

S ha már zagytározó, témánál is vagyunk. A térkép szerint itt egymást érik a zagylerakatok, igaz, ha nem térképnézetből figyelem a tájat, igazából föl se tűnik. Legközelebb egy vasúti átjárónál jutunk a területhez, itt tűnik fel az a földből emelt dombsáv, mely hosszan húzódik végig az út mentén, Kolontár irányába.

Kívülről nem nagyon látszik, de valahogy egész utunk során mindenhol érezzük, hogy mélyen lent rákos gócként lapul az ipari szenny, s égeti a tájba billogként a tényt, hogy hiába próbáljuk elkozmetikázni, ezt még hosszú időre elkúrtuk. Hiába süt ki felettünk a nap, a hangulatunk marad borús.
 

A tó környéke ma egész szép, a MAL-t meg elsodorta a vörösiszap

Ajkára visszakanyarodva elhaladunk még a helyi erőmű mellett is. Szinte retro érzés tör rám, az épületet látva, nem mintha hiányozna az a kor, s az akkori környezetvédelmi normák. Most, 2015-ben arról megy a vita Ajkán, hogy határértéken belül szennyezi-e a levegőt, avagy sem. A völgy mélyén, a vasút közvetlen közelében fekvő létesítmény mindenesetre mindenhonnan kiválóan látszik, s füstjét is van hol elterítenie.
 

Az ajkai erőmű

De azért senki ne írja le Ajkát, csak azért, mert nekem, s András barátomnak a vele való első találkozásunk nem volt épp olyan, amilyenre vágytunk. Úrkút, s a Kab-hegy felé például a Bakony déli részének erdeiben túrázhatunk. De a város északnyugati részén elénk táruló látványnál azért rengeteg szebbet is találni.