A
téren s az Andrássyn végig tömegek várták, fotózták, ahogy a klasszikusok nagy
fehér füstpacsmagokat maguk mögött hagyva eltávolodnak, vagy éppen csendesen
elsuhannak, mint a használtan vásárolt gázzal hajtott Van Hool.
Március első napján különleges napra
ébredt Budapest, száz évvel korábban ezen a napon reggel hétkor indult útnak az
első autóbuszjárat a fővárosban, a Székesfővárosi Közlekedési Vállalat
üzemeltetésében. Ekkor mindössze egy emeletes, akkumulátoros és egy egyszintes,
benzines jármű alkotta a flottát, s indult neki az Andrássy útnak a Hősök tere,
s a Bajcsy-Zsilinszky út között. Ennek apropóján rendeztek buszos felvonulást
az Andrássy úton.
A Nyugati téren látható a
Budapest-Újpesti Személyszállítási Rt. (BUSZ Rt.) autóbusza, 1920-ban. (Fotó:
Fortepan, 24119)
|
Ahogy teltek az évek, nőtt a vonal
hossza, újabbak is nyíltak, s a buszok száma is gyarapodott. A kezdeti
lendületnek a háború vetett véget, s csak 1921-ben folytatódott a
buszközlekedés töretlen fejlődése. Mercedes-Benz, MÁVAG, Rába, végül Ikarus
buszok érkeztek, hogy csak az egyes korszakok legmeghatározóbb típusait
említsem. Míg 1930-ban ezer embert foglalkoztatott a buszágazat, addig
1968-ban, a BKV megalakulásakor már kilencezret.
Hogy a múlt nosztalgikus köde felől a
jelen felé közelítsek, ugrok a rendszerváltozás utáni évekre. Ekkoriban már a
Budapest arculatának máig meghatározó részét képező 200-as sorozatú Ikarusok
utolsó szériái érkeznek, s nagy számban megjelennek az első 400-as, már
alacsonyabb – pontosabban középmagas – padlós járművek is. Az első fecskék
persze már a 80-as évek végén forgalomba álltak, de az, hogy a nullszéria után
hat évnek kellett eltelnie az újabb rendelésig, már a hazai buszgyártás
végstádiumának első mozzanatait is előrevetítették.
Ahogy új járművek beszerzésére nem volt
pénz, úgy a meglévő hálózat fenntartására sem, racionalizálás címszóval egy sor
járatot megszüntettek, ritkítottak. Az 1994-’95-ös 405, 415, 435-ös beszerzések
után sajnos már azt is konkrét évekhez lehetett kötni, mikor érkeztek új
járművek. 1999-ben álltak forgalomba az első alacsonypadlós buszok, a finoman
szólva sem túl sikeres 412-esek képében. Az első 65 darabot 2001-ben újabb 50
követte. 2004 és 2006 között évente jött 50 csuklós, szintén alacsonypadlós Volvo
busz, s így vált lehetővé, hogy a 2-es metró felújítása során egyáltalán pótolni
lehessen a kieső szakaszokat.
Mintha fülbevalója lenne… Feldíszített
435-ös Ikarus az Andrássy út elején
|
A pénztelenséget jelezte, hogy
Miskolcról közel húsz, használt 280-as Ikarus érkezett, s talán másfél-két évig
járták Dél-Pest utcáit. Mellékzönge, hogy valamiért utána ezeket kivonták,
pedig utasként semmit nem tapasztaltam rajtuk, ami ezt indokolta. Főleg úgy,
hogy a következő nyár metrópótlását csak úgy tudta megoldani a BKV, hogy
botváltós sárga buszokat bérelt a Volánbusztól, melyek szintén Dél-Pesten
közlekedtek.
Alvállalkozók, használt buszok, leépülés,
adósság, BKK, új vezetés, új szellemiség, 2010-es évek. Talán valami pozitív
irány elindult újra, gazdagszik a nosztalgiaflotta, selejteződnek a sokat
megélt matuzsálemek, s kis számban, de új buszok is érkeznek. Most például 15 teszkógazdaságos
Mercedes, melyeket Törökországban szerelnek össze, nem az aktuálisan
legfrissebb modell, kicsit tehát sárga, meg savanyú, de legalább új. Ahogyan a
kelenföldi garázsban házibarkács módon végszerelt új Ikarusok is – ez az
úgynevezett PKD konstrukció, azaz a buszokat részegységenként vásárolják meg, s
maguk szerelik össze.
Jelenleg az autóbusz-ágazat a fővárosi
tömegközlekedés egyik legfontosabb eleme, a BKK utasainak több mint 40 százaléka
száll naponta buszra. 277 viszonylatból lehet választani, s több mint 1300
jármű szolgálja ki ezeket, már ha nem is mind a korábbi egyeduralkodó BKV
flottában.
Emléktábla a megállóban (Fotó: BKK)
|
Budapest közlekedésének, arculatának,
történelmének is szerves részét képezik az autóbuszok, s egy kicsit erre is
lehetett emlékezni a százéves évfordulóra rendezett buszos felvonuláson. A
Hősök terén a múlt klasszikusai és a jelen sztárjai egyaránt fellelhetőek
voltak, amolyan köztéri állatsimogató gyanánt mindent meg lehetett fogni,
mindenre fel lehetett szállni, s még a BKV vendégei is lehettünk egy fuvarra az
első buszjárat útvonalán a Deák térig.
A Deák térig végig tömegek várták,
fotózták, ahogy a klasszikusok nagy fehér füstpacsmagokat maguk mögött hagyva
eltávolodnak, vagy éppen csendesen elsuhannak, mint a használtan vásárolt,
gázzal hajtott Van Hool, vagy éppen az euro6-os szabványnak megfelelő
dízelmotorral szerelt, még ideiglenes rendszámmal az utcán tartózkodó első új
Mercedes.
A Bajcsy-Zsilinszky utcánál, a 105-ös
buszmegállójánál emléktáblát avattak, mely mától büszkén hirdeti a közlekedési
ágazat százéves történetét. Mindeközben a Bajcsyn a 9-es busz vonalán egy alvállalkozós
hibrid Volvo is elsuhant, a jövő egyik lehetséges irányvonalát mutatva. A
centenáriumi felvonulás az év első jelentős ilyen jellegű eseménye volt, a
programsorozat keretében egy-egy napra a BKV összes, buszos garázsát megnyitják
az érdeklődők előtt. Erről a cég és a BKK netes elérhetőségein találni majd
részletesebb információt.
A legújabb jövevény egy Mercedes Conecto
(Fotó: BKK)
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése