2015. március 27., péntek

Újszülöttek az állatkertekben: Hát nem tündériek?

Bengáli tigris Győrött (Fotó: MTI, Krizsán Csaba)


A cukiságmérő ismét kilengésben: figyelem, bűbájos képek következnek.

Március 26-án megkezdődött a főszezon a Fővárosi Állat- és Növénykertben és a hozzá tartozó Holnemvolt Parkban, így állatostul, körhintástul minden újra birtokba vehető. Az árak nem változtak tavalyhoz képest, s továbbra is lehet csak az egykori Vidámpark, azaz a jelenlegi Holnemvolt Park területére jegyet váltani. A főigazgatói tájékoztató szerint több mint húszféle játék és ötvennél is több fajjal rendelkező állatsimogató várja a családokat a parkban, ahol a rendkívüli szaporulat miatt többek közt a gyimesi rackáknál, a négyszarvú juhoknál, a magyar tarka szarvasmarhánál, az alpakánál, a kecskéknél és a juhoknál született kisállatokat is láthatják a helyszínre érkezők.



Gondozója eteti az újszülött Mhorr-gazellát (Fotó: MTI, Kovács Attila)

Mi viszont térjünk át az állatkert cukiságaira, például, hogy három hete, március 7-én Mhorr-gazella született. Felnövekedéséhez emberi segítségre van szüksége, ezért a gondozók mesterségesen nevelik és cumisüvegből táplálják. Kevéssé ismert, de az állatkert egyik ritkasága a faj, mivel a természetben – hála a vadászatnak, s természetes élőhelyük fogyásának – mára teljesen kipusztult. Állatkerti körülmények között él még 250-300 egyed. Budapesten 2008 óta foglalkoznak ezzel az állattal, s 2009 óta rendszeresen szaporodnak is.

A kicsi zsiráf születése a látogatók szeme láttára
kezdődött meg (Fotó: MTI, Kovács Attila)
A dámgazella egyik alfaja, s maga a dámgazella sem áll sokkal jobban. Mára öt, egymástól elszigetelt állomány maradt fönn, s nagyjából 300 állat élhet még összesen a vadonban. A természettudósok manapság a dámgazella három alfaját különítik el, a Mhorr-gazellákat az érintett állatkertekben tervszerűen szaporítják, hogy a mhorr gazellákat megmentsék a kipusztulástól.

Újabb, idén már a második zsiráfborjú jött világra. A szülést későbbre várták a gondozók, ráadásul az eddigi gyakorlat szerint inkább éjjel fialtak az állatok, most nagy meglepetésre, nyitvatartási időben, a kifutón kezdődött meg a szülés. A gondozók gyorsan beterelték Sandrát, az anyaállatot a „szülőszobaként” használt boxba, s innentől minden rendben zajlott. Az újszülöttel együtt jelenleg kilenc állat van Budapesten, s a mostani szülés 1868 óta a harmincegyedik szülés volt.

Gyöngyös állatkertjében három oroszlánkölyök született március 12-én, két nőstény, s egy hím. Az állatkert tájékoztatása szerint az állatok egészségesek, s leghamarabb május elején nézhetik majd meg a látogatók. Anyja, Elza már a harmadik almot hozta világra, s a hírek szerint ismét jó anyának bizonyult. Elza legutóbb 2013 nyarán adott életet négy kisoroszlánnak, melyek 2014 januárja óta Olaszországban élnek.

Két nőstény és egy hím oroszlán született Gyöngyösön, március 12-én (Fotó: MTI, Komka Péter)

Szintén oroszlános hír, hogy Budapestről három fiatal oroszlánt szállítottak át Debrecenbe, ahol a vidéki állatkertek közül először lesz látható ázsiai oroszlán. Sachin, Lótusz és Szimba 2013-ban születtek, egy apától, de két anyától. Közülük Sachin a legidősebb, 2013. februári születésű, nevének jelentése: „A lényeg”. Egyike a Magyarországon elsőként világra jött négy ázsiai oroszlánnak. Kamal – neve Lótuszt jelent – és Szimba – szuahéli nyelven oroszlánt jelent, így az egyik legnépszerűbb oroszlánnév – két hónappal fiatalabbak. Mindannyian serdülőkorban lévő, fiatal oroszlánok, akik várhatóan egy-két éven belül érik el az ivarérettséget.

A Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai szállításra készítik elő az egyik oroszlánt (Fotó: MTI, Kovács Attila)

Zárásként jöjjön még egy nagymacskás hír. Bár jelenleg inkább hasonlítanak cicára, mint bengáli tigrisekre, a januárban a győri állatkertben született csöppségek is cseperednek. Most éppen az a hír, hogy megkapták első oltásaikat. Eredetileg három állat született, de mivel a nősténynek ez az első szaporulat volt, nem gondoskodott kellően a kölykökről, így el kellett venni mellőle a kicsiket. A gondoskodás ellenére az egyik elpusztult, de testvérei jól vannak, s az állatkert Füles Bástyájában berendeztek egy „tigris óvodát”, ahol a látogatók is megnézhetik őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése