Tizenöt-húsz
sírt rongáltak meg hétvégén a gyöngyösi zsidó temetőben, köztük két kriptát fel
is dúltak, s földi maradványokat szórtak szét, Weisz Péter, a gyöngyösi zsidó
hitközség elnökének vasárnapi tájékoztatása szerint.
A sírkertben példa nélküli vandál
pusztítást végeztek, a kerítést is megrongálták, firkálásokat, feliratokat
viszont nem találtak. Legutóbb két évvel ezelőtt volt itt rongálás, ám „annak mértéke
össze sem hasonlítható a mostani pusztítással. Érthetetlen, ami történt, hiszen
Gyöngyös lakossága mindig is befogadó volt. Hasonló tettre még nem volt példa a
városban” – nyilatkozta az elnök.
Ismeretlen elkövetők feldúlták a sírokat
(Fotó: MTI, Komka Péter)
|
A hitközség feljelentést tett, a
rendőrség nyomoz, az önkormányzat és a katolikus egyház is felajánlotta
segítségét. Megszólalt a kormány is, elítélve a cselekedetet. Latorcai Csaba kiemelt
társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár arra is felhívta a figyelmet,
hogy még ebben az évben egymilliárd forint támogatással programot indítanak az
elhanyagolt temetők felújítására.
Lesz is mire. Magyarországon 1600
izraelita temető van, de a vérzivataros történelem miatt sok helyen nincsen
zsidó közösség, mely a sírokat gondozni tudná. A sírkertekből mintegy ezer van
elhanyagolt állapotban, nagy részük a Mazsihisz fenntartásában van, de
találhatunk önkormányzati kezelésűeket is. Heisler András, Mazsihisz elnöke
2014 novemberében arról beszélt, hogy a zsidó vallási törvények nem engedik a
temetők felszámolását, viszont fenntartásukhoz „hiányzik 600 ezer ártatlanul
kivégzett magyar zsidó ember”.
Hirtelenjében két temetőt is tudnék
mondani, melyre erdőjárásaim során bukkantam, s melyek a maguk
elhagyatottságában is megkapó látványt nyújtanak. Az egyik Füzér határában van,
a településről a várhoz vezető út mellett, az erdő szélén, öt-tíz méterre az
úttól. A másik pedig Cseszneken, szintén a településről a várhoz vezető –
ezúttal turista – út mentén. Ez utóbbi szemmel láthatóan gondozottabb volt
2008-ban, mikor arra vetődtem. Kíváncsi lennék, állami pénzekkel milyen
állapotúra lehetne feljavítani.
Csesznek közelében ebbe botolhat bele a
túrázó
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése